bezár
 

gyerek

2021. 06. 10.
Az Év Gyerekkönyve-díj - avagy zsűrizés pandémia idején
Hogyan is zajlott?
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum idén hetedik alkalommal hirdeti ki az Év Gyerekkönyve Díj győzteseinek névsorát. De vajon hogyan történt a kiválasztás? Miben változtatta meg a pandémia a zsűri munkáját? Sándor Enikő, a zsűri egyik tagja beszámol róla cikkében.

Az Év Gyerekkönyve Díj zsűrijében mindig részt vesz legalább egyvalaki a HUBBY elnökségéből. Idén Hansági Ágnes mellett – aki szeptember óta a a HUBBY elnökségi tagja – én lehettem az, így izgatottan vártam, hogy mikor kezdődik a munka. Az egyesületben ellátott feladataim kapcsán már egészen a szervezési feladatoktól nyomon követhettem a díj alakulását. Többek között az egyesület tavaly megalakult kiadói tagozatával való egyeztetések hatására korcsoportok szerint felosztottuk az Év Gyerekkönyvírója-díjat, valamint létrehoztuk az Év Ismeretterjesztő Könyve díjat, mely utóbbival szeretnénk elismerni, hogy az elmúlt években megerősödött a gyerekkönyvkiadás ezen szegmense is. Az Év Ismeretterjesztő Könyve díj megalakulásával teret nyerhetnek azok a gyerek- és ifjúsági irodalmi kiadványok, amelyek ez idáig nehezen voltak besorolhatóak a már meglévő kategóriák közé.

A tavalyi évhez képest csak néhány címmel neveztek több kiadványt a kiadók, és idén is több kisebb kiadó pályázott a kiadványaival. A legváltozatosabb témákat feldolgozó kötetek között több nyomozós detektívtörténetet olvashattunk, sok történet játszott az idősíkok váltakoztatásával, amelyek során a szereplők különböző korokba látogattak el, megjelentek a történelmi regények, valamint a környezetvédelmi témákat és a klímaszorongást feldolgozó kötetek, melyek nemcsak az ismeretterjesztő kategória könyvei között szerepeltek, hanem például az ifjúsági regények témájaként is előtérbe kerültek. Megismerhettük a már évek óta futó sorozatok újabb részeit, fiktív és valódi naplókat, de a könyvcímek hosszú listája tartalmazott újrafordítást és átiratot is.

A pandémia, ahogy az élet valamennyi területén, úgy a könyvpiacon is éreztette a hatását, így már a tavalyi év folyamán megjelentek olyan könyvek, amelyeknek kifejezetten a koronavírus-járvány a fő témájuk, célzottan azzal a szándékkal, hogy könnyebben feldolgozható legyen a gyerekolvasók számára ez a mindenkinek új és bizarr élethelyzet. Ugyanakkor a zsűrivel a világjárvány egyik negatív hatásaként könyveltük el, hogy a nevezett, közel százharminc cím közül csupán három kötetet tudtunk kiválasztani az Év Leginnovatívabb Könyve kategória shortlistjére, holott a korábbi években jellemzően öt-hat könyv is bekerült ebbe a körbe. 

A kettébontott Év Gyerekkönyvírója kategória shortlistes könyvei közé több verseskötet is került. Grecsó Krisztián: Belefér egy pici szívbe (Magvető Kiadó); Tóth Krisztina: Kígyóuborka (Manó Könyvek Kiadó) Kiss Ottó: A bátyám öccse (Pozsonyi Pagony Kiadó). A sorozatok közül Dániel András: A kuflik és az elveszett folt, Kiss Judit Ágnes: Babaróka kistestvére, valamint az Abszolút Könyvek sorozatból Szabó Borbála: A János vitéz-kód című kötetekre esett a választásunk, mindhárom kötet a Pozsonyi Pagony Kiadó gondozásában jelent meg. A shortlisten a meseregények is helyet kaptak: Kiss Ottó: A piros tengeralattjáró (Betűtészta Kiadó), Kertész Edina: Lajhár, a sztár (Manó Könyvek Kiadó), Kertész Erzsi: Éjszakai kert. Misztikus meseregény (Cerkabella Könyvkiadó) és Takács Mari: Bingaminga (Csimota Kiadó) című kötete, mely utóbbit az illusztrációs kategória listájára is beválogattuk, ahogy az írói kategória listáján szereplő Nincs itt semmi látnivaló! (Pozsonyi Pagony Kiadó) című kötetet is, szintén Dániel Andrástól.

Az Év Ifjúságikönyv-írója kategória shortlistje öt kötetet számlál, négy regényt: Balássy Fanni: Hol is kezdjem? (Tilos az Á Könyvek), a tavalyi kategóriagyőztes Huszti Gergely: Mesteralvók viadala (Ciceró Könyvstúdió) című művét, valamint Lipták Ildikó: Csak neked akartunk jót (Csimota Kiadó) és Rojik Tamás: Szárazság (Pozsonyi Pagony Kiadó) című köteteit. A lista egyik kuriózuma Janikovszky Éva: Naplóm, 1938-1944 című műve (Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó), amelynek már a bővített kiadása is megjelent az idén.

Az Év Illusztrátora díj várományosai között szerepel Takács Mari és Dániel András mellett Grela Alexandra A vakok és az elefánt, hindu népmese (Csimota Kiadó) illusztrálásáért, valamint Hajba László Malac és Liba 3. - Gatyát fel! (Tóth Krisztina, Manó Könyvek Kiadó), és Orosz Annabella A piros tengeralattjáró (Kiss Ottó, Betűtészta Kiadó) képi világának megalkotásáért.

Az Év Fordítója kategóriába beválogattuk egy klasszikus, Beatrix Potter: Nyúl Péter és barátai (Manó Könyvek Kiadó) című művét Szabó T. Anna és Dragomán György fordításában. Továbbá a Pozsonyi Pagony Kiadónál megjelent David Hockney - Martin Gayford: A képek történetét Papolczy Péter, Anna Woltz: Alaska című kötetét Rádai Andrea, Jean-Claude Mourlevat: A Visszafelé-folyó című kötetét Tótfalusi Ágnes fordítói munkájáért választottuk. Rajtuk kívül a listán szerepel még a Scolar Kiadónál megjelent Ulrich Hub: Az utolsó bárány című kötet, amelyet Érsek-Obádovics Mercédesz fordított.

A már említett Leginnovatívabb Könyv kategória mindhárom kötete antológia: Amikor a kukák világgá mentek (Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó), amelyet Ughy Szabina szerkesztett, Lehetnék bárki (Pozsonyi Pagony Kiadó), amelyet Péczely Dóra szerkesztett, valamint a Nagy M. Boldizsár szerkesztésében megvalósuló Meseország mindenkié (Labrisz Leszbikus Egyesület) között fog eldőlni, mely kötet kapja az innovációs kategória díját.

Idén először díjazzuk a legjobb ismeretterjesztő könyvet. A díj várományosai között van a tavalyi diákzsűri által leginnovatívabbnak ítélt Lőrinc László újabb történelmi korszakkal foglalkozó kötete, a 25 szelfi a török korból, valamint Tittel Kinga: A Duna kincsei című könyve, amely a Mesélő Zsebkönyvek sorozat része, mindkét kötet a Kolibri Kiadónál jelent meg. A Szépművészeti Múzeum két kiadványát is kiválasztottuk: Deme Edina: 17. század - Korszakok a múzeumban és Cser Judit: Karácsony a múzeumban című köteteit. Az állatvilággal foglalkozó ismeretterjesztő kötetek közül kettőt emeltünk ki: Bodó Iván: Balatoni halmesék (Scolar Kiadó) és Vibók Ildi: Szeretnék egy aranyhalat (Pozsonyi Pagony Kiadó) című könyvét.

A közös zsűrizés élményét nagyban befolyásolták az éppen aktuális járványügyi intézkedések, így ismét nehezített pályán kellett dönteni arról, mely könyvek kerüljenek a hét kategória shortlistjére. A találkozók egy része az online térbe költözött, és talán a rendkívüli helyzetnek is köszönhető, hogy még nagyobb élményt jelentett a nyomtatott példányok kézbe vétele, mivel a képernyőkön nehezen volt érzékelhető egy-egy kötet valódi mérete, a lapok és az egyedi megoldásokkal rendelkező borítók (például sötétben világítós, matt és fényes felületekkel játszó, kivágott stb.) textúrája. Idén már második alkalommal zajlott rendhagyó módon a zsűri munkája, bízunk abban, hogy jövőre kevesebb nehézséggel kell szembenéznünk.

A zsűrin belül minden tagnak megvan a maga szakterülete, a szakmai szempontokat szem előtt tartva vettük górcső alá a nevezett könyveket, ugyanakkor fontos volt, hogy mindenki elmondhassa a véleményét, izgalmas, élénk viták során körbejártuk a kötetekkel kapcsolatos kérdéses pontokat, és valamennyi zsűritag érdemben hozzá tudott szólni egy-egy érv mellett vagy ellen. A kiválasztás folyamatának részeseként most láthattam igazán, mennyire nehéz feladat dönteni arról, mely kötetek kerüljenek be a döntőbe. Az utolsó fordulóban is igyekeztünk a lehető több szempontot felsorakoztatva kiválasztani a kategóriák győztesét. Jó volt megélni azt, hogy mindentől függetlenül, egymás véleményét meghallgatva, közös gondolkodás eredményeként hozhattunk döntést a legkiemelkedőbb gyerek- és ifjúsági irodalmi könyvekkel kapcsolatban, és pénteken végre mindenki számára kiderül, hogy a kik kapják idén a nevezetes díjakat.

nyomtat

Szerzők

-- Sándor Enikő --


Más művészeti ágakról

Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés