bezár
 

irodalom

2008. 08. 19.
Felépíthető szerzők, kis kiadók
Felépíthető szerzők, kis kiadók Mit tehet egy fiatal valaki a Tokaji Írótáborban, ha szinte nem ismer senkit a kortárs magyar irodalom jelenlévő figurái közül, és ha az egyik szekcióban nálánál komolyabb emberek között kell előadnia? Megpróbálja megmondani a tutit. Alább olvasható a szerkesztői-kiadói szekcióban mondott hozzászólásaim bővített, szerkesztett változata. (Az írás szubjektívebb formában a litera.hu felkérésére írt netnaplómban található - link)

A 36. Tokaji Írótábor Szerkesztői és kiadói munkacsoportjában tartott előadásomban olyan témákat feszegettem, amelyek szerintem nem lennének hülye ötletek, de ebben az országban, ezt sokan sok oldalról sokféleképpen tudjuk vagy hisszük azt, hogy tudjuk, mindennek innen is és nagyon nagy empátiával természetesen onnan is igazsága van, azaz egy nem hülye ötlet is kenődhet el úgy a semmiben, hogy évek múlva is csak a minden rossz és a bezzeg, ha létértelme marad. Szerintem bizonyos helyzetekben, sok önsajnálat között ezért nem kellene automatikusan, beidegződésből, zsigerből támadni ilyen ötletmorzsákat vagy szokatlan utat járó kezdeményezéseket/kísérleteket. Célravezetőbb lenne a konstruktív vita, mint a retorikai szaltóorgia. Ezt az elvárást csak félig-meddig sikerült hoznia a munkacsoport résztvevőinek. Natehát, én az alábbi ötleteket igyekeztem a jelenlévőkre erőltetni:
Tokaj
(1) Az alap vagy az első lépés talán az lehet, ha valaki indít egy kiadót, vagy megújítaná egy kiadó arculatát, hogy létrehoz egy médiumot. Ez lehet olyan nagyra törő elképzelés, mint a PRAE.HU, de lehet egy kiadói blogfelület is, természetesen saját portfólió értékű site, folyamatosan bővülő, jól csoportosított adatbázisra épített tájékoztató jellegű hírlevél-szolgáltatás és az esetleges egyéb gerilla marketing-technikák mellett, a fontos csupán az, hogy az (online) jelenlét állandó és gyakran frissülő legyen. Más jellegű marketing-elképzelések esetén a kiadó "szerződést" köt(het) egy médiummal, ami folyamatosan prezentálja a kiadó tevékenységét (már kiépített olvasóbázishoz juttatva a kiadót, cserébe az első kézből kapott információkért). Emellett nem árt, ha több szoros szállal köthető egy irodalmi folyóirat is a kiadóhoz (és/vagy vica versa), hogy az új szerzőket a némileg saját médiumban jó időzítésű publikációkkal a folyóirat szellemiségének és értékteremtő tevékenységének és szerzőbázisának kontextusába lehessen állítani.
Tokaji látkép
(2) A következő ötlet (főleg az (1) pontban vázolt rendszer lehetőségeit kihasználva) egy szerző felépítése-felépíthetősége volt. Barok Eszter és Illés Emese Csak a madarak című könyvét hoztam példának. Két olyan tehetséges fiatal íróról van szó, akik a szó legszorosabb értelmében outsidernek számítanak az irodalmi életben, és nem lila szépirodalmi céljaik vannak, hanem jó értelemben vett minőségi lektűrt írnak (ami ennek az országnak az irodalmi életében egy mélyen gyökerező lenézéssel kezelt izé), főleg a 14-29 éves főleg női közönség számára. Őket és a könyvüket (hiszen a könyv megvétele és elolvasása előtt legalább annyira fontos a szerző(k) személyiségének vonzereje, mint a megjelent ajánlók, recenziók, kritikák által generált prekoncepciók) már a megjelenés és a bemutató előtt elkezdtük (a többes szám első személy a PRAE.HU csapatát jelenti) felépíteni. Bizonyos időközönként (ennek az esetlegességét és körülbelüliségét két tényező határozta meg: ez volt az első ilyen koncepciózusabb "PR-kísérletünk", valamint: ez volt az első kimerészkedésünk a szűken vett szépirodalomból a szerencsésebb fiction vidékeire) minden lehetséges felületünkön és hírcsatornánkon különböző műfajú anyagokkal (hír, borító "nyilvánosságra hozása", interjú, bemutató, időközönként feltöltött újabb regényrészletek, a fülszöveg ajánló-szövegeinek - Karafiáth Orsolya komoly és Rimóczi László humoros ajánlója - "nyilvánosságra hozása", a könyv által ihletett videók különböző videómegosztó oldalakra való feltöltése stb.) hype-oltuk a szerzőket és a könyvet, ennek szépen látszott is az eredménye, ha csak azt említem itt, hogy ritka, ha egy könyvbemutatón (főleg, ha első kötetről van szó) 90-100 fős a közönség. Ennek ellenére kerülhet még süllyesztőbe egy szépen elindult történet. Ám erre is vannak különböző kísérleti stádiumban lévő ötletek és bevett, creative commons technikák. Csak egy nem túl eredeti példát említve: a szerzők blogot indítanak, amin már ők maguk szerkesztik saját PR-jukat --, ennek nagy előnye például személyiségük (és ezen keresztül könyvük vagy további szövegeik) maximális előtérbe helyezése, nem (olvasó-)szerkesztett vonzereje, s ezek eredményeképpen: hitelessége. Ha mindezt angolul is folyamatosan bővítik, szerkesztik, akkor ez talán (mert egyelőre korai lenne bármilyen komolyabb feedbackről beszélni) lesz olyan jó és eredményes úttalálás más nyelvekhez és leendő fordításokhoz, mint Dragomán György merész, ám oldschool ötlete pár évvel ezelőtt (ez részletesebben olvasható M. László Ferenc Dragománnal készült, Magyar Narancsban megjelent interjújának elején - link).

(3) Másik példám egy szerző felépítésére az ősszel Külső gyermek című sci-fi és cyberpunk írásokat tartalmazó novelláskötetével debütáló Fehér László volt. Az előzőeket egyik oldalról az alkalmazott, (2)-es pontban részletesebben tárgyalt interaktív PR-módszerben (kommentek és egyéb feedbackek kínálta, egy könyv kiadásának munkafolyamataiba "beleszólást" engedő kiskapuk) rejtőző lehetőségek remélt, valóban interaktív működése volt: az egyik topikban irodalmi portálok aktivitását lealázó, napokon át kígyózó vita kerekedett a "kiszivárogtatott" novellák ötletességéről, irodalmi értékéről, sikerültségéről és stílusáról. A másik, ahol működött az interaktivitás (ez egy nem várt, elgondolkoztató fordulat volt a könyv megjelenés előtti utóéletében) az volt, hogy egy tipográfus a tervezett borító milyenségét azzal a gesztussal illette kritikával, hogy alternatív (non official) borítóterveket készített, s ezt közzétette blogjában.

A (2)-es pontban tárgyalt komplexnek nevezhető PR-t is továbbfejlesztettük. A Csak a madarak esetében, - új ötletek és trükkök felől nézve - leginkább elhanyagolt területen megfogva azt, amit fantáziánkkal meg tudtunk fogni: hogyan nézzen ki a könyv bemutatója. A hagyományos könyvbemutató-szcenikával és -forgatókönyvekkel szakítva két, alapjaiban eltérő bemutató is lesz két egymást követő este. A második könyvbemutató az előzetes tervek szerint egy szokatlan helyszínen, az SM’S Caféban lesz. A hely kínálta belsőépítészeti lehetőségeket kihasználva ez lesz Magyarország egyik (?) első olyan könyvbemutatója, ahol a szerző (a Mátyás király mesék okos leányától kölcsönzött mondatból kiindulva) jelen is lesz és nem is lesz jelen: ha már SF/CP, amit ír, legyen live act bemutatkozása is a lehető leginkább SF/CP. A szerző, a kérdező és az esetleges felolvasó a helyszín egy eldugott kis zugában (a létrával megközelíthető DJ-pultban) ücsörögnek majd egy, egy vagy több projectorra rákötött handycam társaságában, kihangosítva… - utána persze a megteremtett hangulatot hajnalig fokozó DJ-setek és buli... Az első könyvbemutató a másodikat megelőző este/éjszaka lesz a Second Life nevű virtuális valóság egy pontosan koordinált helyén. Tudomásom szerint ez lesz Magyarország első virtuális valóságszimulátorban megtartott könyvbemutatója, hacsak valaki, aki a hónapokkal ezelőtt az MTÁ-n vagy a Tokaji Írótáborban elkövetett előadásomban felskiccelt, vagy az itt publikált ötletet addig le nem nyúlja, és be nem előz (sok gúnyosan vigyorgó smiley). Minden más üzleti titok vagy work in progress -, sikerülés esetén meg "csak" irodalomtörténet.
Tokaj
(4) Következő nem egészen saját kútfőből származó ötletem a kis (kevés tőkét forgatni tudó vagy kétesélyes pályázatokon nyert pénzekből gazdálkodó) kiadók és (folyóirat- vagy könyvkiadói) szerkesztőségek költségracionalizálásáról szólt. A megoldás egy inkubátorház és egy az inkubátorházat fenntartó és működtető non-profit társulás (egyesület vagy alapítvány) létrehozása lenne. A társulásban minden résztvevő egyenlő jogokkal és kötelezettségekkel rendelkezne (ezzel az iránnyal és a társulás végiggondoltan jól megfogalmazott alapszabályával minimalizálni lehetne a közös lónak túros a háta-jellegű konfliktusokat), egyenlő mértékben fizetnék a társulás alkalmazásában lévő közös könyvelőt, ügyvédet, pályázatírót, marketingest, PR-managert, terjesztésért felelős munkatársat, asszisztenst stb. - lényegében az összes olyan szükséges munkatársat, akik olyan feladatkörrel rendelkeznek, amelyekhez egy bölcsészkart végzett valaki nem igazán ért, és nem szerencsés, illetve a szakterületéhez tartozó feladatok (pl. szerkesztés, olvasószerkesztés, lektorálás stb.) elől veszi el az időt és energiát, ha érteni próbál. Esetleges összeköltözés esetén pedig X számú szerkesztőséggel számolva X felé lehetne osztani a mindenfajta rezsit, közös költséget és lakbért, amely képletben X ne legyen nagyobb 6-10-nél. A felszabaduló összegből pedig lehetne emelni a mindenfajta honoráriumokat vagy béreket, esetleg növelni az adott évre tervezett címek számát, arról nem is beszélve, hogy egy ilyen inkubátorházban (vagy a közeli kávéházban/kocsmában) a legendás nyugatos összejárások intenzitásán izzó irodalmi/művészeti élet születhetne meg. Előnye tudna még lenni, hogy egy nagy közös beruházás formájában a társulás venne egy analóg nyomdatechnikát hozó minőségben nyomtató digitális nyomdagépet, ezzel szintén könyékig merülve a költségmegtakarításban: elég, ha csak arra gondolunk, hogy nem megoldandó raktározási feladat lenne a remittenda-kezelés, hanem egy szinte lezárt fejezet a szépirodalmi kiadók történetében. Én a közeljövőt (főleg ebben az országban, ismerve a körülményeket) mindenképpen így képzelném el: nem leginkább különböző okok miatt küszködő, halálra dolgoztatott, kis fizetésért, szerelemből robotoló kiadói/szerkesztőségi alkalmazottakkal felvértezett kiadókkal -, hanem több, egymás mellett működő, a könyvkiadást egészséges mértékben üzleti vállalkozásként felfogó, önfenntartó kiadóbokrokkal.


Fotók: Rimóczi László

nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés