bezár
 

gyerek

2009. 10. 20.
Obama elnök meglepte a diákokat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ebédszünetben lepte meg egy Washington környéki általános iskola diákjait Barack Obama, aki Az ahol a vadak várnak című filmet és a Harry Potter-regényeket dicsérte az őt hallgató tanulóknak Silver Springben.
Az elnöknek azért esett a választása a Washington külvárosában fekvő iskolára, mert az intézmény javítani tudott eredményein, miután pótlólag szövetségi támogatáshoz jutott az alacsony jövedelmű családokban nevelkedő diákok megsegítésére. Az elnök biztatni kívánta a tanulókat a jó teljesítményre.

Az iskolásokkal az ebédlőben csevegve Barack Obama elmondta, hogy a hét végén megnézte lányaival az Ahol a vadak várnak című kasszasikert, amely az azonos című irodalmi gyerekklasszikusból készült. "Nagyszerű a könyv" - fogalmazott az elnök, aki a Fehér Házban működő vetítőteremben az összes újdonsághoz hozzáfér. A filmről szólva pedig azt mondta, hogy "megéri megnézni".

Maurice Sendak 1963-as képeskönyve egy fiú történetét meséli el, aki egy szörnyek lakta képzeletbeli világba hajózik. A film nyitó hétvégéjén 32,5 millió dolláros bevételt hozott az amerikai és a kanadai jegypénztáraknál.
Barack Obama sürgette a diákokat, hogy olvassanak, mivel az útlevél a jobb jövőbe. Az elnök bevallotta, hogy mennyire szereti a Harry Potter történeteket. "Malia és én elolvastuk a regényeket, és úgy véltük, hogy meglehetősen jók" - mondta.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

gyerek

Februárban mutatja be új előadását az Art-ravaló
gyerek

Az MTA Művészettörténeti Tudományos Bizottságának tiltakozása
gyerek

Budapesten, Debrecenben és Szegeden 2024. januárjában

Más művészeti ágakról

Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
art&design

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában
színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
Denis Villeneuve: Dűne – Második rész


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés