bezár
 

irodalom

2011. 03. 29.
A Boook Kiadó ajánlata a Nemzetközi Könyvfesztiválon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Április 10-én, a XVIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelenik meg a közismert színész, Ernyey Béla és felesége, Balaton Dóra első közös szakácskönyve a Boook Kiadó kiadásában.
Ernyey Béla színész, író – és közismerten nagy ínyenc, aki korábbi könyveiben és főzőműsorokban is számos alkalommal bebizonyította már, hogy nemcsak enni, de főzni is szeret (és tud!). Első szakácskönyvével, az Ünnepek és hétköznapokkal Ernyey részben nagyanyjának, egy igazi erdélyi nagyasszonynak állít emléket: a tőle örökölt, féltve őrzött családi recepteket teszi közkinccsé pazar, ünnepi ételsorok formájában. A békebeli, bőséges lakomákat idéző finomságok mellett a hétköznapokról sem feledkezik meg Ernyey. A feleségével, Balaton Dórával közösen írt kötetben számos jól használható receptet kínál a rohanós hétköznapokra is, sőt: borral készülő különlegességeket és rafinált desszerteket is ajánl olvasóinak a – saját bevallása szerint – „haspók” szerzőpáros.

A szakácskönyv receptjei között egyaránt megtalálható kezdőknek is javasolt, egyszerű típus, illetve nagyobb felkészültséget igénylő, bonyolult leírás is. A kötetben minden recepthez tartozik egy-egy ínycsiklandozó ételfotó is.
A lenyűgöző fényképekkel díszített, 240 oldalas, már-már művészeti albumnak is beillő kötetet borajánlások, hasznos tanácsok, a házaspár életéből ellesett életképek és könnyed, a humort sem nélkülöző élet- és ételtörténetek teszik teljessé.

A kötet április 10-től kapható a Líra, Libri, Alexandra, Tesco, Auchan, Cora hálózatában országszerte, valamint független terjesztőknél.

A könyvet a XVIII. Nemzetközi Könyvfesztiválon dedikálja először a szerzőpáros: Millenáris, április 14-17., 49-es stand, dedikálási időpont: április 16. 16:00-19:00 óra között.

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

irodalom

Závada Péter: A muréna mozgása, Jelenkor, Budapest, 2023.
Határátkelés címen rendezték meg a Kis Présházban öt kortárs költő közös estjét
irodalom

Mechiat Zina volt a Boggie: Költőim rendezvénysorozat februári vendége
irodalom

Vaktérkép

Más művészeti ágakról

Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Nils Frahm: Day


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés