Stefan Ruzowitzky hihetetlenül elegáns, visszafogott módon, inkább konzervatív fényképezéssel érzékelteti a holocaust borzalmát. Ahogy elkerüli a giccs, az ízléstelenség vagy hatásvadászat ingoványát, valóban iskolapélda. A történet egy ma is élő túlélő, név szerint Adolf Burger elbeszélésén, tehát igaz történeten alapszik. A főhőse azonban nem ő, hanem egy orosz-zsidó emigráns, Zorovics (németesen Sorowitsch, Karl Markovics alakításában). Ennyiben a történet nem önéletrajzi, hanem "csak" életrajzi.

A ma Prágában élő kilencvenegy éves Burger könyve (németül: Des Teufels Werkstatt, 1997) beszámoló az ún. Bernhard-hadműveletről: a nácik a második világháború alatt összegyűjtöttek egy tucat jobb sorsra érdemes grafikust, rézmetszőt, papírmerítőt és "a hamisítók királyának" nevezett legeandás okirat-hamisító irányítása alatt nekifognak előbb az angol font, majd a dollár hamisításának. A titkos akció célja az angol, illetve az amerikai gazdaság tönkretétele a nagymennyiségben piacra dobott hamis, fedezet nélküli bankókkal. A már elhurcolt, különböző KZ-ekből kiemelt hamisítók számára azonban ez az akció a túlélés ígérete volt.

A történet meglepő, sőt bizarr fordulatokban gazdag. A film kétszeresen is visszaemlékezés: egyrészt a forgatókönyv alapjául szolgáló könyv, másrészt a főszereplő Zorovics flashbackjei révén. A dramaturgiai keret a háború utáni Monte Carlóba visz: egy törött arccsontú, ferde orrú, kopaszodó, furcsán torz kisember előbb egy aktatáskányi (hamis?) pénzt a széfbe rejt, szmokingot csináltat, majd immár elegáns úrként milliókat kaszál a kaszinóban. Rögtön népszerű is lesz a hölgyek körében: egy magas, barna, elegáns, szaténruhás nőt visz az ágyba. Ahogy azonban lekerül a szmoking és az ing, a jobb alkarjába tetovált ötjegyű szám hamar véget vet a vad szeretkezésnek. "KZ-ben voltál?" - így a női kérdés.

Kezdődik az "emlékezés": 1939-ben a Berlinben élő orosz emigráns, Zorovics (bámulatosan autentikusnak hangzik Markovics oroszos akcentusa), kétes hírű lebujok ünnepelt sztárja, aki bárkinek útlevelet, okmányt, valutát hamisít. Ha az illetőnek nincsen pénze, ám csinos -: másképp is megkaphatja, amire szüksége van. Maga is összecsomagolt már: hajnalban tervezi elhagyni Németországot. Nem bír azonban ellenállni egy Argentínába készülő magas szőke nő kérésének. Egy tangó, és ami utána jön, még belefér. Pirkadatkor még egy utolsó aktot skiccel fel a pályamódosító grafikus. Valaha az orosz avantgárd mestereitől tanult - most művészi ambíciója lesz a veszte: Herzog (Devid Triesow), a hölgy elküldött kísérője náci milicistákkal tér vissza, és a közismert hamisítót letartóztatják.

A luxusból a mauthauseni koncentrációs táborba deportálják. Tehetsége és művészi ambíciói azonban a segítségére sietnek: hogy túlélje a borzalmakat, a maga örömére éjszaka rajzolgat. Nem aktokat, hanem - ki érti, miért? - szuronyos-puskás katonát. (Elgondolkodtató, hogy a náci hivatalos művészet stílusában készült hős katona a szocialista realizmus esztétikájának is megfelelne. De vajon miért rajzolgat valaki ilyesmit, elhurcoltként?) Ennek köszönheti, hogy hamarosan SS-tisztek portréit festheti meg, majd a tábori tiszti épületek falát dekoráló, a német hősiességet bemutató seccókat.

Zorovics nem az elvek embere: egy célja van, a túlélés. Művészi megbízásaival egyenes arányban nőnek a privilégiumai is: ennek érzékeltetésére a rendezés egyetlen eszközt használ - a festőpaletta mellett tányéron egyre púposodó ételadagot. Az első felkérésnél még úgy csente el a megbízást kiadó tiszt félig megrágott almáját, a tábori épületek monumentális falfestményeinél már barokk csendéletbe is beillő sültek ékeskednek a tányérján. Végül jóléte szemet szúr - újabb vagon, újabb tábor vár rá.

A vonaton egy csúnyán összevert orosz zsidó fiúval, Szásával utazik együtt. Látva az éhét, ételadagját kínálja neki. Egy példa az önfeláldozásra. "Orosz vagy, és inkább németül, ezeknek a nyelvén beszélsz?" - csodálkozik Szása. Zorovics itt mutatja először, mit rejt a szenvtelenség álarca. Egy félmondatban benne van a kálváriája: a Szovjetunió elvette tőle a családját. Egy hazáját, anyanyelvét, és családját vesztett figura: nem csoda, ha művészi ambícióiról is letett.

A vonat a sachsenhauseni KZ-be viszi őket. Itt látjuk viszont Herzogot, aki annak idején letartóztatta: csillogó vállapja, élére vasalt egyenruhája, nyakkendőtűje magas pozícióról árulkodik. A valaha volt lumpenproletár a német birodalomban karriert csinált. Most a Bernhard-hadművelet elnevezésű hamisító-akciót irányítja. Zorovicsot megteszi a csapat fejének. Ebben a szerepben Zorovics cinikus, szenvtelen álarca mögül egyre több emberi tulajdonság bújik elő, és lassan szerethetővé formálja alakját. Az embereiért kiálló, a csapatot összefogó főnök lesz a korábban társadalmon és törvényen kívüli cinikus alakból.

A hamisítócsapat egy tagjával elvi vitája támadnak. Burger (August Diehl), a baloldali aktivista, akit a felesége mellől Auschwitzból hoztak ide, úgy véli, fonthamisító akciójukkal a németek malmára hajtják a vizet. "Ha végeztünk, ugyanúgy kivégeznek minket" - érvel. Ám aki időt nyer, életet nyer - véli Zorovics: "Inkább gázosítsanak el holnap, mint lőjenek agyon ma." Addig is: fehér ágynemű, puha ágy, heti egy fürdő várja őket. Nem szorul magyarázatra, ez mit jelent: a kontraszt a tábori fürdőbe masírozó, cipőt, civil ruhát viselő, karjukon törölközőt, kezükben szappant vivő hamisítók és a barakkokból kikukucskáló, véres, mocskos, rongyos, csontsovány szerencsétlenek között hatalmas. Ugyanez a kép köszön vissza a tábor felszabadítását követően is: a csontsovány rabok felfegyverkezve támadnak majd a kiemelt barakkra, és kis híján ők lövik agyon Zorovicsékat, német katonáknak vélve őket - jómódjuk alapján. Csak a tetoválás menti meg őket. A rendező Ruzowitsky elegánsan elkerül minden érzelgősséget, sokkoló hatást: ezekben a képekben, ahogy a sártengeren átkelnek a fürdőbarakk felé, ahogy a végén könnyes szemmel a tiszta ágyneműt simogatják, benne van a vészkorszak minden borzalma, és a megbocsátás gesztusa is.

Különösen, hogy a fürdés milyen asszociációkat ébreszt. Nemcsak a nézőkben, hanem a szereplőkben is: Burger állandó papolása a gázkamrákról Szásában hisztérikus félelmet vált ki. A fiú nem hajlandó levetkőzni, sikoltva zokog. Márpedig az időről időre agyonlőttek sorsából világos: aki ellenszegül, vagy kilóg a sorból, meghal. Zorovics maga vetkőzteti le a fiút és taszítja a zuhany alá. A forró vízsugár a megváltás, a menekülés üzenetét hozza.

A fonthamisítás sikerrel jár. A film egyik legdrámaibb jelenete, amikor a német parancsnok felsorakoztatja a hamisítókat, és hosszan ecseteli a próbát. Látjuk, ahogy a német ügynök egy svájci bankban maga kéri a pénz eredetét és a bankók valódiságát vitató bankigazgatót: magától az angol nemzeti banktól kérjenek szakvéleményt. A film visszavág a táborlakókra: a kényelmesen szivarozgató banki futár vagy ügynök, és a félelemtől reszkető foglyok között nem is lehetne nagyobb az ellentét. Sokatmondó az is, ahogy a tiszt gondosan felépíti a sztorit, mintha nem is életről-halálról, hanem egy kocsmai poénról lenne szó. Persze van feloldás: egyelőre megmenekülnek. Az ünneplés rendkívül bizarr, különösen, ha tudjuk, hogy megtörtént. Miközben az egyik fogoly Puccini-áriát énekel, hosszan kitartva az utolsó két szót: "La Vita!" - a halálosan beteg, köhögő Szását Zorovics menti ki figyelem elől. Ahogy az ujját megvágja, hogy saját vérével pirosítsa ki a verejtékben úszó, lázas beteg, halálsápadt fiút, a kisember titkos hősiességének allegóriájává nő az alakja.

Hőseissége más akciókban is megnyilvánul. A dollár hamisítását Burger szabotázsa majdnem lehetetlenné teszi. Márpedig a reálisan gondolkodó Zorovics az idealista Burgerrel ellentétben pontosan tudja: ha nem sikerül határidőre elkészülniük, az mindannyiuk életébe kerülhet. Az üzenet világos: az "elbeszélgetés" közben a WC-t pucoló Zorovicsot nyomatékul levizeli a német tiszt. A vizeletsugár a fürdőbeli forró vízsugár képi párja: amíg az (pillanatnyi) megváltást, ez halálos fenyegetést rejt. Zorovics megérti az üzenetet, és a számonkéréskor, az utolsó pillanatban sikerül letennie az asztalra egy köteg hamis dollárt.

Mindenkit nem sikerül ugyan megmentenie: Szásáért hiába köt privátalkut az akciót vezető tiszttel, a gyógyszer későn érkezik. A privátalkuból neki egyéni haszna nincsen - hacsak nem az, hogy a svájci passzust kérő náci tiszt felfedi előtte: a háborút elvesztették. A műhelyt hamarosan fel is számolják, a gépeket biztonságba helyezik - és a foglyokat hátrahagyva menekülnek el a németek Sachsenhausenből. Egy elrejtett hamis dollárkötegért visszalopakodó Herzogot Zorovics meg is ölhetne - mégis futni hagyja, újabb vonással gazdagítva jellemrajzát: a könyörületességgel.

A tábor felszabadulását követően nem sikerül megakadályozni egyik társuk öngyilkosságát. A film egyik legmegrázóbb pillanata, ahogy Zorovics a halott testével a karján a halottakat keresi - egy haláltáborban. A kiemelt barakkot elhagyva mindenütt nyomor, szenvedés, halottak özöne fogadja. Újabb allegória a holocaust borzalmára.

A lezárást a Monte Carló-i keret hozza meg. Zorovics visszatér a kaszinóba, és milliókat nyer. Aki szerencsés a kártyában, nem szerencsés a szerelemben, tartja a mondás, ám lehet, hogy ezúttal mégis másképp van, legalábbis a zárlat a tengerparton tangózó párral ezt sugallja.

A film egyik nagy érdemének tudom be, hogy a keretes szerkezet révén minden borzalom ellenére végig a feloldás ígéretét nyújtja. Ruzowitzky filmje elegáns, visszafogott beszámoló az elmondhatatlan borzalomról. Éles cáfolata annak a wittgensteini tételnek, hogy amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell. Ellenkezőleg, vallja, egy olyan országban, ahol a haideri populista politika ijesztően termékeny talajra hullott, ahol a jobboldali FPÖ és BZÖ a nemzetiszocialistákét idéző ideológiával a választók közel 20%-át képes megnyerni magának, ezt a témát nagyon is fel kell vetni. És nemcsak felveti - jellemábrázolásokban gazdag fejlődésregényt dolgoz ki belőle.