bezár
 

gyerek

2008. 12. 22.
Játszóház hátrányos helyzetű gyerekeknek a Nemzeti Múzeumban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tárlatvezetés, játszóház, kézműves foglalkozások és koncertek is várták azt a közel 200 hátrányos helyzetű kisiskolás gyereket, akiket a Hungarofest Kht. - Reneszánsz Programiroda látott vendégül pénteken a Magyar Nemzeti Múzeumban Budapesten.
A kisiskolások egy része a kelet-szlovákiai Sajógömörről, a többi gyerek Csomodról érkezett; még sosem jártak Budapesten, ezért ez egy szép karácsonyi ajándék volt számukra - mondta Gárdos Bernadett, a Reneszánsz Programiroda vezetője. Hozzátette: a sajógömöri tanulókkal egy történelemtanári konferencián ismerkedtek össze, amelyen a gyerekek Mátyás királlyal kapcsolatos előadásokat, performanszokat mutattak be.  
    
A Reneszánsz Programiroda által szervezett korábbi programok közül Gárdos Bernadett kiemelte a Reneszánsz túra elnevezésű eseményt, amelynek keretében 45 000 iskolás kirándult az országban, látogatott múzeumokat. A Cimbora Karaván is sikeresnek bizonyult, ezen belül magyarországi reneszánsz emlékhelyekre, a többi között Veszprémbe látogathattak el a tanulók. 
    
A Nemzeti Múzeumba meghívott gyerekek a Reneszánsz Látványtár című kiállítását tekinthették meg vezetéssel, és élő interpretációs játékon, kézműves foglalkozásokon vehettek részt, valamint reneszánsz hangszerekkel is megismerkedhettek Csörsz Rumen István jóvoltából.
    
A múzeumpedagógiai programok mellett a múzeum lépcsőházában Kandech Evelyne és Palcsó Tamás rövid koncertje szórakoztatta a résztvevőket karácsonyi dalokkal és ünnepi énekekkel, s a gyerekek a múzeumban szerzett élmények mellett karácsonyi csomagot is vihettek haza.
    
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium által támogatott Reneszánsz túra keretében a Magyar Nemzeti Múzeumban több mint 3000 diák járt; az intézmény ötféle programot kínált, egyebek mellett historizáló történeti játszóházat, tárgykészítést, szituációs játékokat, tánctanulást, a kor zenéjével való ismerkedést - mondta Kesik Gabriella, a Magyar Nemzeti Múzeum Közművelődési Főosztály vezetője.
    
Az Oktatási- és Kulturális Minisztérium a tavalyi évben indította útjára azt a programot, melynek során szerény körülmények között élő gyerekek részére kulturális és múzeumpedagógiai szabadidős kirándulásokat szervez a karácsonyt megelőző és követő időszakban; a hátrányos helyzetű térségek tanulói, osztályközösségei számára szervezett eseményeken a diákok múzeumpedagógiai foglalkozáson, múzeumi órán vehetnek részt, s a kirándulások részeként megismerkedhetnek az adott helyszínnel. A rendezvényeken országosan 22 ezer halmozottan hátrányos helyzetű általános iskoláskorú gyermek vesz részt.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

(Nép)mesék és kisebbségi diskurzusok Szegeden
Kristyna Litten: 80 kutyával a Föld körül
gyerek

Már lehet nevezni a Pagony Kiadó gyerekirodalmi és illusztrációs pályázatára

Más művészeti ágakról

Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
art&design

Kiállításkritika A kétely felfüggesztéséről
A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés