bezár
 

színház

2017. 10. 05.
Macbeth, avagy a most hatalma
Interjú Klaudyna Rozhinnal és Peter Čižmárral
Szeptemberben zajlott a szlovákiai Spisskán (Iglón, ami a régebbi nevén Szepesújfalun vagy Szepesújhelyen) egy Shakespeare-monodráma fesztivál, a Shakespeare Forever, ahol Klaudyna Rozhin lengyel rendező és Peter Čižmár szlovák színész is jelen volt a Macbeth című előadásukkal. Az interjúval a Gyulai Shakespeare Fesztiválra is visszatekintünk, ahol ez az előadás vendégszerepelt.

PRAE.HU: Az egyszemélyes Macbeth-előadásodat Eckhardt Tolle A most hatalma című spirituális írása inspirálta. Mi köze Tolle tanításának Shakespeare Macbeth-jéhez?

Szkéné színház

Klaudyna Rozhin: Egyszer csak arra gondoltam, mi lenne, ha ami a darabban megtörténik, nem történne meg valójában, csak Macbeth képzeletében. Ha az ő lelkiismeretére, történetére, bűntudatára kerülne a hangsúly? Nem tudjuk, mi igaz, hogy minden megtörtént-e, vagy csak az ő képzelete nagyítja föl a kisebb vétkeket. Ez kapcsolja össze az előadást Tolléval, A most hatalmával, hiszen a mi értelmezésünkben Macbeth nem a jelen pillanatban él, hanem a saját történetében, amit folyamatosan mantráz magának. Abból indultunk ki, hogy van egy ember, aki elkövetett ugyan valamilyen bűnt, nem is tudjuk, pontosan mit, de elmenekült a világ szeme elől, és most hajléktalanként bujkál valahol.

PRAE.HU: Ezzel indul az előadás.

K. R.: Pontosan. De hiába bujkál, nem tud szabadulni az elkövetett bűn emlékétől. A mi Macbethünknek ki kell kerülni a történetéből, és vissza kell kerülnie a mostba. Tolle tanítása ebben áll: mindegy, hogy egy gyerekkori vagy egy párkapcsolati történetben vagy leragadva, az nem a valóság, hanem csak egy történet. Találd meg magad a jelenben, élj a mában! Ez persze megkérdőjelezi Shakespeare-t, hiszen nála Macbeth valóban gyilkolt, de ahogy mi meséljük el, ez kétségessé válik. A mi értelmezésünkben mindenkinek jár, hogy maga mögött hagyhassa a múltat. Ebből született az előadás.

PRAE.HU: Amit nagyon érdekesnek találtam, hogy Tolle személyes története az, hogy depresszióban szenvedett 29 éves koráig.

K.R.: Így van, és hajléktalanná vált, padokon aludt, menekült az egyetemi világ elől, a siker elől, a családja elől, és meg akarta találni a jelen pillanatot. Az első benyomásom Macbethről az volt, hogy inkább olyan, mint ma egy bróker, akinek vaj van a füle mögött. De azt nem tudtam róla elképzelni, hogy megöl egy királyt. Azt csak kitalálja, de az biztos, hogy valami olyasmit viszont megtett, ami szenvedést okozott a környezetének. Mondjuk átvágott valakit, nem tisztességesen járt el, és erre ráment az állása, most pedig menekül saját maga elől. Wall streeti újsághíreket kerestünk, de aztán kitágítottuk ezt a világot, amivel egyetemesebb mondanivalót teremtettünk: bárkivel megtörténhet, hogy bármilyen okból menekül, legyen az depresszió, kudarc, elmezavar vagy akár valamilyen bűn, amitől nincs nyugta.

PRAE.HU: Ilyen alapon A most hatalma bármilyen más darabnál is mankóul szolgálhatott volna. Miért épp a Macbeth?

K. R.: Talán mert Shakespeare személyesen is fontos nekem: amikor a tavaly Gyulán is játszott Hamleten dolgoztunk, abban már visszatérő téma volt a bűn, az egyéni ambíció és a lelkiismeret. Már akkor megjelent előttem egy férfi, aki bűnösebbnek hiszi magát, mint amilyen.

PRAE.HU: Peter Čižmárt, a színészt kérdezem: a tavalyi Hamlet-előadásban volt partnere, így akkor nem volt ennyire magára hagyva. Ez a mostani próbafolyamat tekinthető egyfajta öngyógyításnak is, vagy inkább felkavarta?

Peter Čižmár: Egyik sem. A színésznek ezt magában kell lerendeznie. A Hamletnek más koncepciója volt, mint a Macbethnek. Mindkét szerep nagy kihívás, viszont úgy gondolom, hogy a Macbethben több múlik rajtam. Ott több lehetőségem van az önreflexióra vagy egyéb belső emberi folyamatokra, mint a Hamletben. Shakespeare Macbethje több lehetőséget kínál a színésznek.

K. R.: Ez az előadás sokkal inkább a színész személyiségére épít, nagyobb teret kap benne a személyisége, a világról való gondolkodása.

PRAE.HU: Mondhatjuk-e, hogy a rendezői alapötlet, a tollei életfilozófia, miszerint találd meg önmagad, megváltoztatta a szerepfelfogását, színészi eszköztárát?

P. C.: A szerep megformálása során arra törekedtem, hogy bemutassam az emberi mozzanatokat, és azokat közelebb hozzam a közönséghez. Habár olyan dolgokról van szó, melyeket egyikünk sem tett soha. Gondolok itt például a gyilkosságra. Szerettem volna, ha azonosulni tudnának velem az emberek. Például a félelem különböző árnyalataival, amit életünk során sokszor megélünk. A Hamletben több szerep, karakter és energia váltja egymást. Ebben az előadásban Macbethre és Lady Macbethre összpontosul a figyelem. A többi szereplő egy picit kevesebb figyelmet kapott, nem lehetett őket a mélységekig megformálni. Kivéve tehát Macbethet, aki az eddigi felfogáshoz képest viszont más lett. Komoly munkát fektettünk az energiákra és hangulatokra, melyek meghatározzák a történetet. 

K. R.: Az, amin Macbeth keresztülmegy, mindannyiunknak ismerős lehet. És bár a legtöbbünk soha nem követ el hasonló bűnt, a kín, amit Macbeth átél, átérezhető. Ezért mindketten a szerep emberi vonásaira fókuszáltunk. A Hamletben nem húztunk ki szereplőket, igyekeztünk mindenkit híven ábrázolni, Poloniustól Fortinbrasig, egyik szerepből kellett a másikba lépni. Ez azzal is járt, hogy azok a szerepformálások valahol felszínesek maradtak, egyik figurának sem tudtunk a mélyére ásni, mindegyiknek más volt az energiája, a jellemzője. De itt egyetlen szereplőre koncentráltunk, és az ő viszonyára a feleségéhez. Fájdalmas, nehéz próbafolyamat volt.

P. C.: Lady Macbeth nem fél, erős. Az ő energiája erősebb a férfiénál. Mivel Macbeth fél, és bizonytalan. Az ő energiája épp ellentétes azzal, mint amilyennek lennie kellene. Olyan esetekben, amikor a férfi gyengébb energiával rendelkezik, a nő pedig erősebbel, akkor felcserélődnek az energiák, és ez egy izgalmas dolog nekem mint színésznek.

K. R.: Ha egyetlen színész játssza az összes szerepet, ezek az energiák összeadódnak, a női és a férfi energiák kiegészítik egymást, sőt időnként fel is cserélődhetnek. Nem könnyű színészi feladat, az biztos.

PRAE.HU: Hogyan reagál erre a hazai közönség? Mi kivetítőn követtük a szöveget, ami el-elvonja a figyelmet a színészről.

P. C.: A szlovák közönség különbözően reagál. Vannak azok, akik nem ismerik a Macbethet, mert nem olvasták. Őket talán egy picit sokkolja a történet és az érzelmek kuszasága. Megpróbálják megfejteni, és nem utasítják el. Közülük sokan az előadást követően elolvassák a művet, majd pedig újra megnézik. Aztán vannak azok, akik ismerik a történetet, és szinte megrémíti őket ez a feldolgozás. Mi ezt a produkciót úgy hoztuk létre, hogy a Hamlet után egyáltalán nem vártuk azt, hogy a Macbeth közönségkedvenc lesz. Hiszen ez egy nehéz, sötét, véres darab. Nincs benne semmi olyan, ami a nézőt felvidítaná vagy szórakoztatná. Úgy gondolom, hogy a szlovák közönség inkább a könnyedebb műfajokra nyitott. Ennek tudatában mi számoltunk azzal, hogy egy kicsit a háttérbe szorulunk. A reakciók viszont jók. Legfőképpen a fiataloktól jövők. Örülök, hogy ők el tudnak rugaszkodni a tartalmi vonaltól, és a formaira helyezik a hangsúlyt.

K. R.: Én lengyel vagyok, de az Egyesült Királyságban élek, ahol a Macbeth iskolai tananyag, mindenki ismeri. Ezért is esett a választás erre a darabra: azt gondoltam, erre bejönnek a fiatalok. Azt viszont nem tudtam, hogy Szlovákiában nem közismert darab, nem tananyag, sokan még hírből sem ismerik, de ez csak a premieren derült ki számomra. Akkor egy kicsit csodálkoztunk is azon, hogy ezek szerint a Hamletet ismerik, a Macbethet nem. Sokan nem ismerik a történetet, ők zavarba jönnek a mi előadásunktól. az viszont pozitív, hogy a visszajelzések szerint sokan hazamennek, és elolvassák a darabot.

PRAE.HU: Azt jó lenne tudni, hogy akik beülnek erre az előadásra, azokban a tollei gondolat rezonál-e.

K. R.: Biztos, hogy rezonál. Sőt, vannak a „tolleánusok”, akik kifejezetten emiatt jönnek el megnézni. Ők tesznek fel ilyen kérdéseket. Kérdeznek is, mert próbálják összerakni a tollei gondolatokat a látottakkal, de időnként ők is előveszik magát a darabot. Persze olyanok is vannak, akik a darab miatt jönnek, őket meglepi ez az előadás. De már negyedik éve játsszuk minden hónapban, szóval mégiscsak siker.

PRAE.HU: Ön Angliában él, Peter Szlovákiában. Talán különbözőképpen látják, mi tartozik bele a Shakespeare-kánonba. Önöknek milyen tapasztalat volt a Macbethen dolgozni?

P. C.: Minden munkába bele kell mélyedni. A színházamban mindig „tiszta papírként" kezdem el a munkát. Sok időmbe telik, amíg felveszem a fonalat, sokat harcolok az adott szereppel. Néha ez talán el is hatalmasodik rajtam a nyugalmam kárára. Viszont ha elmélyedek benne, és ez így van az élet más területén is, akkor hamar otthonosan kezdek mozogni benne, és csodákra vagyok képes... Nekem a témába kerülés a hosszú folyamat. Aztán már minden megy magától. Épp ma gondolkodtam a félelmekről. Hiszen az embernek mindig eszébe jut valami új, amire figyelnie kellene az előadás során. Ami az egyik esetben beválik, a másikban nem biztos. Ez a darab annyira összetett egy ember számára, hogy nem lehet minden előadásban ugyanazt az alaposságot hozni. Viszont törekedni kell rá! Például eszembe jut egy szó a próba során, amire nem fektettem akkora hangsúlyt, aztán jön a következő előadás, ahol más kerül előtérbe, és ez így megy tovább...    

K. R.: Macbeth az egyik legkomplexebb darabja Shakespeare-nek például a metaforarendszerének köszönhetően. Olyan sűrű, hogy ha két évig próbálnánk, sem tudnánk minden mélységét feltárni. Így viszont minden alkalommal más ajtó nyílik ki.

 

Fotók: Kiss Zoltán

nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés