bezár
 

gyerek

2009. 09. 19.
Emlékünnepség a Benedek Elek-emlékév keretében Kovásznán
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Emlékünnepséggel tisztelegnek Benedek Elek munkássága előtt a székelyföldi Kovászna megyében, ahol eddig 14 rendezvényt szerveztek a híres meseíró életéhez kötődő hármas évforduló tiszteletére - írta pénteki számában a Krónika.
A háromszéki (székelyföldi hagyományos tájegység) önkormányzat az év elején hirdette meg a Benedek Elek-emlékévet; a hármas évfordulót a meseíró születésének 150., halálának 80. évfordulója és a kisbaconi emlékház megnyitásának 40. évfordulója alkotja.

Imreh-Marton István, a Kovászna Megyei Művelődési Központ igazgatója elmondta: eddig 14 rendezvényt szerveztek a megyében, ezek egész évben folynak, de az emlékév szeptember 25. és 30. között egy Benedek Elek-emlékünnepségben csúcsosodik ki. Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke arról beszélt, hogy az ünnepségre meghívták a Benedek Elekről elnevezett minden Kárpát-medencei intézmény képviselőjét és Székelyföldről minden Benedek Elek nevét viselő utca valamennyi lakóját.

Az ünnepségen részt vesznek Kovászna megye testvérmegyéinek képviselői. Gárdonyi Géza, aki szintén meseíró is volt, például Heves megye szülötte. A svédországi Varmland megyében született Selma Lagerlöf, a világhírű gyerekkönyv, a Nils Holgersson írója. Az ünnepség első két napja Sepsiszentgyörgyön zajlik, majd átköltözik Kisbaconba, "Elek apó" szülőfalujába. A sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban Gyermek a képzelet és valóság határán címmel a mese, az olvasás és a tanulás kapcsolatáról tartanak konferenciát. Több mint tíz kiadó részvételével gyermek- és ifjúsági irodalmat népszerűsítő könyvvásár is lesz, ahol írókkal találkozhatnak az érdeklődők.
Első alkalommal szervezik meg a gyermekfolyóiratok Kárpát-medencei találkozóját, ahol szakmai beszélgetések mellett a szerkesztők a nagyközönségnek is bemutatkoznak. A könyvtár munkatársai személyre szabott tanácsokat adnak a szülőknek, hogyan szerettessék meg az olvasást a kicsikkel, és könyveket ajánlanak a különböző korosztályoknak.

A Benedek Elek-emlékév tiszteletére ebben az időpontban Sepsiszentgyörgyön tartják a Kárpát-medencében élő, tanulásban akadályozott és értelmi fogyatékkal élő magyar gyermekek és fiatalok XIV. mesemondó versenyét és találkozóját. A Benedek Elek meseillusztrációs pályázati kiírásra érkezett alkotásokból készült babakiállítás egy hétig a sepsiszentgyörgyi Lábas Házban lesz látható, majd innen költöztetik állandó helyszínére, a kisbaconi régi paplakba.
Kisbaconban előadások, könyvbemutatók, rajzfilmvetítés, bábelőadás, kézműves-bemutatók lesznek, a helyi iskolával szembeni téren felavatják Vargha Mihály képzőművész Benedek Elek-szobrát. A háromszéki önkormányzat támogatásával a könyvtár munkatársai két könyvet adnak ki az emlékünnepségre. A Cimbora-lapozó válogatásban Benedek Elek Cimborájából két teljes lapszám reprintben jelenik meg, de a válogatás tükrözi a lap szerkezetét, témáit és a fontosabb szerzőket is ismerteti. A Gyerekszemmel című kötetben Benedek Elek 36 meséjét a gyermekrajz-pályázatra beérkezett közel ezer rajz közül válogatott művekkel illusztrálják. Adventre egy harmadik könyvet is kiadnak: a Benedek Elek-olvasókönyv emlékkötet jellegű lesz.

A Krónika kérdésére Tamás Sándor elmondta: továbbra is tervezik Kisbaconban egy mesefalu létrehozását, erre elkülönítettek 30 ezer eurót.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


Más művészeti ágakról

irodalom

Závada Péter: A muréna mozgása, Jelenkor, Budapest, 2023.
Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
Csáki László: Kék Pelikan
kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés