bezár
 

színház

2017. 11. 10.
Nem vagy egyedül, mindenki menekül
Ősbemutató Debrecenben
Menekültté és befogadottá válni sokszor rajtunk kívülálló okok, máskor saját döntéseink következménye. Egyéni döntéseink és élethelyzeteink azonban nemcsak saját és közvetlen környezetünk életére vannak hatással, hanem nagyobb közösségi szinten is értelmezhetőek. Erre az értelmezésre tesz kísérletet Visky Andrej debreceni rendezése is, a Menekülők.

A Csokonai Színház, a Tiszántúli Református Egyházkerület és Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata által kiírt „Akikre nem volt méltó e világ” című drámapályázat díjnyertese Győri L. János és Győri Katalin közös munkája, a Menekülők lett. A pályázat a reformáció 500. évfordulójához kapcsolódóan olyan műveket várt, melyek Debrecen református történetéhez köthetőek. A győztes dráma, így a színpadra állított darab is az egyéni és közösségi döntéshelyzetek nem is olyan élesen elválasztható mivoltára, az egyéni és intézményi érdekek és akaratok összeütközésére mutat rá, melyek végül egy nehéz döntésen keresztül a Debreceni Kollégium felvirágozását indították el.

1660-ban járunk, a török Erdély kapuját ostromolja, Várad elesik. Közel kétszáz szekérnyi menekülő indul el Debrecen felé, akiknek Ali pasa szabad elvonulást engedélyezett. Mindeközben Debrecen lassan feléli tartalékait, a kollégiumi diákoknak nem jut elegendő étel, s a hely sem elegendő már számukra. A Kollégium professzora, Lippai Sámuel, és felesége külön élnek, azonban a török előli menekülés következtében Lippainé Debrecenbe érezik, s rámutat egy csípősen odaszúrt félmondatban: Debrecen pénze megmentette a cívisváros lakóit, de a nyomor egyre nagyobb. Ebbe az indulatokkal teli helyzetbe érkezik a hír, hogy Debrecennek és a Kollégiumnak is döntenie kell, befogadja-e az úton lévő menekülteket, vagyis Várad lakosait és a Váradi Kollégium diákjait Martonfalvi professzorral az élükön. Két török várja a választ a város kapujában, azonban a döntés közel sem egyszerű, hiszen három vezető saját érdekeit nézve és védve vitázik. A döntéssel azonban elkésnek, a törökök válasz nélkül indulnak vissza Váradra. Lippai professzorban ekkor kezd el dolgozni egy régóta cipelt trauma, ami arra készteti, hogy lóhátra üljön, s ő maga mondja meg, befogadják a váradiakat.

Menekülők

Az előadás egyik kulcsfogalma a monumentalitás és ezzel együtt a pattanásig feszített, kiélezett helyzetek. Egy templomot sejtető díszlet ereszkedik a színpadra a korhoz és témához illő orgonazene kíséretében. Az előadás során egyébként nagyon tudatos munka eredményeként végig orgonazene hallható, de mindez nem eredményezi egy szakrális tér kialakulásának az érzetét, hiszen a felépített tér nem idézi meg tökéletesen egy templom belsejét. A külső jegyei egy templomra engednek asszociálni, azonban a belső tér felépítése ugyanúgy lehet egyszerre egy polgári ház vagy a Kollégium egyik tanterme, mint akár a főbíró háza, ezáltal csupán éppen annyi méltóságot kap a darab – segítve a nézői értelmezést – amennyire ennek az előadásnak szüksége van. A monumentális nyitás után azonban az első jelenet egy súlyos hibába csúszik. Debrecen első reformátorának, Komáromi Csipkés Györgynek, és feleségének a szolgáját alakító Majzik Edit játéka olyan szintű modorosságba esik át, ami nemcsak egyszerűen kizökkenti a nézőt, de elgondolkodtatásra is készteti, hogy egy történelmi drámára vagy vígjátékra váltott-e jegyet. Az előadásnak egyébként valóban vannak humoros momentumai, amivel önmagában nincs probléma. A cseléd szerepének alakítása során azonban egy erőltetett és közel sem életszerű alakot vesz fel a színésznő, amiből nem vehető ki egy valódi szolgáló alakja, csupán az izzadtságszagú színészkedés.

A menekülés és a befogadás magában foglalja az idegen-nem idegen egyéni és társadalmi kérdését egyaránt. Befogadhatunk-e olyan embereket, akik nem a városunk lakói úgy, hogy ezzel a helybelieket fenyegetjük? Amikor már a saját diákjaink is zúgolódnak az éhezés és a helyhiány miatt, befogadhatunk-e újabb diákokat a keresztyéni elvek és krisztusi parancsolatok miatt? A kérdéseket nem is olyan egyszerű megválaszolni, amikor különböző érdekek feszülnek egymásnak. Ennek a dilemmának és a hívő emberek sokszor nem krisztusi alapokon nyugvó döntéseinek kicsúcsosodása az a pillanat, amikor a már említett három elöljáró igehelyekkel dobálózik egymásnak. Ez természetesen igen erős kritika is az Egyház felé: a tettek és cselekedetek helyett a bibliai gondolatokkal való példálózás soha nem célravezető.

Menekülők

Ez a darab nemcsak egyszerű megemlékezés az 500 éves reformációra, sokkal mélyebb társadalmi üzeneteket rejt magában, olyan kérdéseket feszeget, amelyek napjainkban is fontos és elgondolkodtató feltevések. Nem véletlen tehát az sem, hogy az előadás során a nőknek kiemelt jelentőségű szerepük van. Meg lehetett volna úgy is mutatni a történelmi valóságot, hogy a hősök és bátor szereplők mind férfiak, hiszen a 17. században a Kollégiumba a nők például be sem tehették a lábukat. Azonban a nőkkel kapcsolatos kérdések még a 21. században is aktuálisak, így bátor lépés volt a történelem kerekét visszatekerve megmutatni, mennyire fontos manapság a nőkkel foglalkozni. A darabban hangzanak el olyan, ma már viccesnek tűnő mondatok, mint például a „lassan már nők is tanulhatnak egyetemen”, amik abban a korban nagyon is komoly megbélyegzések voltak, s bár egyetemen ma már valóban tanulhatnak nők, ez a humorizálás erős öniróniát is rejt magában, mert az egyenlő bánásmódnak ez csak egy kis szelete.

Az előadás is egy addig ismeretlen nő megjelenése körül fordul meg. Lippai Sámuel professzor feleségéről egészen a megjelenéséig nem tudunk semmit, a létezését is homály fedi. Nem véletlen, hisz súlyos családi és egyéni traumát is hordoznak magukban, ami miatt a nő – a kor szellemével szembeszállva – elhagyta férjét, s külön költözött tőle. Gyermeküket a törökök rabolták el, s táborukban lelte halálát. Lippainé mindezért pedig férjét marasztalta el, aki nem fogta kézen a gyermekét, mikor a Debreceni Kollégiumba indult el kisdiákként, inkább egy szolgára bízta. Ez az a soha el nem mondott trauma, a feldolgozhatatlan gyász, ami Lippai professzort elindította a váradi diákok elé, s ez a feszült pillanat fokozódik teljesen addig, míg maga a professzor is török kéz által veszti életét, vezekelve ezzel saját hibája miatt a felesége előtt.

A Menekülők című előadás sokkal több egyszerű történetmesélésnél vagy történelmi időutazásnál. Egyéni és kollektív kérdésekkel fordul a nézők elé, amelyek ma is aktuálisak. Feloldásként választ azonban senki ne várjon, példázat ez a darab, lehetséges kulcsokat tár elénk, hogy mindenki próbálgassa őket a saját életében.

 

Győri L. János – Győri Katalin: Menekülők

 

Szereplők:

Lippai Sámuel, a Debreceni Kollégium professzora: Kiss Gergely Máté

Lippainé, Somogyi Anna: Bacsa Ildikó m. v.

Szilágyi Tönkő Márton, a debreceni diákok széniora: Papp István

Miska deák, a debreceni diákok szkríbája: Kránicz Richárd

Komáromi Csipkés György, első prédikátor Debrecenben: Bakota Árpád

Komárominé Balogh Kata: Újhelyi Kinga Jászai-díjas

Terka, szolgáló Komáromiék házában: Majzik Edit Jászai-díjas

Dobozy István, Debrecen város főbírája: Garay Nagy Tamás

Vígkedvű Mihály, városi tanácsos: Dánielfy Zsolt

Laskai Lőrinc, városi jegyző: Pál Hunor

Martonfalvi György, a Váradi Kollégium professzora: Vranyecz Artúr

Körösi György, a váradi diákság széniora: Tisza Lajos

János hajdú: Steuer Tibor

Harmónium: Sárosi Dániel / Bánszky János

További szereplők: az Ady Endre Gimnázium diákjai és a Debreceni Hajdú Táncegyüttes táncosai

 

Díszlettervező: Helmut Stürmer

Jelmeztervező: Varga-Járó Ilona

Dramaturg: Visky András

Zeneszerző: Török-Gyurkó Áron

A zenei felvételen orgonán közreműködik: Sárosi Dániel

Ügyelő: Kató Anikó

Súgó: Menich Éva

Rendezőasszisztens: Homonna Nóra

 

Rendező: Visky Andrej

 

Bemutató: 2017. október 27.

Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen

 

Fotók: Máthé András

nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés