bezár
 

art&design

2017. 11. 20.
Mitől élő művészet?
Personal Structures – Open Borders
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Velencei Biennálé egyik legnagyobb szabású kísérő kiállítása minden évben a Personal Structures – Open Borders (Személyes Struktúrák – Nyitott Határok) címet viseli, és két helyszínen, a Mora Palotában, és a Rialtóhoz közel eső Bembo Palotában kerül megrendezésre a világ több mint ötven országából származó alkotások részvételével. Ahogy azt a cím is elárulja, a kiállításban egyaránt fontos az egyes művészek személyes víziója a világról, ugyanakkor egyszerre egyfajta, a határokon túl-, illetve előremutató, reményekkel teli, közös, összetartásra törekvő és egymás műveire reflektáló koncepció megvalósítása is.

Viva Arte Viva (Éljen az élő művészet) – a Biennálé idei címét a Mora és Bembo Palota patinás márványpadlóin járva is tisztán lehet hallani. Az előző években is fontos szerepe volt ennek a két gótikus palotának a kortárs művekkel való párbeszéd létrehozásában, de idén talán még hangsúlyosabban illeszkednek egymáshoz az eredeti tér színei, anyagai, formái a legkülönfélébb technikákat alkalmazó alkotásokkal. A több szinten elhelyezett kiállítás valóban pezsgő életet él, a tárgyak mesélnek benne, egyszerre több érzékünkre is hatnak, gyakran közvetlenül, a reflexióinkat a látvány hozza magával. Örvendetes a kiállítás sokoldalúsága, az alkotások erőltetettség nélküli elevensége és aktualitása. A szemlélő a legtöbb esetben érzi, hogy a művészek egy számukra igen fontos tárgyat ragadtak meg, nem beszélnek mellé, és nem akarnak tendenciáknak megfelelni.

Ariela Wertheimer - Jaffa Venice Light Boxes exhibition 

Különösen fontos a kiállításon a nőiség, a szexualitás megjelenítése, valamint a női alkotók jelenléte, az egyik leggyakrabban előforduló (gyakran más technikákkal vegyített) médium pedig a fotó. Reka Nyari fotóművész Geisha ink című, három darabból álló erotikus sorozata például egy Ginzilla nevű hölgyet ábrázol, aki a szülei konzervatizmusával szembeszállva egy tetováló fiúba szeretett bele, és a teste szinte minden porcikáját tetováltatta. A három aktfotó a női szexualitást és a női test törékenységében rejlő erejét hangsúlyozza, a hármassággal, a vonalvezetéssel, illetve a modell testtartásával pedig  a keresztény vallás ikonográfiájával is párhuzamot von. Jessica Fulford-Dobson kabuli görkoris tinédzserlányokat ábrázoló fotói ezzel szemben a nőiség egészen másfajta erejére mutatnak rá. Fulford-Dobson 2012-ben olvasott egy cikket a Kabulban görkorcsolyázó lányokról, és a témának szeretett volna szélesebb közönséget találni. A művészt megdöbbentette a lányok bátorsága, karizmája és életkedve. A fotós őket minden további apparátus nélkül, természetes fényben kapta lencsevégre, a lányok pedig – ahogy modellt álltak – magabiztosnak, erősnek tűnnek.

Reka Nyari fotói előtt kap helyet Adriana Carambia tört üvegdarabokból készített, nagy kövekre emlékeztető installációja. Adriana művészetére – saját elmesélése alapján – a klinikai pszichoanalízis tréning hatott erőteljesen. Minden alkotása előtt egy benne felmerülő kérdésre koncentrál, a tárgy megformálása csak később alakul ki. Szeret nem megszokott anyagokkal dolgozni, jelen esetben üvegszilánkokat használ. Arra szeretne rávilágítani – mondja –, ami rejtve van bennünk. Az üvegszilánkok egy erőszak vagy baleset eredményei. A felületén magunkat látjuk, azaz egy világot nyitnak meg, amely minket akar beszéltetni. 

Hagyományos technikákkal, anyagokkal dolgozó alkotások is képviseltetik magukat a Mora Palotában. He Lihuai Inspiration and Passion (Inspiráció és Szenvedély) című festménye a 15. és a 19. század között virágzó portréfestészet hagyományos elemeivel szeretné a mai nő alakját megfogni, anélkül, hogy „ködösítené”, vagy idealizálná. Kortársiasságára csak a test izmossága, illetve az alak tekintet utal. Andrea Matheisen szándékosan bronzot, klasszikusabb anyagot választott egy szerelmespárt ábrázoló szobrához. Az egymáshoz csókra közeledő pár lábfejei óriásiak: szeretnének maradandóak, örökérvényűek, reálisak maradni, akkor is, ha a nő alakja a levegőbe emelkedik. Az arcuk kevéssé van megformálva, vonásaik elnagyoltak – Matheisen szerint így őrizhetik meg személyük titokzatosságát.

Andrea Matheisen - Persons and Emotions

Ariela Wertheimer a fotózás technikáját használta fel igen érdekes és látványos installációjához, de más eszközökkel is vegyítette azt. Light Boxes (Világító Dobozok) című sorozatában 12 arcot ábrázol. Wertheimer elképzelt egy történetet: emberek érkeznek egy étterembe, és mindegyikük előveszi a mobiltelefonját, hogy lefotózza az asztalára érkező ételt, majd pedig posztolja a fotót a közösségi médiára. Erre asszociál Wertheimer azzal az ötlettel, mely szerint az okos telefonok tizedik évfordulóján világító dobozokban élünk. A doboz alja – házak alapzatához is használt fémből készült, de a másik oldalán, a doboz belsejében a figurák akrillal vannak festve. A doboz teteje plexiből készült, arra pedig fotók vannak applikálva. Az egyes arcok dobozba vannak zárva, ezeken a dobozokon a néző is visszatükröződik.

Különleges – Velencére, de Szentpétervárra is emlékeztető – installációt készített régebbi, húsz-harminc évvel ezelőtt készült fotókból Vita Buivid. Az installáció címe egy Gogol novelláé, Nevsy Ave, amely nevezetesen egy Szentpétervár központjában található utca. A fotók a padlón hevernek, egy tóra, vagy folyóra emlékeztetnek (de a Velencében dagálykor megjelenő tengerre is), a teremben felettük elhelyezett fadeszkákon közlekedhet a látogató. Buivid az idő relativitására helyezi a hangsúlyt. A kilencvenes évek fotóit vizsgálván úgy érezzük, mintha csak tegnap lett volna, amikor a fotósok az utcán lencsevégre kapták a turistákat és postán elküldték nekik a portréjukat. De az sem lehetett túl régen, amikor Gogol szentpétervári szereplői a fapallón közlekedtek, ahogy teszik ezt ma is Velence szelfit készítő turistái.

A nagyszabású – az Európai Kulturális Központ által is finanszírozott – kiállítás az évek alatt látványosan sok, előremutató változáson ment keresztül. Elég csak a vaskos, igényesen összeállított katalógust fellapoznunk, hogy szembetűnjön: a Personal Structures a sokoldalúság és az egyre alaposabb, precízebb rendezés felé halad. A Mora Palota a Biennálé ideje alatt kultikus hely azoknak, akik a kortárs képzőművészetről szeretnének egy átfogó, élvezhető képet kapni, minderre ugyanakkor egy megnyugtató, patinás környezetben vágynak, ahol időnként az ablakból a gondolázó turistákat, vagy épp a szemközti ház tetőteraszán uzsonnázó, borozó szerelmespárokat is láthatják.

 

A kiállítás megtekinthető Velencében (57. Nemzetközi Velencei Képzőművészeti Biennálé), a Palazzo Morában és a Palazzo Bembóban, 2017. november 26-ig.

 

Fotók: Kovács Rita

nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés