bezár
 

gyerek

2011. 09. 02.
A média hatása a gyermekekre és fiatalokra
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2011. szeptember 26-28. között közösen rendezi meg a háromnapos VI. Nemzetközi Médiakonferenciát, a balatonalmádi Ramada Hotel Lake Balatonban. A konferencia célja, hogy a szakemberek megvitassák, hogyan befolyásolják az elektronikus és az írott médiumok, a számítógépes játékok és a mobiltelefon-kultúra a gyermekek és fiatalok fejlődését. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és az ORTT, illetve most már az NMHH szervezésében 1998-ban elindult egy kezdeményezés: nemzetközi média-konferenciát szerveztünk „A média hatása a gyermekekre és fiatalokra” címmel. Az első konferencia olyan sikeres volt, több is követte a sorban, ezzel hagyományt teremtve. (1998 Dobogókő; 2000 Dobogókő; 2005 Balatonalmádi; 2007 Balatonalmádi; 2009 Balatonalmádi; 2011 Balatonalmádi)

A konferenciák különlegessége, hogy nem kizárólag médiakutatók a résztvevői, hanem kiemelt hangsúlyt kapnak a média szabályozásában, a jogalkotási gyakorlatban résztvevő szereplők is. Ugyanígy hagyománnyá vált, hogy a gyakran kritikát kapó médiatartalmak előállítói is képviseltetik magukat. Ebből a specialitásból, valamint a szervezők eltökélt szándékából adódóan a konferenciák rendre olyan zárónyilatkozattal fejeződtek be, amelyek később konkrét jogszabályokká formálódtak.

A konferenciák minden esetben egy 2000 fős – 13, ill. 17 éves gyerekekre vonatkozó – alapkutatás ismertetésével indulnak, amelyet kvalitatív kutatások egészítenek ki.

Az eddigi konferenciák fókuszpontjai a következők voltak:
  • A médiahatás uralkodó értelmezése és annak változása
  • A kiskorúak védelmére vonatkozó egyes jogszabályok kutatások általi megalapozása, ill. újragondolása
  • A hatás negatív alapértelmezésének változása
  • Az oktatás növekvő jelentőségének megjelenése
  • Az új médiumok térnyerése
VI. Nemzetközi Médiakonferencia, 2011. szeptember 26-28.

A konferencián szakemberek – jogászok, szociológusok, újságírók, pszichológusok, médiakutatók, filmes szakemberek, reklámszakemberek stb. – tartanak 15 perces előadásokat tapasztalataikról, kutatásaikról, a következő témákban:
  1. Tartalmak
  2. Felhasználók
  3. Intézmények
A konferencia alapjául szolgáló alapkutatást a kutatást végző szakemberek ismertetik az első nap plenáris ülésén.

A konferencián mintegy 70 előadó részvételére számítunk a plenáris üléseken és a 3 szekcióban.

A konferencia teljesen nyitott mindenki számára, regisztrációs díj nincs.

Az első napon és a második nap délelőttjén plenáris ülést tartunk, a második nap délutánján és a harmadik nap délelőttjén a szekciókban folyik a munka. A konferencia a harmadik nap délutánján plenáris előadásokkal és a közös nyilatkozat megszövegezésével zárul, mely pontokba szedve fogalmazza meg a résztvevő – hazai és külföldi – médiaszakembereknek (intézmények és különféle médiumok vezetői, képviselői, pszichológusok, újságírók, pedagógusok, filmrendezők stb.) a kormányhoz, a pártokhoz és a felelős testületekhez intézett felhívását.
2007 óta minden konferencia élőben követhető az interneten is.

Az előadások anyagából könyv formátumú kiadvány készül, mely a Gyermekmentő Szolgálat KOBAK sorozatának darabjaként jelenik meg. A kötet példányait a Gyermekmentő Szolgálat a résztvevőkön kívül oktatási intézményeknek, könyvtáraknak, a médiának küldött el. Sok médiaszakos egyetemi oktató és hallgató is igényt tart a könyvre, oktatási segédanyagként, szakdolgozathoz.

Regisztráció: conference@gyermekmento.hu
nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés