bezár
 

art&design

2017. 11. 22.
Élő művészet - horrorral, luxussal és akttal
Viva Arte Viva - 57. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennálé
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A sokadik Velencei Biennálét látogatva az a benyomásom, hogy a legtöbb ember a Giardini-ben található pavilonokra, az egyes országok projektjeire kíváncsi. Ám pont itt találkozhatunk a legkevesebb meglepetéssel vagy látványossággal, ha összehasonlítjuk őket az Arsenale vagy akár a külső helyszínek kiállításaival. Kellemes meglepetés azért a Giardini-ben is érhet olykor: engem a velencei pavilon kápráztatott el, akárcsak két évvel ezelőtt, de megkülönböztetett figyelmet érdemel számomra idén a japán, az orosz, a francia, a Nagy-Britanniának otthont adó és a magyar pavilon is.

A belgák mintha a technika gyorsaságára reflektálva szerettek volna azzal szembehelyezkedni, megkísérelve megállítani az időt. Dirk Braeckman nagy felbontású, régi korokat idéző fekete-fehér fotói uralják a hatalmas falakat, melankolikus atmoszférát teremtenek, ám túl messzire, vagy összetett gondolatok felé nem vezetik a nézőt.

Az északi országok - Finnország, Norvégia, Svédország - pavilonja az egyszerűség, a letisztultság, a színnélküliség elvét alkalmazzák: Giordano Bruno tükör-allegóriájára utalva egy ipari fémből készült, a nézőt helyenként visszatükröző, alagútra, vagy a játszóterek csúszdáira is emlékeztető, de mégis definiálhatatlan konstellációt hoztak létre, mely ha mással nem is, de monumentalitásával és formavezetésével felhívja magára a figyelmet.

The Nordic Countries Pavilion - részlet

Az élénk színeket szintén mellőző Oroszország pavilonját idén is a sokoldalúság, ötletesség fémjelzi. Grisha Bruskin, Sasha Pirogova és a Recycle Group többszintes produkciója a Theatrum Orbis Terrarum (1570), vagyis a modern világ első atlaszától kölcsönözte az ötletet. Gipszből és kartonból több száz pici, egyforma alakot készítettek, melyek árnyképét a falakon is visszatükrözik. A vészjósló, háttérből szűrődő zenével együtt a világ jövőjére nézve is rosszat sejtetnek. Kevésbé pesszimistán foglalkozik a jövővel Várnai Gyula installácója a magyar pavilonban. A szocializmus korszakából kölcsönvett és újrahasznosított szlogenekkel (Peace on Earth! – Békét a Földre!) Várnai azt vizsgálja, hogyan viszonyulunk ma a negyven-ötven évvel ezelőtti utópiákhoz. Arra is fel szeretné hívni a figyelmet, hogy az utópiák (vágyak, ideák) szükségesek egy társadalom (és az emberiség) fennmaradásához.

Kevés ország pavilonjában lehetett ugyanakkor konkrét utalásokat találni az idei Biennálé mottójára, az Arte Viva Arte (Éljen az Élő Művészet) hívószavára. A francia pavilon, ahol Xavier Veilhan installációjával egy valódi Zene Házát hozott létre, ezen kevesek közé tartozik. Itt nemcsak muzeális hangszereket tekinthetünk meg komolyan megtervezett és berendezett környezetben, de egy valódi zenei stúdiót is, illetve, szakértők keze által kipróbálásra váró modern, mai hangszereket. A japán pavilon sem kevésbé interaktív. Takahiro Iwasaki installációja az élő művészet allegóriája kíván lenni. A japán művészek a nézőket tőrbe is csalják; arra invitálnak minket, hogy tudjunk saját magukon nevetni. A pavilon alatt az ember egy hosszú, kígyózó sorra lesz figyelmes, és ha a tömeg hatása alá kerül, kivárja azt szépen, türelmesen, mondván, itt biztosan valami nagyon érdekesre számíthat.

Mi inkább nem vártuk ki, ellenben picit feljebbről közelítettük meg a Pavilont - egyébként, ott, ahol a sor áll, ki is van írva, hogy a bejáratot feljebb lehet találni. Könnyedén bejutottuk, megcsodáltuk az aprólékosan megmunkált, tradicionális épületek miniatúráját, a mitate-t, majd rájöttünk, milyen bejáratra vártak lent a sorban állók: egy használt ruhacsomó közepén található lukban dughatták ki a fejüket, így egy egészen más perspektívából szemlélhették meg a termet. Számomra örvendetes, amikor a modern, mondanivalóval is rendelkező, ötletes installációban az adott ország hagyományairól is kaphatunk némi képet, hiszen sok nézőnek esetenként csak itt, a Biennálén van alkalma arra, hogy megtudjon valamit az adott hely kultúrájáról.

Az idei Biennálé több szólama közül az egyik legerősebb a nőiséget, a női szexualitást képviselő. Svájc, Románia és némileg Csehország és Szlovákia pavilonjai is ezt a témát járják körül. Csehország és Szlovákia pavilonjában Jana Želibská installációja kedves, élvezető, ötletes, picit a giccs határát súrolja A Swan Song Now világító hattyúi, mellette a falon, a kezében lámpákat tartó fiatal lány alakjával egyfajta csábító, ám kötélen egyensúlyozó nőiséget szimbolizálnak.

Jana Želibská - Swan Song Now (Czech Republic and Slovak Republic Pavilion)

A Velencei Pavilon minden évben mintegy hiánypótló, a lagúnára épített város tradícióit bemutató interaktív múzeumként működik. Kiállításuk címe idén Luxus, mely hívószót Beatrice Mosca vezetésével igényesen, látványosan járják körül. Velence úgy gondolja, hogy a Szép fogja a világot megmenteni, a kiállítás pedig azt mutatja be, hogy mi mindennel járult hozzá a város, hogy a Szépség legkülönfélébb formái létrejöhessenek. A bejáratnál egy csodálatos színskálát láthatunk a muranói üvegből, alatta hatalmas vázákkal. Egy másik teremben pompás textileket, brokátokat, amint az egyes szálakból a szövőrámában összeállnak. De láthatunk egy különleges anyagból, arany és üveg keverékéből készült, 19 arany árnyalatot tartalmazó színskálát, René Caovilla ékszercipőit, velencei ékszermanufaktúrák ékszereit, kristálycsillárt és a leghátsó teremben egy pompásan megterített, fényűző asztalt, mellette ezüst estélyi ruhával. Ha ennyi látványosság pedig nem lenne elegendő, a Velence szívében címet viselő teremben - egy hatalmas kivetítőn - Velencében játszódó szerelmes filmjelenetekből ollóztak össze részleteket.

Idén az Arsenale-bejárathoz közel eső leghosszabb épületben, a Corderiében, hét témára (A közös tér, a Föld, a Hagyományok, a Sámánok, Dionüszoszi, a Színek, az Idő és a Végtelen Pavilonja) osztott, összességében is nagyon jól működő, egységes, összehangolt kiállítás jött létre. Valóban élvezetes volt alaposan szétnézni itt, mert a kiállított művek élnek, párbeszédben állnak egymással és a nézővel is. A kiállítás hét témája olyan kérdésekre keresi a választ, hogy hol van a művész helye a mai társadalomban, milyen pontokon fogható meg, hogyan láttatható az, ahogyan a kortárs művészet az élet szerves részét képezi. Egy-egy példát kiemelve: Michel Blazy installációja használt, márkás sportcipőkből készített egy falat, a cipőkbe pedig növényeket ültetett. Blazy a látványosság mellett - igen sokan csodálták meg ezt az installációt - az időre helyezi a hangsúlyt, arra, hogy a műalkotás is ennek az időnek a szerves részét képezi, állandóan változik. A Dionüszoszi pavilonból - ahol női művészek a nőiséget, illetve a szexualitást igyekeznek körüljárni műveikkel - Huguette Caland nevére hívnám fel itt a figyelmet. Ő igen különböző anyagokat mozgat meg (fonál, fa, akril, hab, lakk, vászon), hogy azokon keresztül, szinte sámáni erővel a "női esszenciát" ragadhassa meg. 

Huguette Caland, Various works, 1971-1995

Kína és Olaszország pavilonjai az Arsenale leghátsó területén, a Szűzek Földjén idén is nagyszabásúak. Olaszország A mágikus világ című kiállításával és horrorisztikus elemeivel inkább sokkolja a nézőt, míg Kína két kínai népmesére és két, Song-dinasztiabeli festményre épült kiállításának kivitelezése lélegzetelállító: több szinten épülnek egymásra a legkülönfélébb technikával készült alkotások, a színes, apró papíralakokból álló hatalmas festmények, az aranyszínű, tetőről lelógó szobormonstrumok és a videóinstallációval működő, bár hagyományos technikákkal készültnek tűnő, tengert, óceánt ábrázoló „festmények”. Egy hatalmas kulturális örökséggel rendelkező ország kiapadhatatlannak tűnő művészi forrásaiból láthatunk itt ízelítőt.

Gyengéi és szervezési fogyatékosságai ellenére a Velencei Képzőművészeti Biennáléra érdemes minden alkalommal ellátogatni. Bár zárás előtt egy-két órával már képtelenség vaporettóval elhagyni a színhelyet, egyre több könnyebbséget jelentő gesztust is tapasztalhatunk: idén egy jól forgatható és nagyon hasznos, ingyenes kiadványt kapunk a belépőhöz, melynek segítségével térben és időben is tökéletesen tájékozódhatunk a programok és kiállítások között.

 

Viva Arte Viva - 57. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennálé 

Megtekinthető Velencében, a Giardini és az Arsenale területén, 2017. november 26-ig.

Fotók: Kovács Rita

nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés