bezár
 

irodalom

2011. 04. 01.
Rosemary Sutcliff: A sas
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A kilencedik légió bevonul Észak-Britannia ködébe, és soha többé nem látják őket. Négyezer ember tűnik el nyomtalanul, és a Sas-hadijelvény elvész. Ez a rejtély megoldatlan maradt mind a mai napig... Marcus vállalkozik rá, hogy kiderítse, mi történt az apjával, aki a légiót vezette. Így hát nekivág az ismeretlennek, és olyan veszélyes küldetésre indul, ahonnan senki sem várja vissza élve.
A Sas a 20. század egyik legkiemelkedőbb ifjúsági sorozatának első kötete, mely világszerte több mint egymillió példányban talált gazdára. A Római Birodalom korában játszódó történetből Kevin Macdonald forgatott filmet, melyet a hazai mozik is műsorukra tűztek.

A szerzőről

Rosemary Sutcliff Surrey-ben, egy tengerésztiszt lányaként született. Kétéves korában sorvadásos Still-szindrómát diagnosztizáltak nála, és élete nagy részét kerekes székben töltötte. Gyermekkorában a hátán kellett feküdnie, és édesanyja olvasott fel neki görög és római mondákat, illetve Dickens, Thackeray és Trollope műveit. Az olvasást leszámítva nem mutatott jelentős előremenetelt tanulmányaiban, és tizennégy évesen művészeti iskolába iratkozott be, ahol miniatúrák festésére szakosodott. Az 1940-es években nyílt meg első kiállítása a Királyi Művészeti Akadémián, majd közvetlenül a háború befejezése után a Miniatúrafestők Királyi Társaságának tagjává választották.

Az 1950-es években jelent meg első gyerekkönyve, a The Queen’s Stories; ettől fogva minden idejét az írásnak és az ifjúsági történelmi regényeknek szentelte, mellyel tiszteletet és nagyrabecsülést vívott ki magának a gyermekirodalom területén.

1975-ben a Brit Birodalom Rendjének tiszti fokozatát (OBE), 1992-ben a Brit Birodalom Rendjének parancsnoki fokozatát (CBE) kapta meg a királynő születésnapján.

Rosemary Sutcliff 1992-ben, hetvenkét éves korában hunyt el.


Alexandra, 130x200 mm, 320 oldal, 2499 Ft


nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Tóth Kinga AnnaMaria sings/singt/énekel című kötetének bemutatója
Bemutatták Márton Ágnes drámakötetét
irodalom

Vaktérkép

Más művészeti ágakról

Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz
art&design

Kiállításkritika A kétely felfüggesztéséről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés