A fakockák felkerültek a padlásra, elfelejtettem a fakockából épített házakat. Elfelejtettem az utcákat meg tereket, ahol az emberek szerettek élni. Igazából azt is elfelejtettem, hogy embereknek építek házat. Az van, hogy az emberek is elfelejtettek engem, nem emlékeznek már azokra a zugokra, ahol jó volt nekik. Mást akarnak. Gyerekként, mikor kócos voltam, megfésültek. Most már rövid a hajam, nem kell fésülni, rövid szúros. Öltönyöm is van: Hugo Boss. Jönnek az arcok és alakok, akik fürdenek, esznek, alszanak, este tévéznek. Falakat akarnak, ablakokkal. Konyhapultot berendezésekkel, ahol egymás után következnek a dolgok ésszerűen: mosás, előkészítés, főzés, tálalás. Hálót akarnak, ahol célszerűen hálnak, öltöznek a gardróbban, fürdenek a fürdőben. Minden essen kézre. A gyerek fent alszik, a vendégek szobája is legyen távol.

Gyerekkoromban szerettem a tombolát. Nyert, nem nyert, húzzon másikat. Már nincs tombola, csak kapargatni lehet, de nem fontos, mert van pénzem elég. És akinek van elég pénze, annak legyen olyan a háza, amilyet akar. Legyen nagy és legyen kiírva rá nagybetűvel: az enyém. A konyhában is legyen kiírva: az én konyhám, meg a nappalira is meg mindenhová. És akkor jött "A" arc, házat akart. Elé toltam a kérdőívemet, töltse ki. Beikszelt egy hálót, fürdőt, nappalit meg konyhát. A stílusnál a mediterrán és bauhauszos felett átsiklott és megkérdezte mi az az egyéb. Az egyéb az másmilyen. Az olyan más. Az olyan, mint amilyeneket gyerekkoromban csináltam fakockákból, ahol jól érezte magát a lakosság. Ott a konyhában főztek, meg beszélgettek, a hálóban szerették egymást. De lehet, hogy a hálóban főztek és konyhában szerették egymást. Valami ilyesmi. Kérte, meséljek még. De nem jutott eszembe más.
építész: Sou Fujimoto Architects
helye: Kumamoto, Japán
építés éve: 2007-2008.
fotó: Iwan Baan