A jazz nagykövetei: Elsa Valle (ének), Csepregi Gyula (szaxofon, fuvola), Winand Gábor (ének, szaxofon, fuvola) és Szakcsi Lakatos Béla, (Roland zongora). Olyan dalokat dolgoznak föl, amelyekben jelen van Kuba is, Amerika is.



Az első szám a koncerten egy régi kubai örökzöld, a Siboney (Ernesto Lecona szerzeménye). Rajta van ez a dal Winand Gábor Fabulas című CD-jén is. (Winand Gábor, ének, Ramón Valle, zongora, Eric Vloeimans, trombita) Egyébként mostanában ezzel a CD-vel reggelizem, nagyon jól beindítja a napot. Van benne minden, ami egy napba belefér: előre megkomponált és szabad futamok, kötött és improvizatív formák, lassú és gyors léptek, kis és nagy léptékek.

Ezt a kínálatot kapjuk a koncerten is. Ahogy a még éppen idejében érkező belép a már-már megtelt Nyitott Műhelybe, két művésszel találja magát szemben. A könyvespolc előtt Elsa és Gábor a sorrendet komponálja. Az is kompozíció, de még mennyire!

Hadd osszam meg régi, Gáborral kapcsolatos személyes élményeimet! A nyolcvanas évek közepén énekelni tanultam Geri Editnél, az alsófokú jazztanszakon, és sokszor csíptem el néhány percet az előttem lévő órájának a végéből. Winand Gábor volt az, szerény, kedves fiatal fiú, a hangjának neki lehetett támaszkodni, és már benne volt az a sokféle hangszín és dinamika, az a rengeteg meglepetés-tartalék, ami pályája során folyamatosan kibomlik.



Vajon mit csinálhatott akkoriban Kubában Elsa Valle? Kisgyerekként már klasszikus zongoraórákra járt egy rangos havannai zeneiskolába és például házi koncertre készülhetett népes zenészcsaládjával együtt. Született muzikalitása természetes, sokszínű előadói tehetséggel párosult a hagyományos kubai zenei műfajokban és a jazzben is. A jól ismert sztenderdeket a melódia érzékisége felől közelíti meg, s most kiváló zenésztársak közreműködésével bontakozhat ki rögtönzőképessége, amitől a dal szinte pillanatonként újjászületik.

A felkonferálásnál Elsa spanyolul is üdvözli a közönséget és bemutatja a zenekart. A következő számról pedig Gábor elmondja, hogy egészen a múlt hétig azt hitte róla, hogy ez egy magyar szám, gyerekkorában ugyanis a Pipacs bárban énekelte egy konyakos hangú zongorista: „Csupa könny a szobám, mert nem vagy nálam…” erre Elsa elérakott egy lemezt, s kiderült, hogy ez bizony egy kubai bolero, Tres Palabras címen ismert.

Csepregi puha szaxofonszólóját körbefonja Szakcsi lamentáló zongorajátéka - hány percet el lehetne finoman mélázni azon, hogy „miért nem vagy nálam” -, de azért hevesebb érzelem is belecsíp időnként az emberbe, ahogy a szaxofonos egy felpaprikázott egzotikus madár rikácsolását imitálja hangszerén. De csak éppen hogy, mert Winand máris jólesően, improvizatíve belegajdol: így folyik a fájdalom akvarellje neonszínekbe, hogy aztán a zongora akkordmenetével átvegye az irányítást, bekeretezve az ismét megjelenő, elbeszélő női éneket.

Az emberi hangot a fúvósok fel-felcsapódó lángjai melegítik. Csepregi Gyuláról elég annyit megemlítenünk, hogy őt tartják hazánkban a leginkább szívhez szóló szaxofonosnak. Nem tudom, milyen lehetett a Pipacs zongoristájának interpretációja, de ez az összjáték igen jól sikerült!

Érdekes egyébként, hogy Szakcsi Lakatos Béla is klasszikus zongoristának készült, s csak aztán lett jazzmuzsikus, aki elhivatottan kutatja a lehetőséget, hogy az eddig elkülönülő zenei műfajokból közös nyelvet teremtsen. Úgy tűnik, egyre beljebb megyünk a szerelmi témába.

A harmadik szám egy nagyon játékos ritmikus kis darab (Quirino). Szakcsi szétszedi a dallam játékkockáit, aztán elcsodálkoztat, ahogy újra összerakja. Csepregi fuvolajátéka az egészet felemeli, és megnézhetjük, milyen felülről az építmény: várrendszer, tornyokkal, várárokkal… A zongora-fuvola staccato párbeszédét Winand Gábor szaxofonja helyezi szilárd alapra, de ő is elcsábul, kergetőzik a zongoraszólammal. Önfeledten, spirálban emelkednek párban az „építmény” fölé, amikor Szakcsi egy elegáns egyszerű akkorddal leteszi az egészet, ebbe jön bele Gábor és Elsa duója: „balala rumba, balala mamba”.

Elsában annyi energia van, hogy a közönséget is megénekelteti, decens kis kórussá önállósodunk… A negyedik dal egy Charlie Parker szerzemény: Billi’s Bounce, Elsa nélkül. Csepreghy Gyula fúj, Winand Gábor énekel izgalmas uniszónóban, időnként támasztja őket a zongoraszólam. Az ötödik szám a jazztörténelem gyöngyszeme, a Dizzy Gilespie-komponálta Night in Tunesia. Hát ez olyan izgalmasra sikeredett, mint amilyen csakis egy tunéziai éjszaka lehet, amelyben most is az egyetlen biztos pont a ritmusszekciót helyettesítő Szakcsi. A számot Elsa altatódalszerűen fejezi be - illetve nem fejezi be, csak belesző egy ilyen részletet is, majd egy éles váltással átmegy ritmikus éneklésbe, már-már helyettesítve a komplett ütőszekciót.

A második részt Elsa saját szerzeménye nyitja (Lamento cimmel), énekét két szaxofon kíséri. Továbbra is a szerelmi témánál maradunk, fél amerikai, fél kubai, az All the things you are új, spanyol szöveggel, melynek gyönyörű szövegét is Elsának köszönhetjük. (Bár aki nem ért spanyolul, csak sejtheti. Felvetettem már, hogy ki kellene adnia két nyelven ezeket a szövegeket - ihletett fordításban, persze!)

Folytatódnak a Latin Jazz ritmusok: a Summertime dallamát lehet felismerni, de valószínűleg ez is kicsit más, Elsa költői szövegével egy szenvedélyes Balladát hallunk. Előadói varázsa nyomán mintha érteni vélném: „ne félj a sötétben, add a kezed”. A közönség lelkes, átveszi a zene által közvetített érzelmek hullámzását. Ráadásszámot érdemel, és ez a híres Karaván – spanyolul! A mellettem ülő hölgy megjegyzi, ez az Elsa tele van szeretettel!



Tízkor be kell fejezni a koncertet, mert a ház lakói szólnak. Nem a zene, a taps zavarja őket, mondja Finta Laci, a Műhely gazdája, de azért a megérdemelt tapsot megkapják a művészek. S március 18-án újra találkozhatunk itt, az Elsa Valle y sus Hermanos formációval.

Hasznos linkek:

Siboney a Jazz Nagykövetei előadásában

All the things you are a Jazz Nagykövetei előadásában