bezár
 

film

2017. 11. 23.
A gyermek, aki ott se volt
George Clooney: Suburbicon – Tiszta udvar, rendes ház
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hollywoodi klasszikusokat idéző fekete-fehér képsorok, méregdrága szmokingok és mindent átható cigarettafüst. A háttérben halkan duruzsol a jazz, a színpadon egy rezignált úriember osztja meg díszes publikumával a rádióval kapcsolatos aggályait. Ezek a Jó estét, jó szerencsét! kezdő képsorai, melyek egyúttal George Clooney eddigi munkásságát, alkotói attitűdjét is remekül összegzik.

Clooney műveiben ugyan rendre terítékre kerülnek fontos aktuálpolitikai és társadalmi dilemmák, ám ezek interpretálása általában nem több stílusosan előadott, felszínes okfejtéseknél. Legújabb filmjének, a Suburbiconnak (magyar fordításban: Suburbicon – Tiszta udvar, rendes ház) sem sikerült túllépnie a korábbiak hibáin, sőt, alaposan el is mélyítette azokat – így 2017-re elérkeztünk az eddigi leggyengébb Clooney-rendezéshez.

A történet az USA sokak által legprosperálóbb érájának tartott ötvenes években játszódik. Abban a korszakban, amikor a háború alatti önmegtartóztatás feleslegessé vált, az emberek az idejük egyre nagyobb részét üzletekben és a televízió előtt töltötték. Az amerikai álom kvázi beteljesüléseként, a jólét szimbólumaként számon tartott kertvárosok gombamód nőttek ki az anyaföldből, a középosztálybeli fehér férfiak pozíciója pedig még nem szenvedett sérelmet a következő évtizedek polgárjogi mozgalmaitól. Ez az a korszak – nyilatkozta Clooney számos interjúban –, melyre Donald Trump gondol, amikor kedvelt szlogenjét hangoztatja: „Make America great again.”

Egy ilyen, fehérek lakta, idilli miliőbe költözik be az afro-amerikai Mayers-család, önkéntelenül is hatalmas káoszt előidézve Suburbicon békés kisvárosában: a papírmasészerű fehér kertvárosiak buzgó gyűlölködéssel igyekeznek elüldözni az egyébként feltűnően normális (férj, feleség, gyermek, feltételezhetően stabil életkörülményekkel) fekete családot. Fáradhatatlan és erőszakos zaklatásukat azonban csak háttérzajnak érzékeljük, mivel a fókusz váratlanul a szomszéd – fehér bőrű – Lodge-családra kerül, amelyben gyilkosságtól kezdve biztosítási csaláson át a családon belüli brutális erőszakig minden előfordul. A Suburbicon városától látszólag távol álló, négy fal közötti válogatott ármánykodás persze zavartalanul folyik, hiszen a kertváros népe éppen az új lakók szervezett és tömeges bántalmazásával van elfoglalva.

Suburbicon

Az ábrázolt közeg és az alapkonfliktus kísértetiesen hasonlít az amerikai szuburbiák díszpéldányának is tekinthető Levittownhoz, illetve a közel hatvan éve ott lezajlott eseményekhez. Nem véletlenül; Clooney eredetileg erről a településről és a valóságban is létező Mayers-családról akart forgatni. Időközben azonban vékonynak ítélhette meg a sztorit, mivel hozzátoldott egy, a Coen-testvérek által még 86-ban írt forgatókönyvet (ez volna a Lodge család vérgőzös történetszála.) Így született meg a Suburbicon, mely az eredeti elképzelésekkel ellentétben szinte egyáltalán nem beszél a rasszizmusról.

Attól kezdve, hogy a fókusz átkerül Lodge-ékra, a 11 éves Nicky (Noah Jupe) szemén keresztül követjük az eseményeket, ami már önmagában problémák egész sorát veti fel, mindenekelőtt azonban kisiklatja a történetet arról a vágányról, amely az eredeti szerzői szándék szerint fontos társadalmi viszontagságok feltárásához vezetett volna.

Nicky az elszenvedője mindannak a gonoszságnak, amit apja (Matt Damon) és nagynénje (Julianne Moore) véghezvisz a meggazdagodás érdekében. Nem kispályás simliskedésről beszélünk; a Lodge-családnál terítékre kerül gyilkosság, családon belüli erőszak, az anya szerepét pofátlanul látványos módon átvevő ikertestvér – ez csak néhány azon traumatikus hatások közül, amelyeket egy felnőtt ember is alig lenne képes elviselni. Ezt Clooney különböző filmes műfajok (társadalmi szatíra, fekete komédia, thriller) és rendezői stílusok ötvözésével (Hitchcocktól kezdve Billy Wilderen át, Coenékkel bezárólag) próbálta ellensúlyozni – a zsánerkavalkáddal azonban hasonlóan mellényúlt. A végeredmény egy hanyagul felskiccelt coeni bűnügyi feketekomédia, amin ügyetlenül rángatja végig silány motivációval rendelkező gyermek főhősét. A rosszul pozícionált alig tizenévesen csaknem halálra kínzott főfigura olyan ügyetlenül van elhelyezve a történetben, mintha csak a díszlet egy eleme lenne: zavarba ejtő tehát, hogy ennek ellenére végig őt kell követnünk. A traumától traumáig rugdosott kisfiú történetét látva ráadásul kifejezetten kellemetlenül hatnak a fekete komédia rendre felbukkanó elemei, elvégre ki tudna az abszurd szituációkon szórakozni, miközben azok módszeresen teszik tönkre egy kisfiú életét? Nem véletlen, hogy nem szokás – mondhatni nem etikus – egy gyereket megtenni egy fekete komédia főhősének (anno még a több ízben megidézett Fargo is óvatosan nyúlt ehhez a kényes témához); tehetetlen, alig jelenlévő szereplője egy rideg világnak, mely azon is tetten érhető, hogy az összes szövege kimerül négy-öt mondatban.

Ám a 11 éves, mindvégig tehetetlen Nicky a film végére mégis átlendül az összes családtagja erőszakos halálán, az örökös mellőzöttségen és az apjától kapott halálos fenyegetésen. A záró képsorok hamis tanúsága szerint egy új élet nyílik meg számára azzal, hogy a hátsó kertben baseballozik a szomszéd Mayersék fekete bőrű kisfiával. A közös játék valószínűleg a nehézségekben való összefogás katartikus voltát igyekszik jelképezni –, az üzenet azonban teljesen hiteltelen, tekintve, hogy Nicky apjának holtteste a házban még ki sem hűlt.

Mindemellett még csak nem is a fentiek jelentik a film legfájóbb hibáját. A Mayers-család drámáját igaz történet ihlette, melynek tragikuma a való életben aligha merülhetett ki abban, hogy egy rakás dauerolt hajú fehér középosztálybeli megdobálja a fekete család házát, és trágárságokat vág az ott lakók fejéhez –, Clooney-nál azonban ezek jelentik Mayersék legnagyobb megpróbáltatásait. Ezen kívül semmit nem tudunk meg róluk: nincs személyiségük, nincs keresztnevük, pusztán fekete áldozatai a fehér kertvárosiak vak gyűlöletének. Azonosulásra nincs, csupán sajnálatra és ítélkezésre van módunk: sajnáljuk az egydimenziós fekete családot (már amikor Lodge-ék csukott ablakán keresztül hallunk róluk), akiknek egyetlen jellemvonása a kitaszítottság, és ítélkezünk minden egyes fehér szereplő felett, hiszen egytől-egyik velejükig romlottak –, így néz ki egy társadalmi probléma káros interpretációja.

A rendező a Lodge-család eltúlzott, erőszakos cselekedetei mellett elfelejt beszélni az eredeti üzenetről, a rasszizmust tápláló félelemről, a rasszizmus megosztó voltáról (amely nem csupán a bőrszín ellentétében mutatkozik meg), arról, hogy az emberi gonoszság és gyűlölet sosem önmagában létezik, hanem valaminek a hozadékaként. Jóllehet, egy-két alkalommal látjuk a vásznon a mi világunkból is ismerős gyűlöletkeltő propagandát futni a tévében, de ez inkább csak az eredeti „mondanivaló” erőtlen próbálkozása arra nézve, hogy felszínre törjön.

A filmet még csak azzal sem lehet védeni, hogy a témában már minden puskaport ellőttek. Éppen ez év elején, a hasonló témával, közegábrázolással és hangvétellel operáló Tűnj el! bizonyította be azt, hogy igenis lehet a rasszizmusról újszerűen, szórakoztató módon és az ízlésesség határain belül beszélni (kritikánk a filmről itt olvasható: Az Obama-éra utolsó filmje).

Suburbicon

A Suburbicon gyenge mentsvárai csupán a való életből származó közelmúltbeli folyamatok, melyek némi aktualitást adnak a félelem-és gyűlöletkeltésnek (hiába kényszerült ez a kínosan eltúlzott családi dráma mellett perifériára), azok az aktuálpolitikai történések, amelyek mindannyiunk számára ismerősek: a charlottesville-i események, idehaza az őcsényi incidens (ami meglepő azonossággal köszön vissza a film azon jelenetében, amelyben a Mayerséket betelepítő tisztviselőt csaknem meglincseli Suburbicon lakossága), a tévében elhangzó összeesküvés-elméletek.

Üdítő színfolt az új Clooney-rendezésben Oscar Isaac két rövidke jelenete is, amelyekben a rendező a film többi részéhez képest meglepő humorérzékkel mutatja be a biztosítási ügynök és a biztosítási csalók játszmáját. A jelenetek frappáns mivolta nem véletlen, évekkel ezelőtt maga a rendező is biztosításokkal házalt, így egy számára is otthonos szituációt vihetett vászonra ebben az igazán jó tíz-tizenöt percben.

Ezen remek momentumokkal együtt sem képes Clooney alkotása maradandó élményt kínálni. Akiket a társadalmi tematika foglalkoztat, azok minden bizonnyal hoppon maradnak, míg a szórakozásra vágyóknál a gyerek főhős folyamatos szenvedésén való élcelődés ütheti ki a biztosítékot. A Suburbicon társadalmi szatíraként fájóan keveset, fekete komédiaként ízléstelenül sokat enged meg magának.

Suburbicon

 

Suburbicon – Tiszta udvar, rendes ház

Színes, magyarul beszélő amerikai krimi, thriller, 105 perc, 2017

Rendező: George Clooney

Forgatókönyv: George Clooney, Grant Heslov, Ethan Coen, Joel Coen

Operatőr: Robert Elswit

Producer: George Clooney, Grant Heslov, Teddy Schwarzman

Vágó: Stephen Mirrione

Zene: Alexandre Desplat

Szereplők: Matt Damon (Gardner), Julianne Moore (Rose, Margaret), Oscar Isaac (Bud Cooper), Noah Jupe (Nicky), Glenn Fleshler (Sloan), Alex Hassel (Louis), Gary Basaraba (Mitch), Tony Espinosa (Andy Mayers), Karimah Westbrook (Mrs. Mayers)

Bemutató: 2017. október 26.

Forgalmazó: Cinetel Kft.

Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott!

nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés