bezár
 

színház

2017. 10. 03.
Kalitkába zárva
George Sand Debrecenben
Az ember lánya kétség kívül előfeltevésekkel kénytelen beülni egy olyan előadásra, amelyet leginkább annak nőiségével próbálnak reklámozni. Ez nem meglepő, hiszen az írónő, George Sand szövegeit feldolgozó Ha álom az élet estet Adélaïde Pralon rendezte – aki idén harmadjára tért vissza a debreceni Csokonai Színházba –, melyet ráadásul két színésznő tolmácsol. A figyelemfelkeltés garantált.

A stúdiószínház hangulata, a színpadon elhelyezett zongora, a függönyökkel elválasztott rejtélyes helyek és a természet megjelenítése harmóniában vannak egymással, a színpadkép tökéletes kompozíció, így gondolatban könnyű megérkezni. A 19. századhoz igazodó a jelmezekkel sincs gond, a színésznők megjelenése tökéletesen korhű. Az előadás legnagyobb erőssége pedig az, hogy a művészek csodásan játszanak a hangokkal, egyrészt a hangszálakon – és ezzel együtt természetesen az énekeken keresztül is –, másrészt pedig a zongora húrjai által kínált lehetőségeket is jól kihasználják a feszült pillanatok megteremtéséhez. Szakács Hajnalka és Varga Klári zenei betétekben nyújtott énekteljesítménye kifogástalan!

Szkéné színház

Maga a darab George Sand életébe enged bepillantást, pontosabban annak néhány – a rendező által fontosnak ítélt – részletébe. A születés pillanatától láthatjuk életének alakulását, azonban a gyermekkor indokolatlanul nagy figyelmet kapott a rendezés során, s csupán keveset ismerhetünk meg abból a bátor nőből, aki ő valójában volt, aki a 19. század elején uralkodó nézetekkel szembeállva megpróbált kitörni a kalitkából, amelybe a társadalom kényszerítette. A hangsúlyok eltolásával azonban értelmezhetetlenné válnak azok a patetikus monológok, amelyek az előadás vége felé közeledve valami fajta zaklatottságra és a szabadság-, valamint a kitörésvágyra utalnak. Sand egész életében küzdött a mesterségesen létrehozott, nőket korlátozó határok ellen, s mivel életének nem láthatjuk egy szépen kirajzolódó ívét, nem ismerjük meg pontosan azt a feszültséget, ami a kor szelleme és Sand eszméinek összeütközésében rejlik. Így a felfokozott hangvételű események sokszor az előadás végét jelzik (tévesen), ezek a megoldások pedig a figyelmet megtörve zökkentenek ki, késztetnek újabb keresésre fogódzók nélkül. Talán éppen ez lehetett az oka, hogy a valós befejezés már senkinek nem volt egyértelmű, így a játékot megköszönve a nézők tapsa kínosan sokáig váratott magára.

Az olykor modorossá váló játék és a nézők közelségét figyelmen kívül hagyó, erőltetett és oda nem illő mimika és grimaszok annál több kivetni valót hagynak maguk után. Amikor a közönség a kényszeres arcrángásokra kénytelen figyelni, hogy megfejtse, mi végett is az erőlködés, az előadásban történő elmélyülés helyett, akkor egyértelművé válik, hogy a választott tér és a színészi munka nem illik össze.

A koreográfiák és a zenei betétek játéka azonban remekül összhangban vannak egymással, a szöveggel és a színésznőkkel is. Az előadás során egyértelműen pozitívumként könyvelhető el, hogy egy rövid énekes betét során Varga Klári a közönséggel is kontaktusba próbál lépni, s énekét a nézők soraiból kiválasztott két férfinak szegezi, már-már zavarba ejtően. Ez a pikantéria az előadás előnyére válik. A produkció kis tere akár több nézői kontaktust is elbírt volna, s ha már az említett zenei megszólítás néhány perc erejéig beépíthetővé vált az előadásba, indokolt lett volna a kontaktusteremtés későbbi ismétlése. Ez azonban elmaradt, és nem is vált egyértelművé, mi célt szolgált a provokáció.

Ha álom az élet

Nehézzé teszi a produkció értelmezését, hogy nagyon éles váltások vonulnak benne végig. Egyik pillanatban még a csordultig telt boldogságban úszik az adott jelenet, a következő pillanatban már sötét komorságba borul minden. Ezt pedig sem a zene, sem a szöveg, sem a színészi játék nem követi, amibe nézőként könnyen bele lehet gabalyodni, s nem lehet eldönteni, komédiára vagy tragédiára váltottunk-e jegyet. A színházból kilépve pedig arcon csap a valóság, a nőket érintő kérdésekkel kapcsolatban nem léptünk előrébb, de egy kevésbé jól kidolgozott színdarabbal ismét gyarapodtunk.

A fiatalok évadaként meghirdetett új színházi év nyitóelőadása igényel még némi finomítást és apróbb javításokat. Habár a fiatalos lendület, az újítás szándéka mindig helyén való egy színházban, azért érdemes figyelni arra, hogy a bátor és lelkes fiatalok mögött álljon egy szakmailag kellően korrigáló és óvó szem is. A pólusok közelítése, a közös gondolkodás és munka pedig remélhetőleg meghozza majd a gyümölcsét.

 

Ha álom az élet (George Sand nyomán)

Rendező: Adélaïde Pralon

 

Játsszák:
Szakács Hajnalka
Varga Klári

Az előadás George Sand szövegeinek felhasználásával készült.

 

Színpadi adaptáció: Adélaïde Pralon

Fordító-tolmács: Miklós Eszter

Dramaturg: Adorján Beáta

Díszlettervező: Mathieu Lorry-Dupuy

Jelmeztervező: Mészáros Zsófia

Zeneszerző: Márkos Albert

Zenei tanácsadó: Sophie Agnel

A zenei felvétel közreműködői: Márkos Albert (cselló), Áchim Tibor (klarinét)

Korrepetitor: Dargó Gergely

 

Bemutató időpontja: 2017. szeptember 29.

Debrecen, Csokonai Nemzeti Színház

 

A fotókat Máthé András készítette.

nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés