bezár
 

irodalom

2009. 06. 10.
Az Isteni színjátékot újrafordítani nem kell félnetek
TreffOrt Kert (Budapest, VIII. Múzeum krt. 4.)
Az Isteni színjátékot újrafordítani nem kell félnetek Miért szánja rá valaki magát, hogy Babits nyomában újból nekifogjon az Isteni színjáték lefordításának? Mit adhat egy új szövegváltozat a 21. századi olvasó számára? - ezekkel a kérdésekkel indult útjára a PRAE. HU nyári programsorozata a TreffOrt Kertben. Alább olvasható beszámoló, nézhető galéria, vagy olvasható kicsit máshol (kicsit mindig több és intimebb infóval) a folyamatosan frissülő blogunk, a programkert.prae.hu.
A klasszikus művek átdolgozása szinte már divat. A téma azonban megunhatatlan, valahányszor szóba kerül, minden bizonnyal port kavar. A szavak, melyeket generációk által ismert és elismert kezek írtak, irodalmi szentséggel bírnak, kár volna tagadni. Nem csoda hát, ha minden új szövegváltozat apokrif helyzetből indít, felváltva kap hideget-meleget, és lázadó vérű támogatókra illetve lovagpáncélos ellenzőkre egyaránt számíthat.

Természetéből fakadóan a műfordítás a neves elődöktől örökölt privilegizált és különleges vadászterület. Egyfelől ugyanis a magyar irodalom számos kiválósága készített művészi igényű fordításokat. Ezek közül a legtöbb önálló életre kelt, vagyis a hazai olvasó számára az adott külföldi szerzőt és művét a magyar műfordító szavai testesítik meg. A magyar szövegekből mondatok váltak szállóigékké, amelyeket egyszerre tekintünk az itthoni és az idegen ajkú író, költő szellemi tulajdonának. Gondoljunk csak például Arany János Hamletjére, vagy ide tartozik a Babits Mihály-féle Isteni színjáték is.

Másrészről a fordítás kétségkívül ingatag irodalmi terep. Szolgálóleány-e a műfordítás vagy sem, esetében mindenképp két szövegről kell beszélnünk, az eredeti műről, illetve annak adott nyelvre átültetett változatáról. A változat pedig nevében viseli a sorsát, előrebocsátja, hogy az eredetinek nyilvánított szöveggel ellentétben több is létezhet belőle. Bár olykor ez a létjogosultság már eleve vita tárgyát képezi, minden korban akadnak új vállalkozók, akik úgy érzik, elődeik érdemeinek tiszteletben tartása mellett ők mégis valami mást, valami újat tudnak mutatni az eredeti műből, és tántoríthatatlanul neki is gyürkőznek az izgalmas feladatnak.
újrafordítás
Akár egyetértünk az újrafordítás gyakorlatával, akár nem, a jelenség a hozzá kapcsolódó vitákkal egyetemben igen termékeny lehet. Ha bizonyos klasszikus fordítások esetében az „eljárt fölötte az idő” című sablonos és sokszor hevenyészett indoklást el is vetjük, azt mindenesetre nem nehéz belátni, hogy egy művészi igénnyel megformált új szövegváltozat a korábbi fordítás értékét érintetlenül hagyja. Sokat tehet viszont annak érdekében, több szem többet lát alapon, hogy az eredeti műből valamely addig rejtve maradt részlet napvilágra kerülhessen.

Bár Babits szerint minden szövegnek csak egyetlen jó megoldása létezik az adott nyelven, mivel a műfordítás nem könnyű kenyér, ráadásul bármilyen szöveg megítélése egy bizonyos ponton túl szubjektív, a kincskeresgélés mégiscsak eltarthat egy darabig. Arról nem is beszélve, hogy mindeközben egy-egy új változat reflektorfénye felpezsdítheti az adott klasszikus mű utóéletét, hatására esetleg többen nyúlnak a könyvespolc felé, és fedezik fel a remekműben az örökérvényű mondanivalót. A művészi igényű újrafordítás tehát tekinthető lehetőségnek is, az alapos munka pedig, ami ott áll minden értékes műfordított szöveg mögött, mindenképp megérdemli a szót és a tiszteletet.

Hasonló gondolatok jegyében jött el egy kellemes, délutáni beszélgetésre a TreffOrt Kertbe Kónya Gábor és Sárossy Péter, akik nem kisebb fába vágták a fejszét, mint Dante Isteni Színjátékának újrafordítása. Idáig az első két énekkel végeztek, közös munkával, mert Gábor a műfordítást Péter igen részletes nyersfordítása alapján készítette.


Mivel mind a téma, mind a baráti együttműködés ténye izgalmas tárgynak bizonyult, az est háziasszonya, Dúll Kata számos kérdést tartogatott beszélgetőpartnereinek. Akadt, ami választ nyert, így kiderült, hogy a vállalkozás mögött nem kell sejteni semmiféle világmegváltó koncepciót, az alkotók egyszerűen csak szenvedélyből és saját jószántukból fogtak a maguknak kiszabott feladathoz. A kíváncsiskodó igyekezet dacára azért maradt némi rejtély például a fordítást övező átfogó elgondolás körül, főként nyelvi téren. Az alkotók ugyanis hangsúlyozták, mindezen érdemben még nem gondolkodtak el, jelenleg, a Pokol első két énekével a hátuk mögött, meglehetősen az út elején járnak.

Az azonban bizonyos, hogy a munka öröme tetten érhető a kész szövegekben. A két színész, Papp Orsolya Júlia és Magyar Bálint felolvasása magáért beszélt, olyannyira, hogy az egyetemépület két kinyíló ablaka is bizonyára szívesen hallgatta. Jó lett volna még a színészek hangján át belekóstolni, hogyan szól egy-egy részlet a klasszikus, Babits-fordítással összevetésben, de majd legközelebb. Megéri kíváncsian várni, ha lesz folytatás.
 

Blog: http://programkert.prae.hu/
nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés