Beszélgetés a magasföldszint gangján / Interjú Simon Mártonnal / PRAE.HU

PRAE.HU: Mit jelent számodra az írás? Változott-e az íráshoz való viszonyod, amikor kézbe vetted első köteted?

Ebből a szempontból ez nem sokat változott számomra, az írás tegnap és ma ugyanaz, bár hogy pontosan egyébként mi is, azt kevéssé tudom. Főleg viszonyítási pont. Ezen keresztül tudom csak elképzelni magam, meg tulajdonképpen mindent. Bár ez a könyv kétségtelenül vízválasztó nekem (is, mint mindenkinek az első), és az írásra sem mindig egyformán van (volt) szükségem.

PRAE.HU: Nagyon jó és magyarországi kontextusban trendmutató ötlet volt első kötetednek rajongói klubot csinálni a Facebook közösségi portálon. Így összeszervezted egyfelől azokat, akik szeretik a verseid (sok egymás számára ismeretlent, egyre több számodra is ismeretlent), másfelől egyben tartod a kötet recepcióját, mindezt megtoldva egy szubjektív réteggel és rengeteg interakciós lehetőséggel. Honnan jött ez a kitűnő marketing-ötlet?

Hát, eleinte eléggé – és bizonyos értelemben még most is – fáztam ettől a ’rajongói klub’ kifejezéstől, mert a látszatot is szerettem volna/szeretném elkerülni, hogy rajongói klubot csináltam saját magamnak, de sajnos a Facebookon így hívják az ilyen jellegű alkalmazásokat. Én 2003 óta dolgozom ezen a köteten, és akkor választhattam, hogy vállalom a kockázatot, hogy valakinek ez nem tetszik, vagy az elsőkötetek sorsára jutok (esély sincs rá, hogy eljusson egy, a szakmánál csak egy árnyalatnyival szélesebb körhöz, mert gyakorlatilag senki nem hall róla). Az, hogy ilyen jól sült el, engem is meglep – már a tagok felét sem ismerem –, de nagyon örülök neki. És tényleg összehasonlíthatatlanul megkönnyíti a kommunikációt. Az ötlet egyébként eléggé adta magát: gyakorlott Facebookozók tudhatják, hogy nagyjából mindennek van már klubja – például az egyetememnél kolduló, furán kiabáló néninek is –, és ez eléggé szabaddá tett, szóval az nyilvánvaló volt, hogy elférni épp elfér…

PRAE.HU: Félsz a kritikai, recenzensi visszhangtól? Vagy attól, hogy hamar és „végérvényesen” beskatulyáznak?

Nem félek. Vagy nem tudok róla. Inkább nagyon kíváncsi vagyok rá. Ha valamitől, akkor a teljes hiányától félnék, de egyelőre még attól sem. A ’skatulyázás’ rémével ugyan már fenyegettek páran, de alapvetően abban a hitben élek, hogy akinek a kötetem kapcsán ez a fajta címkézés lesz a legfőbb dolga, annak úgysem tudok mit mondani. Egyrészről. Másrészről pedig abban azért elég biztos vagyok, hogy nem szeretném a dolgokat a belátható jövőben drasztikusan másként csinálni. Kicsit. De az meg majd kiderül.

PRAE.HU: Szerinted ki az ideális Simon Márton-olvasó?

Egy ehhez nagyon hasonló kérdésre egyszer azt válaszoltam, hogy ’a fiatalok’. De igaziból nem képzelek el ideális olvasót, vagy nem gondolom, hogy az én ideális olvasóm bármiben különbözik mondjuk a Nemes Z. Márióétól, vagy ad absurdum az Esterházyétól. Számomra az ideális olvasó az, aki elolvassa, amit írok. Esetleg kétszer is.

PRAE.HU: A kötet végén ez áll: „A szövegek eredeti vagy megváltozott formában idézeteket tartalmaznak a következőktől… ” – és felsorolsz jó pár nevet. Ez gesztus, kontextusba emelés vagy posztmodern „vádmegelőzés”?

Mindenképp az első kettő: gesztus és kontextus-kijelölés. Sokáig gondolkodtam is rajta, hogy bekerüljön-e egyáltalán, mert a kötetben szerintem meglehetősen kevés az intertextus, a legtöbb 2-3 szónyi, egy cím, ilyesmi, ráadásul többnyire elég nyilvánvaló dolgok (’fogadj fiadnak’). Ez tiszteletadás és köszönet. Vádmegelőzés csak annyiban lehet, hogy ezt így érzem pontosnak, és a lustaság vádját igyekeztem elkerülni. Ahol hosszabb rész van átemelve, ott pedig mindössze arról van szó, hogy úgy gondoltam, a szöveghez kimondottan hozzátartozik a forrás pontos megjelölése. Hozzáad. Talán.

PRAE.HU: Azt már sokan kérdezhették, kik a mestereid – ezt már sokszor elmondtad. Én inkább arra lennék kíváncsi, melyek a kedvenc verseid, vagy verssoraid – olyanok, amelyek heteken, hónapokon keresztül csengtek a füledben?

Huh. Hát, a teljesség igénye nélkül. Kemény István – Egy nap élet. Nádasdy Ádám – Angyal a metró másik kocsijában. Jónás Tamás – Nagy dolgok. Toroczkay András – G. Pallag zoltán – Az intercisa-i jósdában. Parti Nagy Lajos – az Akkor az ember (…) kezdetű szonett a Szódalovaglásból. Meg tőle a Nyár némafilm még. Falcsik Mari – Keresetlenül. Babiczky Tibor – Ezüstből csinált gyöngyökkel. Tolnai Ottó – Halvány dunszt. Bajtai András – Túl. Petri – A szerelmi költészet nehézségeiről. Kántor Péter – Megtanulni élni. Krusovszky Dénes – Elromlani milyen szép. Nemes Z. Márió – A bauxit halála. Pollágh Péter – Amatőr áron. Kukorelly Endre – a Kicsit majd kevesebbet járkálok kötetből az a hosszú ciklus, aminek nem jut eszembe a címe. A Szívdeszertből a mesterszonett.

És még folytathatnám, de abban sem bízom, hogy idáig bárki átolvassa. Ellenben van még egy kivételem és egy aktuális darabom. Az első a Darvasinak a Szerezni egy nőtből több szakasz, amitől nagyon. Ami meg épp egyfolytában a fejemben jár, a White stripes Jolene című számán kívül, az Dunajcsik Mátyás Mint Genkyu-en kertje Japánban című verse. Szóval mostanában ezektől libabőrös épp a tarkóm.
Simon Márton

PRAE.HU: Mi van most? Tervek, felkérések? Merre, hogyan tovább?

Vannak, illetve nincsenek. Most még a Könyvhét utórezgései történnek, interjúk, ide-oda menés. De direkt felolvasókörútról nincs szó – tök jó lenne, viszont sajnos épp igyekszem visszarázódni a hétköznapi életembe, amiben egyetemista vagyok, aki ezt nagyon komolyan gondolja. Most eltettem a vizsgáim messzebbre, hogy legyen pár napom pihenni és elhinni mindent, ami történt. Fantasztikusan jó volt. Tervem egyébként elég sok van, kedvem is és energiám is. Várok velük a nyárra.

PRAE.HU: Kiket, milyen könyveket szedtél össze a Könyvhéten?

Esterházy, Borbély Szilárd, Marno nyilván alap. Nádasdy, végre. Zombor. Lett hálisten két új japán regény is, Itojama Akiko újabb könyve az Európa kiadó Modern Könyvtárában, meg kiadtak egy Kanehara Hitomit a Magvetőnél (bár azt már korábban olvastam angolul). Sok fiatalnak jelent meg most könyve, Miklya Anna, Horváth László Imre és Toroczkay András is elsőkötetesek lettek, szerintem nem is akármilyen könyvekkel. A hihetetlen Lakatos Pisti Lencsilánya is megérkezett. Hozzátenném a 2010-es Szép verseket még. Elképesztően erős válogatás lett. Meg persze én is, mint sokan, sírtam egy kicsit pl. a Nyitott Könyvműhely standjánál, hogy miért is nem vagyok nagyon gazdag. És nem csak ott.

irodalom

Szerzők

További írások a rovatból

Más művészeti ágakról