Az osztály kézikamerás, pedagógiai oktatófilmek stílusát idéző képkockái akár ugyanúgy beleeshettek volna abba a közhelygyűjtő hibába, mint a túlprofesszionalizált iskolafilmek, de szerencsére a dokus formát olyan tematikus és módszertani háttér…, mit háttér, inkább erkölcsi-etikai központ uralja, mely jóváhagyja és valóban puritánul izgalmassá varázsolja Cantet „falak között” szorongó szituációit. A film egyik érdekessége, hogy nem elsősorban belső anyagából építi fel jeleneteinek feszültségét, mely csöppet sem hagyja lankadni a figyelmünket, hanem inkább a főhős – akit az író-színész után szintén Françoisnak neveztek el az alkotók –, pedagógiai módszereiből.

Na de milyen is François, a hétköznapi franciatanár-osztályfőnök tanítási technikája és konfliktus-megoldási stratégiája? És vajon milyen helyzetekben és hogyan hozhatja felszínre valós emberi mivoltát egy ilyen formális – néha már egy színész maszkváltásait követelő – pozícióba helyezett egyén? Kérdem mindezt én, a még igen gyakorlatlan tanár, és kérdi a film a maga hétköznapi dimenzióiban. Felveti ugyan a problémát, de nem erőlteti ránk a válaszokat, csak kaleidoszkopikusan sokszínű metszetben mutat ezt is, azt is, a nehézségeket pedig nem kendőzi el, de fel sem nagyítja túlságosan. Kicsit úgy érezheti magát a néző, mintha hospitálni ülne be François Bégaudeau órájára: egyszerre lehet külső, objektív megfigyelője és aktív résztvevője az elharapózó óráknak. A film erkölcsi hozzáállásának nagyon jót tesz, hogy szinte minden szereplőt több oldalról világít meg, a tanári kartól a nemzetiség szerint igen változatos összetételű osztályig, mert így hangsúlyozatlan eszközökkel, észrevétlenül vezet el minket is a pártatlan, de kritikus szemlélethez.

Cantet filmje emellett paradox abból a szempontból, hogy az iskolai hierarchia ugyan kitapintható a történetben – mint az sok más filmtörténeti elődnél –, de a felszíni ábrázoláson túl ezt felülírja egy általánosabban értelmezett és felcserélhető hierarchiakérdés. A hierarchia egy mozgó rendszer, amelyben mindenki felvállalja a maga kockázatát. Az is, aki François-tól nyíltan megkérdezi, hogy homoszexuális-e, de ugyanúgy maga François is, mikor a szemérmetlenül vihogó kamaszlányokat pétasse-nak (kurvának) nevezi. A rendező által felépített, képlékeny hierarchiarendszerrel értelmezendő „emberi piramis” lélektani csúcsán mégis ez a félig saját bőrében, félig fikcionált karakterként megjelenő modern Szókratész foglal helyet, hiszen ő az, aki „kérdve kifejtő” módszerével és megkérdőjelezhető vagy éppen helyeselhető nevelési technikájával vezető szerepbe kényszerül, hogy végletesen megnyissa és lebontsa magát az osztály előtt. Anélkül, hogy bármilyen látványos reformpedagógiai hókusz-pókuszt alkalmazna, François mégsem csupán a subjonctifot akarja a diákságba verni, hanem beszélgetni próbál velük, folyamatosan dialogizál és vitatkozik osztályával, igen kommunikatív módon oktatja őket. Az órák esetlen disputái nagyrészt improvizatíve születtek meg, mégpedig François Bégaudeau mint nem fikcionális személy irányítása alatt, hogy ezzel is hozzájáruljanak a film valóságteremtő esztétikumához.

A beszélgetős-vitázós helyzetek keresetlen közelképei belső rálátást biztosítanak a legfeszültebb pillanatokra is, így valószínűleg a „padban” csücsülő mozinéző sem fog unatkozni a 128 percnyi játékidőre nyúló franciaórák és tanári értekezletek alatt, mert tapintható közelségébe kerülhet az unalmas fogadóóráknak, diákok és tanárok túlkapásainak, illetve a napos és árnyas oldalt sem palástoló osztálytermi életnek. Lehet, hogy „mellékesen” lebuzizzák François-t, François pedig lekurváz két lányt, majd egy színesbőrű fiút is ki kell csapni a suliból minősíthetetlen és támadó magatartása miatt, de nekem valahogy mégsem jutott eszembe, hogy bármilyen (elő)ítéletet alkossak magamban pro vagy kontra… Nagyon úgy néz ki, hogy Laurent Cantet-nak valóban sikerült eltalálnia azt az ítéletmentesen tiszta stílust, mely megelégszik azzal, hogy elénk tárja a lüktető életanyagot. És ez arra a tényre is vonatkozik, hogy amatőr szereplőkkel, szűk térábrázolással hibátlanul francia alkotást mutat fel Az osztály, holott nincs benne semmi, ami látványosan demonstrálná a „franciaságot”. A „másik” Franciaországot hagyja megszületni előttünk a rendező, mégpedig úgy, hogy csak egy leheletvékony szeletet vág belőle.

Ha esetleg valakinek kedve támadna részt venni újra egy-egy középiskolai órán, vagy éppen pedagógiai fogásokat kíván ellesni a főhőstől, netán még valóságigényét is felborzolja az allűröktől mentes stílus, akkor szívesen küldöm e feszültséggel terhelt falak közé. Talán közelebb kerülünk a bennünk élő diákhoz vagy tanítóhoz e modern francia "filozófus" és egypár lelkesen rebellis diák segítségével.

A film premier előtt látható a 13. Francia Filmnapok programjában:
www.franciafilmnapok.hu

Az osztály / Entre les murs / The class
Színes feliratos francia filmdráma, 128 perc, 2008.
Rendező: Laurent Cantet
Író: François Bégaudeau
Szereplők: François Bégaudeau, Nassim Amrabt, Laura Baquela, Cherif Bounaïdja Rachedi, Juliette Démaille, Dalla Doucoure, Arthur Fogel, Damien Gomes
Forgalmazó: Cirko Film
Bemutató: 2009. április 23.