A fényjáték létrehozására Bolygó lézert használ, amely olyan, egybefüggő fényforrás, amely révén az adott felületre irányítva, annak visszaverődéséből részletgazdag rajzolatok születnek. A fénytörés e kísérlete olykor tükörfelületekkel vagy kristályokkal történik. Eszünkbe juthat Newton prizmával való kísérlete, aki a 17. század legjelentősebb fényelméletét alkotta meg. Bebizonyította, hogy a színek nem a fény módosulásai, hanem annak „részei”; a természetes fehér fény a prizma segítségével lebontható különböző hullámhosszúságú összetevőire, azaz elemi alapszínekre. Ezzel együtt azt feltételezte, hogy a fénynek részecske-természete van; álláspontja szerint a részecskék éterben haladnak és ez erőket közvetít köztük. (Megjegyzendő, hogy ekkor már erős alkimista érdeklődés is jellemezte a tudóst.)

Bolygó Crystallised című munkájában a fény három tulajdonságát használja ki: az átlátszó közegen való áthatolását, a polarizációt és a tükröződést. A mesterséges fényt a körben elhelyezett kristályokra irányítva szabadjára engedi, amely így kiszámíthatatlanul terjed szét a falon, a néző szemét állandó bizonytalanságban tartva ezzel. Bolygó lightboxai már kimerevítik a látványt, behatárolják a mű terét és csapdába ejtik az időt.

Bolygó több munkájában is körbejárja az automatizált nyomhagyás lehetséges formáit. Rajzológépei olykor önálló performerekként, a kiállítás időtartama alatt hozzák létre a műveket, hol sík, hol gömbfelületeken. Ezekben az esetekben a rajz létrehozását egy inga és maga a gravitáció végzi, a kiállítótérbe pedig csak a végeredmény kerül. Az így keletkező finom organikus motívumok a természetben keletkező formákat idézik meg. A bekormozott üvegfelület körülhatárolja az őskori elszenesedett fosszíliákra emlékeztető rajzolatot (Microkosmos I. Round).

A szén, mint az élet egyik alapeleme minden szerves élő anyagban előfordul. A nagyobb tömegű csillagok magjában, amint a hidrogén mennyisége egy bizonyos szint alá csökken, beindul a hélium fúziója is, melynek eredményeként szén jön létre, ami részt vesz Nap és más csillagok energiatermelésében. Ha úgy tetszik, az első alkimista laboratóriumok a csillagok belsejében keletkeztek. Minden keletkezett elem visszavezethető azokra a molekuláris hidrogénfelhőkre, amelyek később csillaggá tömörültek. A csillag élete vége felé feléli hidrogénkészletét és hozzákezd a hélium még nehezebb elemekké, például szénné, oxigéné és vassá alakításához. Végül hirtelen felrobban, és anyagát szétszórja az űrben, hogy ott megalkossa mindazokat az anyagokat, amelyeket a Földön ismerünk. Szó szerint: mindannyian a csillagokból származunk.

A CERN, az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet a világ legnagyobb részecskefizikai laboratóriuma, a Nagy Hadronütköztető (Large Hadron Collider) születési helye. Rendeltetése az, hogy föltárja az anyag alapvető tulajdonságait és a világegyetem elemi kölcsönhatásait. Az LHC egy 27 km kerületű kör alakú földalatti alagútban gyorsítja fel a részecskéket a fénysebesség közelébe. Protont protonnal, időnként pedig ólommagot ólommaggal ütköztetnek. A száguldó részecskék olyan nagy energiával ütköznek, hogy az anyag energiává alakul és új részecskék születnek. Az egymásnak csapódó atommagok olyan részecskéket hoznak létre az LHC gyűrűjében, amelyek csupán a világegyetem születésének első néhány pillanatában léteztek. Többek között az anyag-antianyag aszimmetriát, valamint a húrelmélet lehetőségeit vizsgálják.

Bolygó Bálint Particle című munkájában az ütközésekről készült fotográfiákat elemzi és használja fel, hogy időtlen állapotba helyezze azokat. Láthatóvá válnak a részecskék által bejárt pályaívek, és az, ahogyan az ütközési pontból kilövellnek. A forgó szobor árnyéka több fényforrás által a falra vetül, így több nézőpont projekciója adódik össze a mű terében. Az árnyéknak, mint a sötétség anyagának tudatos képalkotó elemként való használata extra dimenziókat hoz létre a műben, így minden árnyék önálló entitásként létezhet. Ezzel együtt az árnyék rajzolata immateriális és időbe vetett lesz, múlékony és változékony hatást eredményez. Az árnyékot itt értelmezhetjük a fizikában meghatározott sötét anyagként is, amely a világegyetemben ötször gyakoribb a normál anyagnál, ugyanakkor a Platón barlangjában megjelenő árnyékokhoz hasonlóan szimbolizálhatja a világról alkotott elképzeléseinket is, ami a fizika ezen elméleti területére különösen érvényes.

Hamvas Béla a Tabula smaragdina elemzése során kifejti, hogy az egész újkori tudomány téved, amikor azt állítja, hogy az alkímia aranya az a fém, amelyből az ékszert és a pénzt csinálják. Az alkímia valójában egy analógia, amely az élettel teli testet, a tűzzel telt lelket és a világossággal telt szellemet aranynak hívja. Aranycsinálásnak pedig azért nevezték, mert az arany a Napnak megfelelő analógia, és amikor az ember önmagát fénnyel és meleggel itatja át, önmagát Nappá, vagyis arannyá változtatja. „A Tabula Smaragdina ezek szerint nem egyéb, mint annak a műveletnek receptje, amely szerint a világ (ember, tulajdonság, dolog, elem, fém, stb.) eredeti és valódi állapotába visszahelyezhető. (…) A művelet tulajdonképpen és végeredményben egyetlen mondatban kifejezhető. Esetleg egyetlen képletben.”[5] Ez a Nap művelete.

[1] (Hermész Triszmegisztosz) In.: Hamvas Béla: Tabula smaragdina/Mágia szutra. Hamvas Béla művei 6., Medio Kiadó, Budapest, 2001. 4. o.