bezár
 

irodalom

2008. 07. 19.
Útra való
Anna Gavalda: Csak azt szeretném, ha valaki várna rám valahol. Magvető, 2008
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Útra való A bőrönd púpos, útlevél a helyén, úgyis-itthon-felejtünk-valamit tudat az agyban. Az utolsó utáni, legdrámaibb pillanatban (elvileg) már csak az elemózsia, meg egy jó könyv hiányzik. Persze nem mindegy ám, mi csusszan végül a poggyászba: fontos, hogy könnyű, ugyanakkor tartalmas legyen. Mondjuk Anna Gavalda Csak azt szeretném, ha valaki várna rám valahol című novelláskötete.
A címből sugárzó kecses, kicsit bizonytalan lebegés az egész könyvre jellemző. Abban megnyugodhat az olvasó, hogy intenzív, zsigerből felkavaró mondanivaló heves légörvényében hánykódni nem fog. Mindemellett megkapja az utazásélmény hangulatával egybecsengő, nemes, keserédes romantikát. Az írónő nem árul zsákbamacskát, már az első oldalon, nem épp apróbetűsen, megvillantja, merre is kalauzol a kötet.

„Tartsák meg az észrevételeiket, és figyeljenek ide, mert a hetedik érzékem azt súgja, jól fognak szórakozni.
Odavannak az édesbús históriákért. Mikor a szívüket bizsergetik ígéretes estékkel, meg férfiakkal, akik feltehetőleg nőtlenek és enyhén boldogtalanok.
Akármibe, hogy odáig vannak. Mi rossz van abban? Harlekin-regényújságot mégsem falhatnak a
Lipp vagy a Deux Magots asztalánál. Nyilvánvalóan szóba se jön, le is szakadna az ég.”
(Kis praktikák a Saint-Germain-des-Prés-n)

Félreértés ne essék, franciaországi barangoláshoz nem ez a megfelelő bédekker, mert bár a könyvet áthatja egyfajta francia íz, a szövegek univerzálisak, mélyreható hely-és kultúrismeret nélkül is bátran élvezhetők. Legtöbbször selymes, olykor érdesebb irónia szövi át a tizenkét, különálló történetet, amelyek nem életutakat követnek végig, inkább jelenetszerűek. Mindegyik in medias res kezdődik, és nincs határozott elejük vagy végük. Mintha az ember jártában-keltében benézne egy-két ablakon. És itt lehetetlen leselkedésre gondolni, hiszen az adott mesélő, ahogy a fent idézett részlet is mutatja, sokszor egyenesen „beinvitál”, és nagyon is tudatosan tárja közönsége elé a megosztani valót. A szövegek nagy része egyes szám első személyű monológ. Szerencsére, hiszen az írónő, úgy tűnik, ebben a nézőpontban van otthon leginkább. Élesen lát az épp beszéltetett alak szemével, akár végzős egyetemista, egyedülálló nő (The Opel Touch), a szerelemtől megfiatalodó öreg rocksztár (Ambre), vagy épp hőn szeretett bátyja lába nyomán kullogó, frusztrált kiskatona (Eltáv) az illető.
BudaváriCsillaAGKONYV
A lényegre törő, egyszerű, egységes, de mégis megfelelő mértékben a szereplőkre szabott írói stílus teszi hétköznapian emberivé az olyan megrázó események elbeszélését is, mint a megerőszakolóit kasztráló, elférfiasodott állatorvosnő esete (Catgut), vagy a gondatlanságával tömegszerencsétlenséget okozó autós története (A nap híre). A talán legköltőibb novellában pedig, ami -  nahát! - egy beteljesületlen szerelemről szól (Hosszú évekig), sikerül úgy megvalósítani a kezdetekben ígért „édesbús históriát”, hogy az émelyítően cukros alap, valamint a hozzáadott keserű íz még épp egészséges és irodalmi elegyet tud alkotni. A narrátor hangján előadott három novella közül a legerősebb, egy vetélés története (Nem túl mókás dolgok) olyan, mintha a főszereplő saját magáról mesélne harmadik személyben. A másik két szöveg (Ez a férfi meg ez a nő; Öcsike) azonban, bár érzékeny és érzékletes, mégsem elég hiteles. Az elbeszélő csípős kiszólásai, amelyek egyenes beszédben jól működnek, itt néha kicsit iskolássá, zsánerkép-szerűvé teszik a hatást.

A francia írónő első kiadott munkája volt ez a novelláskötet, így nem meglepő, hogy a nyitányban felbukkan az írás motívuma; illetve a zárás, az Epilógus mintegy görbe tükörként a könyv szárnypróbálgatását is mutatja. Emellett végig biztos kézzel vezeti az olvasót az a nőies, összekacsintósan finom elegancia, ami nemtől és nemzetiségtől függetlenül képes megszólítani a közönséget. Itt persze illendő megemlíteni a magyar fordító (N. Kiss Zsuzsa) érdemeit is. Mindezeken túl maga a kötet is jól szerkesztett, ügyesen tudja úgy adagolni az üde és a lehangoló képeket, hogy az összbenyomás világfájdalmas grimasz helyett megértő mosoly legyen.

A Csak azt szeretném, ha valaki várna rám valahol amolyan édesen kesernyés pasztell, mint a borítója. Csak letenni nehéz, igaz, nem is kell sokszor, hiszen a keményfedeles, szép kiállítású könyv meglehetősen olvasóbarát. Persze, hogy nem kilóra megy, de a nettó 220 oldal viszonylag nagy betűkkel és széles hatásszünetekkel dolgozik. Úgy is felfoghatjuk, hogy elég teret hagy az egész napos lótás-futás utáni andalgós, fehér lenruhás olvasgatásnak. Utazáshoz, nyáresti, nemes fehérborhoz ajánlott.

 
nyomtat

Szerzők

-- Budavári Csilla --


További írások a rovatból

Weber Kristóf Keringő című regényének bemutatója
Lengyel riportirodalom - Prae 2023/2 lapszámbemutató
irodalom

Vaktérkép

Más művészeti ágakról

Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024
Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz
art&design

Kiállításkritika A kétely felfüggesztéséről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés