bezár
 

zene

2009. 01. 29.
38 perc tömény rifforgia
Slytract: Explanation: Unknown
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
38 perc tömény rifforgia Ezt azért remélni sem mertem: hogy jön egy magyar zenekar, és megmutatja, hogyan kell brutális metált játszani, félrebeszélés nélkül. Csuklóból, eleganciával, és úgy, ahogy itthon senki sem: elemi erővel, egyénien. A nevük: Slytract, a tavalyi év végén megjelent debütáló lemezük címe: Explanation: Unknown.
Nos, nézzük meg közelebbről, mit is jelent ez az „egyéni” jelző – mert persze az azért világos, hogy mégsem a miskolci srácok találták fel a spanyol viaszt. Ellenben hazánkban szinte egyetlen más zenekart sem tudnék említeni ennyire profi első munkával, hangzással és energiával. Tulajdonképpen innen nézve mindegy is, hogy ez az első munkájuk: leköröznek egy csomó bandát itthon, akik már a sokadik albumuknál tartanak.

A stílusuk távolról death/thrash keveréknek mondható – ez van föltüntetve a myspace-oldalukon is –, éspedig az extrémebb fajtából. De felütik a fejüket a lemezen ún. „modern”, groove-osabb elemek ugyancsak, méghozzá igen finoman, kimérten, csak hogy pihenjen a csuklónk léggitározás közben. A fő összetevők azonban a szigorúan kivitelezett, alaposan megtekert, agyszaggató, extrém riffek, az irgalmatlanul intenzív dobmunka és a gyomrozó basszus. Képzeld el a következő csapatok hangzását összegyúrva: Dew-Scented, Meshuggah, Cannibal Corpse, Fear Factory – majd vedd mindezen csapatok hatását, kiegészítve a zseniális Dino Cazares által vezetett Divine Heresy energiabombájával, egy csipetnyi Slayerrel, Machine Headdel, Malevolant Creationnel, Bloodbath-szal és Panterával, meg hasonló ínyencségekkel. Mindez pedig úgy van tálalva, hogy a banda saját arcot tud fölmutatni felismerhető, azonosítható megszólalással.

Az ének leginkább a death-hez áll közel – többnyire hörgést hallhatunk –, a zenéhez azonban a fentebbi nevek valamiféle fura egyvelege az irányadó. A kitűnő gitármunkát helyenként szólók díszítik, a dalokat a logikusan visszatérő elemek és refrének legtöbbször megjegyezhetővé teszik. E helyütt annyi kritikai megjegyzést lenne érdemes hozzáfűznünk, hogy a komplex, brutális szerzemények még precízebb felépítésén lehetne a jövőben kicsit többet gondolkodni; az összetettség akkor az igazi, ha a végén a konstrukció tökéletesen összeáll. Nem mondom, hogy az Explanation: Unknown dalainak esetében nincs meg a kohézió – az alapvető szükséges erő nagyon is megvan –, de úgy érzem, a témák elhelyezése és kidolgozása terén picit még lehet agyalni, amint a szólók pontosabb elhelyezésén egyaránt.

Debütlemezről lévén szó, ezt azonban nem rónám föl az anyagnak, mert a lemez tényleg nagyon rendben van. Az az elementáris erő, ami a dalokból árad, nem szimpla betonozást rejt, hanem valódi nyers energiát, olyan sounddal, hogy beszarsz (ennek sikerességében a külföldi stúdió ugyancsak szerepet játszhatott). Kösd rá a laptopodat a hangfalakra, csekkold le a klipet, aztán keresd meg a leszakadt fejedet a szoba valamelyik sarkában:



A lemez kritikai fogadtatása amúgy szinte kizárólag pozitív, külföldön is, merthogy hála az égnek van külföldi terjesztése a korongnak. Szerencsére emberükre akadtak a Slytractben. Végezetül annyit mondanék, hogy bár alapvetően nem vagyok híve annak, hogy a magyar csapatokat a külföldiektől szétválasztva értékeljük és ítéljük meg, továbbá hogy egy magyar produkciót a külföldiekéhez képest magasztaljunk vagy rántsuk le, mégis kénytelen vagyok újratermelni a különbséget: ez a lemez veri a magyar extrém mezőnyt, a külföldiben pedig derekasan megállja a helyét.

Olyan durva, hogy öröm hallani, olyan extrém és vastag, mint amilyet itthon nem nagyon tudnak mások, és annyira magabiztos, hogy felteszem a kezem. Ha szar kedved van, és le akarod zúzatni az agyadat, adrenalinbombának és tudatmódosítónak tökéletes 38 perc. Alig várom, hogy elcsípjem őket élőben.

Hallgassátok és tanuljatok! Hehe.


Slytract: Explanation: Unkown.
NoiseHead Records, 2008.
Honlap: www.slytract.tvn.hu
Myspace: www.myspace.com/slytract

Tagok: Melegh B. Gábor: gitár/ének
Galántay Tamás: dob
A basszusgitárosi poszt jelenleg megüresedett, kiadó



nyomtat

Szerzők

-- L. Varga Péter --


További írások a rovatból

A 180-as Csoport című kötet bemutatója
Schubert NOW bejátszókoncert a BMC-ben
Recenzió Ábrahám Márta: Chaconne-kézikönyvéről

Más művészeti ágakról

Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
gyerek

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában
art&design

Kiállításkritika A kétely felfüggesztéséről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés