bezár
 

irodalom

2007. 01. 13.
Szellemi kavics – a kavics szelleme
Nyitott Műhely, november 9. 19 óra
Szellemi kavics – a kavics szelleme Hogy kerül a magyar irodalmi díjak közé egy nizzai? Miért kapnak plakett, emlékérem, lánc, váza helyett kavicsot a díjazottak? Az idén negyedik alkalommal adta át Lackfi János a Nizzai kavics-díjat, ezúttal G. István Lászlónak.
„Hogy MI is ez a díj? 2001 novemberében jártam Nizzában, s egy marék gyönyörű kaviccsal tértem haza onnan: márványdarabot, üvegszilánkot, terrakottát, porcelánt, műkövet, pöttyös, foltos, kék, szürke, lila, vörös szikladarabokat csiszolt ilyenné a tenger. Egy-egy olyan barátomnak adtam aztán belőle, akinek a verseit szeretem, és a mai húszas-harmincas nemzedékbe tartozik. Később rájöttem, hogy egyfajta díj ez már voltaképpen, itt az ideje megalapítani. A kőhöz tehát díszdoboz is jár, s méltó az ilyesmit a legfőbb indoklással: magukkal a versekkel köríteni. Kavicsot hoztam tíz évre eleget, s hátha az évek során a kövekből felépül egy szubjektív és szolid, de lakható kis irodalmi épület.” (Lackfi János, költő, műfordító, a díj alapítója)

Az est bevezetőjében Lackfi János először e (már nevében is) költői elismerésről mesél, némiképp kibővítve a fent idézett mondatokat. Majd rátér az idei – az eddigi gyakorlattól eltérően, és a kinyilatkoztatott szándék szerint hagyományteremtő módon egyedüli – díjazottra, akit egyszerűen mint G. István Lászlót mutat be. Így találjuk a nevét legújabb, ötödik kötetének borítóján, amely Amíg alszom, vigyázz magadra címmel jelent meg idén a Palatinus Kiadónál, és diszkrét figyelemfelkeltő hatást gyakorol a periférián, a piros szőnyeggel letakart asztalkán. E szerény, „titkolózó” név mögött Géher István László költő, író, műfordító és tanár bújik meg.

A díjazott, G. István LászlóLátszik, Lackfi János jól ismeri G. István Lászlót, mint embert és mint művészt egyaránt. A méltató bemutatás alaphangjait egy kedves anekdota elmesélésével adja meg, mellyel feloldja a hasonló események kezdetén oly gyakori feszélyezettséget. A költő verseiről szólva hangsúlyozza azok sokszólamúságát, állandó jambikus „ős-sámán nyelvét”, zeneiségét, amely, értelmezése szerint, nem céltalan, értelemrontó „csingilingi”, hanem egyfajta életlüktetés. A Pásztor című költeményen keresztül az alkotó finomságát és szemérmességét, a sorok mögé rejtett tiszteletét említi. A költői képekről is összetett véleményt kapunk, néhány választott darab hangulatvilágításában. Az „Élet-szeletek” montázsa (Burger King) talán a „legprózaibban zenei – legzeneibben prózai” költemény is egyszerre (Mária). A „dezodor-hangszín” szókapcsolat (Főpincér) pedig ékes példája a számos helyen megvillanó, fogalmi analizálhatatlanságából fakadó megjelenítő erőnek. G. István László költészete egyfajta „meditatívan bensőséges kapcsolatban” áll a világgal, és sosem hivalkodik ezzel a viszonnyal – zárja bevezetőjét Lackfi János, mielőtt átnyújtja a díjat a szerzőnek.

Azután kezdődhet a második tétel, a beszélgetés. Két különböző karakterű, ám mégis hasonló alapfrekvencián rezgő egyéniség egymásra hangolt párbeszéde. A friss kötetből szemezgetett „istenes versektől” indulunk. Hangulatébresztőnek G. István felolvas ezek közül néhányat (Getsemáné; Algák és angyalok; Zsoltárhangra). Kellemes hangszín, elhelyezkedünk benne. Majd hallgatjuk a jól felépített dialógust, amely versről versre derűsen bontja ki a (két) költő-személyiséget. Számba veszi, milyen hatások befolyásolhatták G. István költészetét, szakmai és magánéleti szempontból. Pilinszky János egyszólamúsága és Weöres Sándor sokszólamúsága kerül így szóba, mint együttes formáló erő, és – már a műfordítás kapcsán –, Yeats és Dickinson lírai beszédmódja. Shakespeare esetleges irányadó szerepe szintén felmerül a G. István verseiben jellemző jambikus forma alkalmazása, illetve korábbi szonett-kötete (Merülő szonettek, Belvárosi Könyvkiadó, 1998), valamint angol szakos „múltja” miatt. A szerző szerint azonban a shakespeare-i szonett nem igazán az ő világa, inkább „meghagyja másnak a családban”. (Utalás Géher Istvánra, a szerző édesapjára, akinek Shakespeare-kurzusain szívta magába a szent tudást az elmúlt évtizedek minden magára valamit is adó bölcsészhallgatója. A szerk. Is.) Bár teljesen elkülönül költészetének világától, életét, mindennapjait meghatározza a tanítás, mely számára nem „gályázás”, hanem hivatás, nagy gonddal és odaadással csiszolt feladat.

FelolvasásA műhelymunka tárgykörében olyan témák vetődnek fel, mint a verscsíra mibenléte, a vallásos elemek használata, hit, üzenet, költői modellek. A vallásos elemek használata számára nem cél, csak eszköz, hitet nem szándékozik építeni, „eretnek imáknak” értékeli a tárgyhoz tartozó verseit. Műveinek esetleges modelljeit (Főpincér), vagy megszólítottjait nem ismeri el valóságosnak (a kérdező többszöri cseles próbálkozására sem), alakjait különféle benyomásokból gyúrja össze.

A szakmai beszélgetést újabb felolvasás követi, ezúttal a Kereszthuzat (Liget Kiadó, 1996) című, korábbi kötetből. A szövegek megvitatása során felmerül, hogy e költemények különös, az olvasó előtt ismeretlen térben mozognak; olyan a nézőpontjuk, mintha például gyerekszemmel figyelt világot rejtene. G. István László elárulja, hogy a könyv voltaképp egy álomsorozat leírása. Olyan álmoké, amelyekben ő egy „összefüggő, de tőle idegen” emlékfolyam részese lett. Végezetül a távlati tervekről is szó esik, egy újabb kötetről, melyben majd az „istenes verseken” túl az „érett férfihang” szólal meg.

Az érdeklődő-közönségAz est legvégén elhangzó egyetlen kérdés a leendő, új ciklusra vonatkozik. Nem meglepő ez egy olyan irodalmi beszélgetés esetén, ahol a jól felvetett kérdésekre kimerítő válaszok érkeznek, és a dialógusból nemcsak a szerző pályaképe, költői világa, hanem az egyénisége is kirajzolódik. Lackfi János nem tette próbára a közönség türelmét, és bár mindenre hagyott időt, biztos kézzel és felkészültséggel tartotta mederben a beszélgetést. Nem maradhat el az elismerés, az est jó hangulatú és inspiráló volt; hazafelé a jelenlévők a zsebükben érezhettek egy-egy szellemi-nizzai kavicsot.
nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés