bezár
 

film

2008. 12. 16.
Mit csinált Wermer András a szocializmusban?
Mit csinált Wermer András a szocializmusban? A rendszerváltás évében készült el kisjátékfilmje, Jordán Tamás és Eszenyi Enikő főszereplésével. Még a szocializmusban, végzős filmrendezőként és forgatókönyvíróként vette kezébe Szentkuthy Miklós Gigi-novelláit. Wermer Andrással a sikeres filmgyártás stratégiáiról, Eszenyi Enikő és Molnár Piroska éjszakai pörköltigényéről és Szentkuthyról mint showmanről beszélgettünk.

PRAE.HU: Amikor a Prae Szentkuthy-számán gondolkodtunk, eszembe jutott, jó lenne veled beszélgetni, hiszen nem sokan készítettek Szentkuthy Miklós írásainak adaptációjával játékfilmet.


Dokumentumfilm van róla…

PRAE.HU: Igen, de tudomásom szerint a fikciós munkáival elsőként te foglalkoztál, és kicsit később, 1993-ban Sólyom András. Egyébként a dokumentumfilmek inkább „interjúfilmek”, melyben a száz éve született Szentkuthy mint élénk kultúrember ragad magával. Miképp kerültek a te kezedbe az írásai?

Ott volt a könyvespolcomon. A feltétlenül elolvasandók között. A Prae olyan munka, amit az ember ismer. Szerb Antal A világirodalom története című munkája kezdődik úgy, hogy ha az ember sokat olvas, elolvassa a fontos műveket, azaz a világirodalmat anélkül, hogy észrevette volna. Azt, hogy a Prae-nek mi a világirodalmi helye, nem tudom megítélni, és mivel nagyjából lefordíthatatlan, nem is biztos, hogy bármikor megtudhatjuk. Még magyarra is nehezen fordítható, kifejezetten nagy teljesítmény elolvasni. Fiatalkori munkája, amiben zsenialitását akarta megcsillogtatni – ez olyan mértékben sikerült neki, hogy nagyon nehéz a közelébe kerülni.

„Filmrendezőtanoncként” borzasztóan érdekelt az emberek belső világa, és annak megértése – mindig ez érdekelt, orvosként is, más szakmákban is, egészen a stratégiáig, amivel manapság foglalkozom – hogy a másik mit gondol magában. Ebben Szentkuthy nagyon erős. Filmben elmesélhető sztorit gyakorlatilag nem is olvastam tőle, legfeljebb a Gigi megdicsőülését, ami egy novella, és előgyakorlatként a Gigihez meg is csináltam tévéjátékban. Talán ez lehet az oka annak, hogy mások nem forgattak filmet az írásaiból. Nem írt filmre alkalmas regényt, novellafüzért, vagy bármi mást. Ezzel szemben úgy gondolom, hogy az egész élete, maga az egész ember egy személyiségshow volt, és amit írt – nem a filozófiára gondolok –, az szintén személyiségshownak tekinthető. A figura, akit Giginek hívott, és vélhetőleg egy sokat jelentő szerelme lehetett – nem néztem utána, hogy kitalált vagy valódi személyről van-e szó, nem is izgatott, hogy valódi figura –, élő problémákat hordozó személyiség. Különböző műveiből egyszerűen kiszedtem az összes, Gigire vonatkozó utalást, és csináltam belőle egy sztorit.

PRAE.HU: Annyit megjegyeznék, hogy a Prae után nagyon kevés olyan könyvet írt, ami jelenkorban játszódott, sokkal több történelmi tárgyú könyve van, amelyek…

Igen, kényszerűségből ilyeneket kellett írnia…

PRAE.HU: Szóval, amelyek közt van azért megfilmesíthető, nem?

Lehet, hogy vannak Szentkuthy történeti írásai közt eladható történetek, de ez más. A Gigi, úgy érzem Szentkuthy Miklós lelke filmen. Gigi nagyon sokrétű figura. És Eszenyi Enikő lubickol ebben a szerepben. Vibrál. Rengeteg színt mutat egy fekete-fehér filmben. Filmbéli szerelme – akit Jordán Tamás alakít, számomra lenyűgözően – csendes imádattal csügg rajta. Jordán Tamás szinte csak a tekintetével játszik. Gigi minden rezdülése megérinti. Hihetetlenül nehéz szerep: a megfigyelőé. Ebben a történetben Szentkuthy maga van jelen – legalábbis számomra. 

PRAE.HU: Vázolod röviden a film történetét?

Annyit találtam ki mindössze, hogy van egy nagyváros, egy férfi és egy pezsgő, izgalmas életet élő nő, akik szerelmesek egymásba. A nő egyszer csak minden előjel nélkül eltűnik – ez az előtörténet. A film ott kezdődik, hogy a nő váratlan hívására a férfi megérkezik egy világvégi faluba. Itt bujdokolt el Gigi. Eltöltenek egymással néhány napot, a férfi gyanút fog, hogy valami nagy baj van ezzel a csodálatos, imádott nővel. Hamarosan feltűnik a harmadik szereplő: Molnár Piroska, a falubéli orvos. És a férfi lassan megérti, Gigi azért tűnt el előle, mert az elkerülhetetlen véget inkább egyedül akarta átélni. Aztán mégis úgy érezte, nem akarja ezt az önkéntes magányt vállalni. És Gigi nemsokára, váratlanul, a férfi karjai között meghal. Kemény film, de nem sötét történet: igazi magyar humorral átszőtt darab.

Eszenyi Enikő akkor már befutott komika volt. De ez volt az első tragikus szerepe. Emlékszem, sokszor kérdezte tőlem, hogy menekülhet-e Gigi az alkoholba félelmei elől. Hogy rágyújthat-e? Én meg csak mindig azt mondtam, erről szó sem lehet. Gigi az az ember, aki teljességében éli meg az élete minden percét – semmilyen pótlékot nem keres. És közben arra gondoltam: hát nem fogja elvállalni, mert úgy érzi, minden eszközt kicsavarok a kezéből. Aztán már a forgatás alatt kiderült, épp az alkoholtól átitatott, dohányzó nőkből volt elege. Abban az évben három ilyen szerep is jutott neki a saját színházában.

Wermer AndrásÉlmény volt látni, mennyire élvezte a szerepet. Például a ruhaválogatáskor. A Filmgyár ruhatárában vagy húsz sötét bundát készítettek ki a számára. Fehér tájban forgattunk és tragikus szerep várt rá. Enikő egyetlen kabátot sem próbált fel. Nagyon határozottan elindult a több száz felakasztott kabát képezte folyosón, míg valahol a végén megtorpant egy hófehér prémes jószág előtt. És azt mondta: „Ez Gigié.”
És az a fehér bunda lett Gigi, amint a hófehér tájban, ahol még a fák ágai is hófehér dérrel bevontak voltak, a buszmegállóban várja Sándort, hogy az az Ikarus gyárból megszerzett, erre az utolsó útra, kitartó rábeszélésünkre még életre keltett farmotoros buszon megérkezzék. És abban a hófehér bundában olyan valószerűtlenül törékeny volt, és mindjárt a film első kockájától kezdve annyira esendően védtelen, ahogyan egy sötét tónusú kabátban sohasem lehetett volna. Nem is beszélve arról a szénfekete, vastagszőrű, bölcs kutyáról, akit a faluban találtunk, s akit aztán a néhány perces idomítás csodájaként sikerült rávennünk, hogy fekete foltként előírásszerűen ellenpontozza Gigi lépteit az autóbuszmegálló érintetlen, frissen esett havában.

Enikő fogódzókat kapott – például azt az ötletet, hogy reggel a városba indulva, vagy a Sándorral folytatott beszélgetés közben a tükör előtt ülve meggyújt egy gyufaszálat, hagyja égni, elfújja, és magától értetődő mozdulattal a gyufaszálon képződött szénnel a legnagyobb természetességgel fesse ki a szemét. Egy nő, aki minden körülmények között feltalálja magát, aki maga az élet, aki körül életre kel a világ. És aztán Enikő ezeket az ötleteket egy teljes életté építette fel.

Jordán Tamás feladata talán még nehezebb volt. Nincs nehezebb annál, mint semmit sem tenni, csupán azon igyekezni, hogy megfejtsd a másikat. És közben szemed minden rezdülésével szeretni. Anélkül, hogy ezt akár egyszer is kimondanád. Nem sok színész ismerek, aki képes erre. Jordán Tamás lénye ilyen. Láttam a József Attila estjét, láttam a Radnóti Színházban kitett fotóit, és pontosan éreztem, hogy itt a filmbéli Sándor szemét látom.

Ahogy Eszenyi Enikő, Jordán Tamás sem kapott túl sok eszközt a kezébe. Az ő dolgát sem könnyítettem meg azzal, hogy a szokásos eszközöket használja. Még dialógusból is viszonylag kevés van a filmben. Tamás a tekintetével épített jellemet, történetet és a tekintetével élte át Gigi váratlan halálát.

Szentkuthytól igyekeztem ellesni, hogyan építi ritkán használt dialógusait a személyiség reakcióivá az adott szituációkban. Nem szópoénokban gondolkozik, mégis megráz vagy megnevetett, ahogy szereplői reagálnak. Persze a dialógusok java része végül nem Szentkuthytól származik már – de olyan épp, hogy akár ő is írhatta volna.

PRAE.HU: Mit mesélnél el szívesen magáról a forgatásról?

A 32 perces filmre 8 nap forgatási időnk volt. Ez nagyon kevés, jóval kevesebb, mint amennyi a profi, szakértő stáboknak rendelkezésére áll, nemhogy egy javarészt főiskolásokból álló csapatnak. Tél volt, ami lelassította a vidéki helyszínekre jutásunkat. A színészek személyes jóindulatból utaztak velünk világvégi helyszíneinkre, aztán a jeges utakon száguldó kocsikon indultak vissza Pestre, Kaposvárra, hogy a színházuk esti előadásában teljesítsenek.

Molnár Piroska például, aki az orvos szerepét vállalta, Kaposvárról érkezett, úgy éjfél körül. Már túl volt egy napi munkán, egy esti előadáson. Pokolian fáradt volt, de nagyon lelkes. Csillogott a szeme. Enikővel pillanatok alatt megértették egymást. Kiváló jelenetet produkáltak. Kiválót, de egészen mást, mint amit én látni szerettem volna. Mit mondjon az ember egy végsőkig fáradt, nagyszerű színésznek, ha mást szeretne kérni tőle, mint amit egyébként remekül játszott? Gondoltam, legjobb, ha őszinte leszek. Hát mit mondjak... nem volt nyerő taktika. A levegő egy pillanat alatt megfagyott. Piroska a szemembe nézett és azt mondta, mondjam meg pontosan, mit játsszon, és ő pontosan azt fogja tenni. Nincs kétségem afelől, hogy ezen a pillanaton elúszott volna a film, ha ekkor Enci nem inti magához a gyártásvezetőnket, hogy valamit a fülébe súgjon. „Tartsunk szünetet” – fordult aztán hozzám.

A gyártás máris egy kisasztallal, két székkel, kockás terítővel és egy lábos gőzölgő lábos pörkölttel rendezte be a díszletet, és a két színésznő intim kettesben a legalább ötven tagú stábról tudomást sem véve leült vacsorázni. A pörkölt remek lehetett, Enci meg nagyon ügyes, mert amikor a kávéhoz értek, Piroska már nem is emlékezett rá, hogy miért is került elő az a remek pörkölt.

Molnár Piroskának csak egy jelenet, néhány perc jutott a filmben, de a tekintetére, ahogyan szigorúan az utasításait be nem tartó Gigire nézett, máig emlékszem.

A nyolc napra tervezett forgatás bizony nagy rizikót jelentett. Sohasem voltunk biztosak benne, hogy minden nap sikerül túlfeszített tervünket végrehajtva befejezni a filmet. Az utolsó nyolc perc felvételére – nem könnyű rész: Gigi itt hal meg – az utolsó éjszakánkon került sor. Nem akármilyen feltételekkel. Enci és Tamás esti előadásuk után érkeztek, úgy éjfél körül. Jordán Tamásnak pedig reggel 9-kor indulnia kellett Pestre, mert új darabot próbált, ahonnan nem késhetett.

Nyolc hasznos perc éjfélkor kezdve, kilenc óra alatt! Ez egyetlen módon lehetséges, ha olyan felvételi módot alkalmazunk, ahol a jelenet folyamatosan zajlik, nem vágjuk darabokra, hanem „belső vágásokat” alkalmazunk, vagyis a kamera mozgása olyan, hogy attól váltakozik a jelenetnek megfelelő képkivágás. Így csak egyszer kell világítani, egyszer kell próbálni, egyszer kell a kamera útját kitalálni. A film szempontjából ez a hosszú folyamatos felvétel rendben volt. Csak hát a stáb, és még inkább a színészek... Előző éjjel kettőkor indultunk haza. Napközben mindenki más produkciókban dolgozott. És akkor jött egy jelenet, ami a film legnehezebb része, és amit úgy kell rekordidő alatt elkészítenünk, hogy senki nem hibázhat: sem a színészek, sem az operatőr, sem a stáb, sem a rendező, senki.

Oláh Zoltán, osztálytársam volt a Gigi operatőre. A jelenetet kézből kellett felvennie, közben hol lépcsőn kellett felmennie, hol körbefordulnia a szobában, hol hosszasan közelit készítenie, amit az tud igazán értékelni, aki tartott már nyolc percen át egy legalább tízkilós kamerát a vállán, hogy aztán rezzenéstelenül megálljon egy hosszú közeli képen, ahol minden rezzenés is lórúgás szerű hatást gyakorol a képre.
A világítással, próbákkal, kamerapróbákkal úgy lettünk készen, hogy mire a jelenet felvételére sor került, Jordán Tamás kocsiját már melegítette odakinn a sofőr. Kora reggel volt, odakinn világos, benn sötét éjszaka. Háromnegyed kilenc. A felvétel elindult, és nyolc perc múlva véget ért. Gigi halott volt. A stáb megilletődötten állt, volt, aki megkönnyezte. Halálos csend volt. Aztán azt mondtam: „Ennyi.”
És egy pillanatnyi csend után Jordán Tamás felállt a halott Gigi mellől, az öltöztető már szedte is le róla a jelmezt, Tamás vette a saját kabátját, kezet fogtunk, és indult is ki a kocsihoz, a próbára, abba a nappali világba.

Nem tudom, fordult-e elő már mással, hogy a filmje egy nyolcadát, legfontosabb egy nyolcadát mindössze egyetlen alkalommal vehette fel. Ráadásul annak biztos tudatában, hogy ismétlésre semmiképpen sem lesz lehetősége. A jelenet egyébként remekül sikerült, imádtuk.

Enikő aztán egy későbbi interjúban elmondta, hogy ő ezt a feszült küzdelmet kifejezetten élvezte, és ebből az estéből egy egészen más emléket vitt magával. Én eredetileg orvos vagyok, hosszú éveket dolgoztam kórházban. Enikőt az ihlette meg, amit halálról, a folyamatról, ahogyan meghalunk meséltem neki. Ha megfigyeled, a színészek általában úgy halnak meg, hogy előtte kilélegzik a levegőt. Talán az „elszáll belőle a lélek” gondolata ihleti erre őket. Enikőtől pedig azt kértem, hogy belégzés közben haljon meg. Az embernek ettől az az érzése van ugyanis, mintha szeretett volna még valamit mondani. Ez a lehetőség, hogy egészen más fényben láthatta a halált, ez tette Enci számára emlékezetessé ezt az utolsó estét.

PRAE.HU: Csak egyszer láttam valamelyik tévében, hogyan lehet megnézni?

A film rendkívül sok díjat nyert világszerte. A Bayerische Rundfunk, a BBC, a Canal + megvette és vetítette is a lefordított változatát. Mindenütt komoly nézettséget ért el. Sok fesztiválon játszották, és Eszenyi Enikő, egy elég jelentős, Tours-ban, Franciaországban rendezett fesztiválon a legjobb színésznek járó díjat is megkapta. Erre joggal volt nagyon büszke – ha ugyan emlékszik még rá –, mert volt az első drámai szerepe, előtte csak vígjátékokban aratott komoly sikereket.

PRAE.HU: Itt vált drámai hősnővé?

Itt kapott egy lehetőséget rá, hogy drámai szerepben bizonyítson. És úgy gondolom, ez a bizonyítás fényesen sikerült. Ezt láttam világszerte a közönség és a zsűrik reakcióiból. Amikor elmentem hozzá, hogy megkérjem, segítsen ebben a filmben, éreztem, hogy nagyon várt egy ilyen feladatot. És úgy látom joggal, mert benne volt a szerep. Nagyon fiatalon ő is úgy tekintett rá, mint első drámai szerepre. És biztos vagyok benne, hogy ez is segített abban, hogy ennyire szívügyének tekintse. Enci itt halt meg először – ráadásul másképp, mint ahogy a Főiskolán tanulta.

Mindenesetre a Magyar Televízió megkímélte a magyar nézőket attól, hogy a német, francia, angol és amerikai nézők sorsára jussanak, és látniuk kelljen a filmet. A kinti adók komoly összegért vásárolták meg, ami ezzel azon igen kevés magyar filmek közé került, amelyek több bevételt hoztak, mint amennyibe az elkészítésük került. A Magyar Televízió – akkor még csak ez az egy volt – az akkor végzett rendezők filmjeit még ingyen sem volt hajlandó levetíteni. Így egy-egy fesztivál kivételével nem is vetítették Magyarországon mindaddig, amíg a Filmmúzeum nevű tévéadó létre nem jött, ahol az archívumból előkapart főiskolás filmeket is lehetett látni, így a Gigit is. A nagy rendtartásban a főiskolások elől gondosan elzárt, tehát általunk nem őrizhető negatív is eltűnt, így valószínűleg a film is – talán épp belégzés közben – egy vetítőgépen fog elpusztulni.

PRAE.HU: Azért Jordán Tamás személye miatt vetíthették volna már csak a hírnév miatt is: ő neves színész volt, ha Eszenyi Enikőt még csak a pályája elején is járt.

Jordán Tamás akkor szerintem saját pályája csúcsait járta. De miért pont ez lett volna egy szempont? Oláh Zoli operatőri díjat kapott külföldön, itthon kettesre értékelte a főiskolai tanári kar a munkáját. Én négyest kaptam – és több nagydíjat. Ennek sem abban nem volt szerepe, hogy a filmet vetítsék, sem abban, hogy játékfilmet csinálhassunk. És nem csak mi, az osztálytársaim is készítettek izgalmas filmeket.

PRAE.HU: Ezek szerint van Magyarországon olyan, jelentős filmkorpusz, amit nem szoktak játszani…

Utolsó éves korunkban meghívtak meghívták a filmjeinket a Karolvy Vary-i Nemzetközi Főiskolás Filmfesztiválra. Ha jól tudom, a Filmfőiskolák Nemzetközi Szövetségének mindez idáig az volt a legnagyobb rendezvénye. Legalább 7-800 filmet vetítettek egy Erkel Színház nagyságú teremben – mégis annyian voltak, hogy a 2000 fős terembe nem fért be a közönség. Tíz napon át reggel 9-től éjfélig mentek a filmek, és minden nap bemutatkozott néhány ország küldöttsége. Mi hárman voltunk Gózon Francisco, Pacskovszky József egy-egy filmmel, engem kettővel hívtak meg. Ezen a fesztiválon nem volt zsűri, hanem a résztvevő, körülbelül 130 főiskola küldöttsége a szerinte legjobb 10 filmet nevezhette meg. A szavazatok alapján aztán kialakult a 7-800-ból a diákok által legjobbnak ítélt 10 film listája. A versenyben számos olyan film is részt vett, amiket korábbi fesztiválokról már jól ismertek, amelyek már komoly díjakat nyertek. Fantasztikus technikával készült filmek is voltak ott. Nem hogy 35 mm-es mozifilmek, de 70 mm-es panorama technikával készült munkák. Természetesen színes nyersanyagra. A svéd főiskolásoktól történeteket hallhattunk arról, hogy hetekig keverték a filmjük hangját. A Gigire nekünk másfél napot sikerült kisírnunk a filmgyárban. A film pedig 16 mm-es fekete-fehér keskenyfilmre készült, nem kis részben különböző produkciókból megmaradt, lejárt, romlott filmre.

PRAE.HU: Ez mit jelentett?

A nyersanyag fényérzékenysége már nem olyan, mint ami tőle joggal elvárható lenne. Árnyalatai nem tiszták, azt mondhatom, hogy nem lehet tudni, mit fogunk majd látni a felvételen. A világítás hatása is furcsa meglepetésekkel szolgálhat, mivel a film egyszerűen másképp reagál, mint a megadott paraméterek szerint kellene. Azt gondolom, hogy Oláh Zolinak komoly érdemei voltak abban, ahogyan a nyersanyagban rejlő hátrányokat előnyökké változtatta. Világszerte kérdezték, hogy értük el ezeket a hatásokat. Aki ismeri Jim Jarmusch filmjeit, elképzelheti milyen érzés volt, amikor az ő fekete-fehér filmjeinek producere egy hollywoody-i vetítés után odajött, és erről a kérdésről kezdett el faggatni.

A Karlovy Vary-i fesztivál aztán döbbenetes eredményt hozott. A 10-es lista így alakult: az első helyen egy angol rajzfilm végzett. A legjobb játékfilmet jelentő második helyre a Gigi került. A harmadik Pacskovszky Jóska filmje, a negyedik az én Zavartalanul üzemel című dokumentumfilmem, az ötödik pedig Gózon Francisco filmje. Az első öt közé négy magyar film jutott be. Hogy is mondtad? Jelentős filmkorpuszok? Hát a kollégáink nagyon megtisztelő véleménye szerint igen.

Abban az évben mi hárman több díjat elvittünk a világban, mint az akkor legmenőbb angol főiskola. A magyar újságírásban persze ennek semmilyen jele nincs. A Gigit a főiskolás Oscar-díjra is jelölték, ahol aztán második lett. Egy remek cseh film, az Olajfaló előzte meg.

PRAE.HU: Egy áldokumentumfilm volt, nagy port vert fel.

Az olajjal szennyezett iparvidéken egy új életforma alakult ki. A tévében megnézett film mindenütt nagy port vert fel: az emberek nem tudták eldönteni, hogy valójában létezik-e ez az állat, vagy sem. 

PRAE.HU: Milyen filmeket készítettél azóta?

Több száz reklámfilmet és számos dokumentumfilmet készítettem rendezőként. Producerként, dramaturgként komoly, több száz adásból álló sorozatokat.

Ha lehetne, akkor most milyen filmet forgatnál?

Producerként különösen izgalmas lehetőség volt a Bánk bán, amit Káel Csaba rendezett, és amiben magyar világsztárok, Rost Andrea, Marton Éva és a nagyon tehetséges Kis B. Attila énekeltek, s amiben az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos debütált, amennyiben ez volt az első alkalom, hogy magyar film operatőre volt.

Operafilm létére 140 000 nézője volt a magyar mozikban. A tévés vetítésekkel együtt ez meghaladja a 400 000-t. Hihetetlenül sok fesztiválra hívták meg, csak Amerikában Los Angelesben, New Yorkban, Chichagoban, Palm Springsben, Portlandon, Minneapolisban, Clevelandben, Philadelphiaban, és Washington D.C.-ben vetítették. Még olyan csoda is megtörtént vele, hogy a filmes szakma csúcslapjában a Varietyben egy egészoldalas, igen pozitív kritika jelent meg róla.
Ilyen filmeket érdemes magyarul leforgatni. A zene nyelve egyetemes.
Olyan filmet forgatnék szívesen, ami nem csak a magyar közönség figyelmének megragadására alkalmas. Például több olyan magyar származású kém lebilincselő sztorija van a fiókomban, akik elképesztően nagy hatással voltak a világtörténelemre, és ők maguk is óriási változásokon mennek keresztül.

PRAE.HU: Az ember azt gondolná, hogy a kém azért kém, mert ő nem változik, viszont megváltoztatja a világot.

Ha Amerikában filmet akarsz csinálni, az egyik fontos kérdés, amire válaszolnod kell, hogy a jelentősebb szereplők történetében milyen fontos változás zajlik le. Fontos ez azért, hogy a film érdekes legyen. De fontos azért is, hogy tudsz-e olyan feladatot mutatni egy jelentős színésznek, amit kedve lesz elvállalni. Az ilyen színészt ugyanis bankable star-nak nevezik, és az ő részvételétől függ, hogy a bankok hajlandók-e finanszírozni a produkciót.

De ez már egy egészen más világ, mint amiben a Gigi készült. Más világ, más körülményekkel, más nézőkkel. Gigi is egészen más lenne, ha ma forgatnánk a filmet.

És azt hiszem, Szentkuthy is egészen mást jelent már. Az az érzésem, hogy egyre kevesebb könyvespolcon áll ott, hogy valaki levegye és elolvassa. Azt hiszem ma távolabb vagyunk attól, hogy a fiatalok átrágják magukat a Prae-n.

De annyi azért ma is igaz, hogy legizgalmasabb dolog belelátni az emberek fejébe, megérteni, hogyan és mit gondolnak magukban. És az igazán jó filmek ma is személyes történetekről szólnak. A személyiség kivetítése képek formájában izgalmas dolog. És ebben Szentkuthy bonyolult prózája nagyon izgalmas vonulatot képvisel. Gigi még él.

Gigi (1989)
Rendező: Wermer András
Író: Szentkuthy Miklós
Forgatókönyvíró: Wermer András
Operatőr: Oláh Zoltán

Szereplők:
Eszenyi Enikő
Jordán Tamás
Molnár Piroska

Wermer András a Pál utcában született. Orvosi egyetem, belgyógyászat, kardiológia, szakvizsga. Színház és Filmművészeti Egyetem, film- és tévérendező – tanárai: Makk Károly, Szabó István, Gábor Pál. Reklámügynökséget alapít. Marketinggel, majd stratégiával foglalkozik. 1998-ban a Fidesz „polgár” stratégiájának kidolgozója, megvalósítója. Nevéhez fűződik a Millenáris és az „Álmok álmodói – világra szóló magyarok” kiállítás terve, megvalósítása. Több tévésorozat és Bánk Bán operafilm producere. Ma stratégiával, stratégiai kommunikációval foglalkozik.
nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés