Irónia a mának, egyben egy kézikönyv, benne lassan köddé váló tudással a ma emberének - így jellemezte a Tiszatáj Alapítvány kiadásában megjelent kötetet Olasz Sándor, a Tiszatáj főszerkesztője. Mint mondta, a szerző saját életéből összeválogatott emlékeken keresztül mutatja be régi világunk apró szeleteit, amelyekről a mai fiatalok, és esetenként a felnőttek is csak könyvekben olvashattak. 

Az irónia mellett kedvesen tanító, nevelő is ez a kötet, és azon túl, hogy az általános műveltséghez tartozó témákat dolgoz fel, sok nem mindennapi információval is gazdagítja az olvasó tudását - hangsúlyozta Olasz Sándor.

A kötetbe belelapozva kiderül például, honnan eredhetnek a sárkányok "sokfejűségével" kapcsolatos történetek: a sárkány szó több ezer éves görög és latin megfelelői eredetileg kígyót jelentettek, a viperák nászának pedig van egy sajátos szakasza, amikor akár több hím és nőstény "összegombolyodik", sokfejű "kígyógombócot" képezve.

Mint azt Trogmayer Ottó maga is kiemelte, legalább ilyen érdekes lehet, hogy a Déli-Kárpátok tövében is van egy Stonehenge-hez vagy az altamirai barlanghoz hasonló szent hely. Lepenski Virben több mint hetven különös, trapéz alakú építmény alapjait tárták fel a régészek, középen nagy, téglalap alakú, lapos kövekkel keretezett tűzhellyel.

Kiderül a könyvből az is, hogy a "csere-bere fogadom, többet vissza nem adom" kezdetű mondóka, amelynek folytatását - "hogyha visszakéred, kutya lesz a véred" - kevesen ismerik, valójában egy nagyon régi, ősi gyökerű átok.

Trogmayer Ottó kötetében, amelyet pénteken mutatnak be a nagyközönségnek, ír arról is, hogy pontosan hol is van Kukutyin és arról is, hogy a mézeskalács ősei, a mézesbábok már a 17. században is léteztek, és gondosan őrzött szerelmi ajándékként évtizedeken át lógtak a tisztaszoba falán.

Trogmayer Ottó 1934. július 29-én, Budapesten született, pályafutása azonban szorosan kötődik Szegedhez. A néhány éve Széchenyi-díjjal is kitüntetett muzeológus-régésznek az ötvenes-hatvanas években végzett őskori ásatásai több történeti kérdésben új eredményeket hoztak. A hetvenes években pedig, pusztaszeri ásatásai jelentettek komoly szakmai sikert. A régészeti képzésbe is fiatalon bekapcsolódott: előbb óraadóként oktatott a szegedi egyetemen, majd az 1989-től önállóvá vált régészeti tanszékének vezetője lett. 1970-től 1997-es nyugdíjba vonulásáig igazgatta a szegedi Móra Ferenc Múzeumot, és irányította a Csongrád megyei múzeumi hálózatot. Nagyban hozzájárult az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark létrejöttéhez, és ahhoz, hogy sikerült restaurálni és kiállítani a Feszty-körképet.