irodalom
2009. 11. 17.
Az alvó szépség
Ross Macdonald: Csipkerózsika. fordította: Tandori Dezső.Európa Könyvkiadó, 2009.
Miközben Magyarországon úgy látszik, hogy a hard-boiled krimi egyetlen jeles képviselője Kondor Vilmos, addig az Agave Könyvek és az Európa Könyvkiadó főleg a külföldi vonulatot tárja az olvasó elé. Elég, ha a Dashiell Hamett, Richard Stark és a modernek közül Dennis Lehane, Lawrence Block (Agave), illetve a jelenleg hatodik résznél tartó Ross Macdonald-sorozatot említjük
Érdekes, hogy Stark (Parker és a Szindikátus/Parker és a szajré) és Macdonald (Áldozat kerestetik) nagyjából egy időben éltek, mégis teljesen másképp alkottak: az első Parker-sorozata az in medias res módszerrel azonnal a bonyodalmak közepébe vág (ráadásul a regény központi alakjává nem a nyomozót, hanem a bűnözőt téve), míg a második megmarad a régimódi, mondhatni "ósdi” felvezetésnél, és majd’ négyszáz oldalon keresztül bontja ki precízen a cselekményt.
A magyarul frissen megjelent Csipkerózsikából kicsit talán hiányolhatnám azt, ami az Áldozat kerestetikben többször is megtalálható volt: Lew Archer magánnyomozó, bár látszólag sokkal komplikáltabb szituációba keveredik, mégis kevesebbszer nyúl a pisztolya után. De vajon tényleg olyan nagy baj ez az "akciótlanság"?
Az izgalmakat kedvelő olvasók talán kifogásolják ezt , mint ahogy azt is, hogy a regény nem a megszokott módon, vagyis nem egy gyilkosság leírásával indul. Lew Archer magánnyomozó éppen mazatlázi vakációjáról érkezik haza repülőn, amikor az ablakon keresztül megpillantja a tenger felszínén úszó olajat. Archert valami oknál fogva, talán nyomozói kíváncsisága folytán, nem hagyja nyugodni a dolog, és a reggeli hírlap átnézése után a parton sétálva megszemléli a fekete foltot. Ezután különös dologra figyel föl: a vízben szenvedő vöcsökért egy fehér ruhás nő rohan oda, hogy azután magához vonja és letisztogassa a madarat. Kérdezgetni kezdi a nőt, aki egy idő után faképnél hagyja őt. Archer folytatja az útját a parton, ám a vacsora után újra összetalálkozik a nővel. Közben megtudjuk a lány nevét: Laura. Archer felajánlja, hogy hazafuvarozza, a nő pedig megkéri, hogy hadd telefonáljon a lakásából. A nyomozó megengedi, sőt, a fürdőszobát is használhatja, de végül Laura egy kínos beszélgetés után ismét magára hagyja Archert. Archer pedig átnézi a postáját, és csak ezután veszi észre, hogy a fürdőszobaszekrényből eltűnt egy doboz altató. Így, és innen kezdődik el a nyomozás, majd folyik tovább családi viszályokon, gyilkosságokon, olajon, pénzen és embereken keresztül…
Archer, az egykori rendőr az a fajta magánnyomozó, aki nem erőszakkal deríti ki az igazat, inkább jól időzített, ám hatalmas mennyiségű kérdéssel ered a rejtély nyomába. Kíváncsi vagyok, hogyha összeszámolnánk, akkor a párbeszédeknél Archer mondatai közül hány százalék lenne kérdés: én úgy kilencvenötre saccolom („De még mindig inkább kérdezek, mint hogy felelgetnem kelljen.” [105.]). A főszereplő a könyv során csupán egyetlenegyszer veszi magához a fegyverét, de akkor sem használja azt. A lövöldözés helyett azonban kárpótolnak minket a feszült és kiélezett dialógusok, a precízen fölvezettet történet, a jól megalkotott karakterek és a cselekmény aprólékos kibontása.
Nem szabad szemet húnyni afelett, hogy Macdonald milyen alaposan, lényegében szépirodalmi szinten gondozza szövegét. Szinte simogatja az olvasó lelkét, ahogy az író minden oldalra tartogat egy-egy hasonlatot vagy remek szókapcsolatot. „Szél felőli végén egy vízi olajfúró torony magasodott, akár egy fémnyelő tőr, melyet markolatig döftek a világba, és a nyomán most fekete vér bugyog.” (7.) „A sziklafal enyhébb lejtőjén homoksáv látszott, akár egy csaknem kiürült homokóra.” (147.)
A Csipkerózsika jól kidolgozott, fordulatos cselekményével még a figyelmes olvasót is megvezetheti...
Nyugodtan mondhatom: a regény kívülről (Nagy Péter borítója kellemesen régimódi és „noir”) és belülről (Tandori Dezső remek fordításának köszönhetően) is fogyasztható, izgalmas olvasmány. Várjuk a következő Ross Macdonald regényt!
A magyarul frissen megjelent Csipkerózsikából kicsit talán hiányolhatnám azt, ami az Áldozat kerestetikben többször is megtalálható volt: Lew Archer magánnyomozó, bár látszólag sokkal komplikáltabb szituációba keveredik, mégis kevesebbszer nyúl a pisztolya után. De vajon tényleg olyan nagy baj ez az "akciótlanság"?
Az izgalmakat kedvelő olvasók talán kifogásolják ezt , mint ahogy azt is, hogy a regény nem a megszokott módon, vagyis nem egy gyilkosság leírásával indul. Lew Archer magánnyomozó éppen mazatlázi vakációjáról érkezik haza repülőn, amikor az ablakon keresztül megpillantja a tenger felszínén úszó olajat. Archert valami oknál fogva, talán nyomozói kíváncsisága folytán, nem hagyja nyugodni a dolog, és a reggeli hírlap átnézése után a parton sétálva megszemléli a fekete foltot. Ezután különös dologra figyel föl: a vízben szenvedő vöcsökért egy fehér ruhás nő rohan oda, hogy azután magához vonja és letisztogassa a madarat. Kérdezgetni kezdi a nőt, aki egy idő után faképnél hagyja őt. Archer folytatja az útját a parton, ám a vacsora után újra összetalálkozik a nővel. Közben megtudjuk a lány nevét: Laura. Archer felajánlja, hogy hazafuvarozza, a nő pedig megkéri, hogy hadd telefonáljon a lakásából. A nyomozó megengedi, sőt, a fürdőszobát is használhatja, de végül Laura egy kínos beszélgetés után ismét magára hagyja Archert. Archer pedig átnézi a postáját, és csak ezután veszi észre, hogy a fürdőszobaszekrényből eltűnt egy doboz altató. Így, és innen kezdődik el a nyomozás, majd folyik tovább családi viszályokon, gyilkosságokon, olajon, pénzen és embereken keresztül…
Archer, az egykori rendőr az a fajta magánnyomozó, aki nem erőszakkal deríti ki az igazat, inkább jól időzített, ám hatalmas mennyiségű kérdéssel ered a rejtély nyomába. Kíváncsi vagyok, hogyha összeszámolnánk, akkor a párbeszédeknél Archer mondatai közül hány százalék lenne kérdés: én úgy kilencvenötre saccolom („De még mindig inkább kérdezek, mint hogy felelgetnem kelljen.” [105.]). A főszereplő a könyv során csupán egyetlenegyszer veszi magához a fegyverét, de akkor sem használja azt. A lövöldözés helyett azonban kárpótolnak minket a feszült és kiélezett dialógusok, a precízen fölvezettet történet, a jól megalkotott karakterek és a cselekmény aprólékos kibontása.
Nem szabad szemet húnyni afelett, hogy Macdonald milyen alaposan, lényegében szépirodalmi szinten gondozza szövegét. Szinte simogatja az olvasó lelkét, ahogy az író minden oldalra tartogat egy-egy hasonlatot vagy remek szókapcsolatot. „Szél felőli végén egy vízi olajfúró torony magasodott, akár egy fémnyelő tőr, melyet markolatig döftek a világba, és a nyomán most fekete vér bugyog.” (7.) „A sziklafal enyhébb lejtőjén homoksáv látszott, akár egy csaknem kiürült homokóra.” (147.)
A Csipkerózsika jól kidolgozott, fordulatos cselekményével még a figyelmes olvasót is megvezetheti...
Nyugodtan mondhatom: a regény kívülről (Nagy Péter borítója kellemesen régimódi és „noir”) és belülről (Tandori Dezső remek fordításának köszönhetően) is fogyasztható, izgalmas olvasmány. Várjuk a következő Ross Macdonald regényt!
Szerzők
-- Fritsi Péter --
További írások a rovatból
irodalom
Határátkelés címen rendezték meg a Kis Présházban öt kortárs költő közös estjét
Más művészeti ágakról
art&design
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban