bezár
 

gyerek

2009. 09. 26.
Mondókák és pajzán történetek Pakson
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hétfőtől péntekig színes programmal készül a paksi Pákolitz István Városi Könyvtár a népmese idei napjára; a Benedek Elek születésének 150. évfordulója alkalmából hirdetett rendezvények sorában szerepel karon ülő gyermekeknek és felnőtteknek való is.
A paksi könyvtár minden évben különös figyelmet szentel a népmese napjának, ez idén még fokozottabb, hiszen 150 éve született Benedek Elek, a nagy mesemondó - mondta Gutai István, az intézmény igazgatója az MTI-nek.

A rendezvénysorozatot a Regélő mesemondó verseny nyitja a városi könyvtárban. A versenyre főként paksi és város környéki gyerekek neveztek, illetve néhányan a megye más vidékeiről is és vannak jelentkezők Paks mindhárom magyarok lakta testvértelepüléséről, a romániai Kézdivásárhelyről, a szlovákiai Galántáról és az ukrajnai Viskről is. Az Erdélyből, Kézdivásárhelyről érkező gyerekek a két város közötti diákcsereprogram keretében több mint egy hetet töltenek Pakson. Összesen negyvenöt kisdiákot várnak a testvérvárosból.

Az óvodai, iskolai csoportokat a Mi van a ládikóban? című zenés-mesés összeállítással is várják három napon át Pakson.

A II. Rákóczi Ferenc iskolában működő fiókintézményben, egyben gyermekkönyvtárban Pásztor Bertalan íróval, a Virágom, virágom és a Csodafurulya című könyvek szerzőjével találkozhatnak a diákok. Lesz felnőtteknek szóló program is: hétfőn 18 órakor Székely pajzánságokat és egyéb cifra történetek tolmácsol Sebestyén István kakasdi mesemondó; műsora A szegény ember bőrpuskája címet viseli.

A programok közé tartozik a szerdai Sünizene, és a pénteki Kerekítő is; előbbi Cseke Klára zenepedagógus zenés foglalkozása kicsiknek, utóbbi alapját szintén mondókák, közös éneklés, ölbeli játékok adják, de ott lehetőség van a szülőknek tapasztalatcserére, beszélgetésre a gyermekneveléssel kapcsolatos témákban.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

gyerek

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában
Kristyna Litten: 80 kutyával a Föld körül
Interjú Gévai Csilla író-illusztrátorral

Más művészeti ágakról

Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés