bezár
 

film

2008. 10. 07.
Mit, hol, merre a hülyítődobozban 19.
Mit, hol, merre a hülyítődobozban 19. Tizenkilencedik alkalommal hozom nektek tálcán a legjobb szelekciót. Az intro kicsit depis lesz, vigyázzatok!
Uramatyám, még egy hét, és megint mennyi mindent vesztettünk! Ne haragudjatok, hogy kicsit szar a kedvem. A tévéből a pornócsatorna után elvették az egyetlen nézhető zenecsatornát, a VH1-et is. Elhunyt György Lajos, alias Piros, aki egy volt az egyre kevesebb jó ember közül. Elment Manninger Jenő sebész-zseni is. És hát a mostani hét az aradi vértanúkról szól, ne feledjük ezt se.

Az országos agyfasz tovább terjed, a Magyar Tarha vagy micsoda képében, hát erről megint tudnék egy cikket írni, de tök felesleges, menjen ki aki akar, és higyje hogy ezzel bátor hőstettet hajtott végre. Ide kapcsolódik, hogy aki tudja, mi lett a Bódis Kriszta legutóbbi könyve kapcsán elkezdődött plágiumkérdés vége, az küldje már el nekem, én lemaradtam a Magyar Narancsos levélváltásoknál. És ha már média, hadd küldjem el a búsba a Queen két tagját, akik Paul Rodgers-szel kiegészülve gyalázzák meg Freddy Mercury emlékét. Pofa kell ahhoz hogy új lemezt merjenek kiadni Frédi Mester nélkül, de ahhoz még nagyobb arc kell, hogy a tévéreklámokban még az ő hangja szóljon a mostani turné beharangozásakor is.

HÉTFŐ

m2, 19:55: Fáklya
- a vértanúk leszármazottai emlékeznek.

Filmmúzeum, 20:00: A lélekdoktor - pszichiáter Afrikában, plusz egy hatvannyolcas forradalmár haverja.

film+, 21:10: Az igazság nevében - Svarci takarít a gonoszok közt.

Duna Televízió, 22:40: Balaton retró - ezt sokan meg fogják nézni, én elleszek nélküle.

TV2, 0:45: A kötél - Hitchcock filmtörténeti bravúrja. Matematikai alapossággal megkomponált szuszpenzió.
Mi van, vécében álltok és a pöcsötöket hasonlítgatjátok? LOL!:
A kötél

KEDD

RTL Klub, 11:25: Kicsi kémek akcióban - NEM az Austion Powers-es kicsi én kalandjai, hanem egy kicsit lúzer (= olyan mint én) kiskölyök nyári kalandjai.

TV2, 12:15: A hal nem kacsint - van rosszabb a maffiánál, és azt is "családnak" hívják. A maffia elől menekülő fiatalok ezt saját bőrükön tapasztalják. Család ellen nincs orvosság, ezt már ezer éve megmondták!

RTL Klub, 16:25: Celeb vagyok, ments ki innen! - mentsen ki titeket a halál! Vagy Pedobear, és utána csinálja veletek, amit ilyenkor szokott!
MENTSEN KI TITEKET A PEDOBEAR!!!!!!!!

HBO 2, 20:05: Bűnös viszonyok - újabb toleranciamese. A gazdag építész kinyomozza, hogy egy bevándorló rabolja ki rendszeresen az irodáját. A rendőrséghez megy? Á, dehogy: szerelmes lesz az elkövető anyjába. HAHAHAHAHAHAHAHAHAHA! Vera Farmiga:
Bűnös viszonyok

TV2, 21:15: Senorita Szöszi - újabb magyar celebköcsögség. De hogy lássátok mekkora tehetség vagyok, én még ebből is tudok verset írni, nédd:
Hargitai Bea Kolumbiában...
Biztos nem a kokó miatt ment ki oda valójában!

Hű ez jó lett, ezért felárat fogok kérni! Saját kötetet akarok, már a címe is megvan Salman Rushdie mintájára: The Celeb Verses! LOL!

RTL Klub, 21:30: A rend őrzője - tegnap Svarci, ma Van Damme. Ráadásul Izraelben osztogatja a pofonokat! Hű!
Szűk büdzsé lehetett,
még egy bombázó se telt:
A rend őrzője

m2, 21:00: Végzetes tévedés - monitoron keresztül terjed egy vírus. Állítólag nem a hülyeség, bár eme film alapján én ezt kétségbe vonnám. Sőt már én is elkaphattam, mert ajánlom nektek.
Végzetes tévedés

Viasat3, 21:05: Rocky II. - Igen! Rocky is megcsinálta!!!:
IGEN! MEGCSINÁLTUK!!!!

film+, 21:10: Halálos árnyak - hát ez most komoly-e vagy sem, nem tudom: fanövelő genetikai beavatkozás miatt a fatermelők meg a környezetvédők is zombivá válnak. EZ az igazi szürrealizmus, nem az Andalúziai Kutya!

Lesz még az m1-en 23:20-kor Az Íj, ezredszerre. Kim Ki-Duk fanok úgyse hagyják ki.

SZERDA

TV2, 12:25: Columbo és az MM7 robot - rivális tudósok gyilkolásznak, a hadnagyot egy fiatal srác meg annak robotja segíti ki. LOPOTT ROBOT, ELEKTROMOS GYALOGOS, hogy egy-két magyar zenei klasszikusra is utaljak!

MGM, 13:40: A kísértés bikiniben érkezik - MI AZ HOGY!! NAGYONIS!!! Buster Keaton egy erkölcsvédelmi vígjátékban.

HBO, 20:00: A család kicsi kincse - őrült család kalandjai úton egy vetélkedőre. Kultfilmnek forgatták, meglátjuk az lesz-e.
A család kicsi kincse

m2, 21:00: Kísértő igazság - apáca a pácban, gyilkosság ganúsítottjaként.
Kísértő igazság

RTL Klub, 21:30: A 13-as rendőrőrs - John Carpenter filmjének újraforgatása. MINEK????
13. rendőrőrs

HBO 2, 22:00: Nagyvárosi szex - Kolumbiában minden és mindenki megvehető, szűri le a tanulságot a nyugati forgatócsoport. Ezt eddig is tudtuk. Sőt, Budapest lakosságának fele is megvásárolható. Ma már lassan az a deviancia, ha valaki nem adja olcsón magát, nem pornósztár és nem kifestett travi. LOL!
Nagyvárosi szex

Viasat3, 0:45: Csudafilm - híres magyar színészek nyaralni akartak, ezért kimentek filmet forgatni, pedig a hajléktalan-téma ennél többet érdemelne. Ugyanaz a kategória, mint az a másik film, vadölő, nem is, Idegölő, asszem ez volt a címe. Kerüld, mint az AIDS-es örömlány felkínálkozását!!! Dzsinn:
Dzsinn????

CSÜTÖRTÖK

TV2, 12:20: A kis gézengúzok - az Olsen-ikrek bandája még hamvas ifjú korukból. Erről a képről hiányzik egy medve:
Nem hiányzik valami? :D

Zone Europa, 15:40: Élve, de inkább holtan - veszekedésre hajlamos testvérpárra vagyon vár, ha fél évig kibírják egymás marása nélkül. Egy nőszemély felbukkanása csak tovább bonyolítja a dolgokat. Főszerepben Giuliano Gemma. Surprise: buttsex! LOL!:
???

Cinemax, 18:35: A bosszú kottája - a bosszúszomjas zongorista a halál dalát játssza az őt annak idején megvágó tanárnak. Deborah Francois:
A bosszú kottája

HBO 2, 18:55: Gagyi mami 2. - amerikai pisi-kaki-dagadtnő/férfi vígjáték. Tessék egy Pedobear-montázs, nem én csináltam:
Gagyi Mami vs. Pedobear

Duna Televízió, 20:00: Viva Kuba - láss a csegevara-póló meg a Fidel-kötetek mögé.

m2, 21:00: Gyilkosság receptre - törvényszéki nyomozó unokahúga megölése ügyében nyomoz.
Gyilkosság receptre

film+2, 21:10: Kölykök - még Pedobear se nézné meg, akkora hányadék. Pedig még Rosario Dawson is itt ferdül benne. Fejlövést a pedofil rendezőnek, please!!

TV2, 21:20: Irigy kutya - Barry Levinson kutyakaki-vígjátéka Jack Black-kel, Ben Stiller-rel és a gyönyörű Rachel Weisz-szel. Miért ilyen fekalománok az amerikaiak?
Irigy kutya

Cinemax 2, 2:20: Melissa P.: Minden este 100-szor, kefével - NEM Douglas P. rokona a csaj, hanem annak a francia művészettörténész ribancnak (Catherine Millet, vagy valami olyasmi) az olasz kiadása. Geraldine Chaplin ellenére is ez egy bűntudat-film. A Kölykök az undercover pedofiloknak ad egy lehetőséget, hogy művészfilmes keretek között hivatalosan is megtehessék azt, amit még az Intim Center kabinjaiban se szabadna, a Melissa P. meg a pre-teen Loliták imádóira épít. Inkább egy jó pornót nézzetek meg helyette, lehetőleg ne egyedül. Nem, a guminő nem számít társaságnak, a realdoll meg még kevésbé!
Melissa P.

Futottak még: 23:30-kor a Zone Europa-n a Las Vegas, végállomás, ez is ezredik alkalommal. Ez is ilyen kvázi-nőalázás művészi formában. Nagyon hype-olták annak idején.

PÉNTEK

HBO, 11:15: Bohém élet (Rent) - szubkult-musical a nyolcvanas évekről, az utolsó komoly fellángolásokról az AIDS árnyékában.

RTL Klub, 11:25: Macskák királysága - még mangabuziknak is csak óvatosan, nem egy Miyazaki kategória!

TV2, 12:10: Winnetou 2 - Az utolsó renegátok - Klaus Kinski az indiánok között.

m2, 15:10: Különleges kiképzésű orosz kutyák - most úgyis szezonja van a kutyafesztiváloknak, meg érdekesnek ígérkezik.

Duna Televízió, 19:00: Jules és Jim - Truffaut klasszikusa Jeanne Moreau-val a főszerepben. Akárhányszor adják, ajánlani fogom!

film+, 19:15: Az erdő harcosa - Chuck Norris egy misztikus akció-izében.

Filmmúzeum, 20:00: Fekete tulipán - kosztümös klasszikus Alain Delonnal.

Duna Televízió, 22:35: Áldozathozatal - Tarkovszkij filmje gyermekének hitről és mindenről ami hozzá kapcsolódik.

Hustler, 23:00: Egy az egyben - "csak maga"! Kispálkodunk, kispálkodunk? A sorozat 8. része. Utána ugyanott 0:50-től Gonosz tettek.

Viasat3, 23:05: Trauma - baleset után hallucinál a főhős. Kérdés hogy amit lát, az a fejére mért erős ütés következménye-e. Mena Suvari:
Trauma / Mena Suvari

Zone Europa, 1:30: Bűnös szerelmesek - Francois Ozon bedurvított Jancsi és Juliska-parafrázisa.
Bűnös szerelmesek

SZOMBAT

Zone Europa, 20:00: A császár és a gyilkos - szerelem és udvari intrika kínai módra.

m2, 21:00: Szajonara - amerikai Rómeó és japán Júlia szerelme a második világháború idején. Főszerepben Marlon Brando, még fénykorában. Négyszeres Oscar-díjazott film.

Hallmark, 22:00: Fidel Castro - ezt is csak azért, hogy hátha talán végre valós képet kapunk róla. Áh, dehogy.

Zone Europa, 22:45: Egy lövés a fejbe, öt a testbe - a zene maga jobb mint az egész film (NIN vs. Coil, Björk, Sheep On Drugs). Na tessék, lelőttem a poént. Azért érdemes belenézni, hátha nem annyira rossz mint amennyire mondják.

Viasat3, 23:05: Robotzsaru - brutális antiutópia, felesleges erőszak minden mennyiségben. Már annak idején se volt jó film.
HOMOCOP WILL RAPE YOU ALL, REPEATEDLY!

m1, 23:20: 68-as Mozi Klub - Milos Forman beszél a Tűz van, babám keletkezésének körülményeiről. Utána természetesen leadják a filmet is, vagyis:

m1, 23:25: Tűz van, babám! - cseh szatíra, amit a fenti bevezető után még a hülye is megértene.

RTL Klub, 23:50: Simone - avagy egy virtuális médiasztár tündöklése és (nagyon remélem, hogy) bukása. A japánok ebben is az élen járnak, természetesen. Al Pacino és Winona Ryder próbálják menteni a menthetőt, de a Pacino által alakított rendező neve (Taransky) még így is egy übergagyi utalás, amiért sok-sok pontlevonás jár.
Simone

Lesz még a TV2-n este a Kegyetlen játékok 2., ami rendkívül szar (sehol egy Sarah Michelle Gellar, Selma Blair-ről nem is szólva), illetve ugyanott 16:25-kor a Francia csók kb. ezredszerre.

VASÁRNAP

Duna Televízió, 9:05: A csokoládétörvény - mesefilm, de igazából brutális antiutópia: milyen lenne a világ, ha a csoki is be lenne tiltva. Elnézve a dohányosok ellen zajló boszorkányüldözést, még ez se lehetetlen!!! A gyerekek persze megoldják az ügyet, végülis nekik van a csokira a legnagyobb szükségük.

m1, 12:40: Mackenna aranya - vadnyugati hajsza az apacsok aranyáért, üllő (=banditák) és kalapács (=apacsok) közt őrlődő főhőssel. A fentieken kívül egy prédikátor meg egy korabeli médiageci is magának akarja a pénzt, a megelőző csapásokat tervezgető korabeli amcsi hadseregről nem is szólva!

m1, 19:55: Csináljuk a Fesztivált! - ó, hogy egy csorda elefánt taposná el aki kitalálta ezt a rettenetet. VH1 az nincs, de ez a szar meg van, Dévényi "pontoslabda" Tibibácsival meg Harsányi "aszfaltbetyár" Leventével. Komolyan mondjon le aki ezt kiötölte.

Duna Televízió, 20:00: Őszi kertek - Otar Joszeliani filmje a magasból mélyre hulló, de minduntalan talpraálló diplomatáról.

TV2, 20:00: Hirtelen 30 - avagy Pedobearnek már túl öreg. 13 éves kiscsaj kívánsága teljesül, egy éjszaka alatt harmincéves lesz. Francnak kell siettetni a dolgokat, én például.
Hirtelen 30

HBO, 20:00: Vadidegen - múlt héten a Démoni szerető, most meg ez? Megint egy hülye film a csúnya perverz internetes társadalomról.

m2, 21:00: Narco - narkolepsziás fickó csoportterápiára jár. Ahelyett hogy élvezné, hogy bárhol és bármikor képes elaludni! Zabou:
Narco

Zone Europa, 21:50: Camille Claudel - Rodin tanítványának és szerelmének szomorú története. Minden sikeres férfi mögött egy háttérbe szorított nő állt akkoriban :( Isabelle Adjani:
Camille Claudel

TV2, 22:05: 8 mérföld - életrajzi film Eminemről, aki állítólag egy rapsztár, méghozzá a legnagyobb a világon.

HírTV, 22:06: Az utolsó földművesek - avagy Tiborc panasza, kamerával rögzítve. A mezőgazdaság lassú haldoklása...:(((

Viasat3, 23:05: Marvin szobája - komoly téma (régóta húzódó családi ellentétek, stb.) szerencsére nem túl komoly köntösben, vagyis nézhető.
Duna Televízió, 23:15: Virágok völgye - lélekvándorlás, szerelem életeken át a Himalája vidékein.
Virágok völgye

m2, 23:40: Super Size Me - előre megjósolható tartalmú keresztesháború Michael Moore nyomdokain, a mekdönci ellen.
Super Size Me

...és ennyi. Nem tudom készüljek-e a huszadik alkalomra valami extrával, alszok rá egyet, oszt meglátjuk. Most megyek, mert még kidobnak a pubból!

nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés