bezár
 

film

2011. 11. 30.
Ugye, rossz cica voltam?
Chris Miller: Csizmás, a kandúr
Ugye, rossz cica voltam? Csizmás Kandúr az a Shrekben, ami Wolverine az X-menben, talán ezért is érdemelt a DreamWorks-től egy prequelt. Ez a cica magányos hős, tollas kalappal, kis vívótőrrel és a kötelező kitaposott csizmácskákkal. Mostanában, leginkább a zöld ogrénak köszönhetően reneszánsza van – az elmúlt két évben két egész estés animációs filmet is kapott, 2009-ben egy franciát, most meg egy amerikait.
Sejtek az egész mögött valami nemzetek és kultúrák közti vetélkedést. Az amerikai DreamWorks Animation spanyolosította az eredetileg francia mesehőst, aki egyébként bizonyos más változatokban ötvözi is e kettősséget: spanyol származású, de franciául beszél, hiszen a francia nyelv az egyetlen, amin dorombolni tudsz. Amerikából persze máshogy látják – és ebben nem különbözünk mi, magyarok sem –: a spanyol és a francia is az erotika, a csábítás nyelve, és csak döntés kérdése, hogy melyik akcentusával szólaltatjuk meg cicalánycsábász kandúrunkat.

A Shrek posztmodern mesegyártói a spanyolt választották, aminek Antonio Banderasnak köszönhetően olyan sikere lett, hogy nem maradhatott el a francia animációs szakma öntudatos válasza, és 2009-ben bemutatták az 1697-es Charles Perrault féle eredetit újrahangszerelő La véritable histoire du Chat Botté (’Csizmás Kandúr igaz története’) című munkájukat.

A hangulat kedvéért nézzük is meg mindkét film előzetesét, időrendi sorrendben, és a hatás kedvéért eredeti nyelven:





Mélyebb komparatisztikai vizsgálódás helyett csak annyit említenék meg, hogy az eredeti és az ezt megfilmesítő francia változat macskájának valet, azaz segítőtársi szerepét a DreamWorks elhagyta, míg ennek még nyomaira bukkanhatunk a Shrekben, addig jelen változatban ez teljesen eltűnt. Csizmás Kandúr olyan önálló hős lett, akinek viszont csak alakja, jelleme, attribútumai vannak, de története nincsen.

Nosza, akkor bejáratott képregényfilmes hagyományt és forgatókönyv-felépítést követve ki kell találni, mi az Ő meséje, mi az eredetsztorija, mik a motivációi, ki is Ő. Ezen a ponton kezdődhetett szerintem egy olyan őrült LSD-brainstorming, aminek köszönhetően a teljes stáb, még a takarítószemélyzet tagjai és a pizzafutárok is – azzal a Howard Hawks-féle legendás módszerrel dolgozva, hogy akinek, de tényleg bárkinek van egy jó ötlete, az kap egy dollár bónuszt – őrült asszociációs utazásokat tettek gyermek- és kamaszkoruk töredékes emlékei és ezek Google által rekonstruálható dokumentumai között.
Csizmás Kandúr
A posztmodern mesék még jól elhelyezett intertextusokkal, kiszólásokkal, beállításokkal, vágásokkal és dallamokkal utaltak korábbi kultikus filmekre, ami minden humorbombája mellett egy szülők nemezedéke felé tett, jegypénztáraknál is visszaigazolodó gesztus volt. Ezzel szemben a posztmodern mesék második generációja máshogy épül fel és máshogy hat. Ezek a mozik – köztük a Csizmás, a kandúr is – már más alkotói módszerrel dolgozik: az átvétel nem annyira a felismert utaláshálóval képződő, humorforrásként vagy iróniaként ható pontokra koncentrál, inkább kliséket, paneleket vesz át, melyek már nem a felismerés és a nevetés lehetőségét hordozzák, hanem a forgatókönyv és a vizuális fantázia üresjáratait kitölteni hivatott formulák. Ezek eredete a lehető legteljesebb mértékben véletlenszerű, ugyanannyi esélye van egy ősi mítoszmotívumnak, egy mondókának vagy egy popkulturális mémnek, hogy bekerüljön a film szövetébe.

A Csizmás, a kandúr története úgy kezdődik, ahogy kell. Hősünk egy gusztusos, puhaszőrű egyéjszakás cicalány ágyában ébred, meglopja annak gazdáját, elkergetik, és az utána kiáltott „Nem menekülhetsz örökké!” mondaton gúnyosan mosolyogva elindul különösebb cél nélkül a kietlen pusztaságon át a Semmibe, mint egy spagettiwestern hőse. Óriásivá nagyított, a fél horizontot elfedő vibráló napkoronggal szívbemarkoló koraalkony még nincs, de lesz később, hajajj, ahogy szalonjelenet is, meg poros kisváros, meg ördögszekerek, meg az elvesztett becsület fölött érzett önsajnáló férfibú, meg egy izgalmas szekérüldözés egy vörös homokos sivatagban, meredélyek fölött. És az olyan nehezebben összerakható, ám épp ezért tüneményes reflexiós dimenziókat kitáró gegekről se feledkezzünk el, mint a Vissza a jövőbe harmadik részének vadnyugati szalonban játszódó párbeszédét („ – Egy kis jegesvizet kérnék. – Ha vizet akarsz, dugd be a fejed az itatóvályúba. Idebent whiskey-t szokás inni.”) a Vissza a jövőbe első részének hasonló párbeszéde (McFly a pulthoz lépve: „Tejet!”, majd kis szünet után: „Csokisat!”) és macska fajú hősünk ivási szokásainak tükrében megjelenő – a trailerben is látható – kocsmai tejlefetyelés jelentésessége.
Csizmás Kandúr
Mi vár még ránk!? – mert itt aztán minden mindennel keveredik, komolyan elengedték magukat az alkotók… Lesz például – próbálom úgy írni, hogy egy fordulatot vagy poént se lőjjek le – ősi viking mítoszból egymillió változatban (nálunk Égigérő paszuly) tovább élő népmesetranszformáció varázsbabokkal és börtöntöltelék Babszem Jánossal („Szólíts csak Jankónak!”), amibe belekeveredik az aiszóposzi eredetű Aranytojást Tojó Lúd, mint a paszuly tetején található kastély lakója, zseniális időbeli csúsztatással: a vár erdeti ura, az óriás (más változatokban ogre) már évek óta halott.

Előkerül még kliséként az először komolyan vett, majd ironikusan átértelmezett Macskanő-alak, aki a Cartouche-t idéző rablófészekben egy flamenco-táncpárbaj során A Karib-tenger kalózai – Ismeretlen vizeken hasonló párbajjelenetét megismételve ugyanazt a váratlan meglepetést tartogatja, a gitár itt felbukkanó Desperado-utalásáról – amibe erősen belejátszik, hogy hangjuk Antonio Bandres és Salma Hayek – nem is beszélve.

Pár perccel később feltűnik a mese szó szerint legbetegebb figurája, az angol gyerekmondókától („Tojás Tóbiás a falra ült. / Tojás Tóbiás lependerült. / Hiába száz ló, száz katona, / Tóbiást nem szedik össze soha.”) ihletett Tojás Tóbiás (Humpty Dumpty), aki megnyerő, tenyérbe mászó beszédével arra buzdítja a miatta régi sebeket hiába nyalogató hősünket, hogy lopja el a fentebb már diskurzusba hozott varázsbabokat egy másik gyerekdalocska címéből kölcsönzött rablópárosától, akik egy vaddisznók húzta tankszekéren közlekednek, mely szekérnek részletgazdagsága nem az északi mitológiából (vö. Frey isten hasonló járműve), hanem szerintem inkább a Warhammer világából érkezett.
Csizmás Kandúr
Zavaros? Hát, nem egyszerű, és a szórakozás egy egészen más szintje, ha önkéntelenül így, és nem naív gyermeki szemmel nézzük a filmet, ami után hosszan gyűjtögethetjük és azonosíthatjuk a különböző utalásokat, forrásokat, további órákra remek elfoglaltságot találva. Ám ha mindezt megfordítjuk, akkor filmről-filmre felfedheti magát az az új alkotói módszer – Hollywood mint filmgyár esetében: termelői módszer –, amely új történetek igényétől vagy termelési kényszerétől vezérelve, de az ezekben tátongó üres helyeket, dramaturgiai lyukakat új ötletekkel kitölteni képtelenül úgy nyúl a közös kultúrbank tőkéjéhez, hogy az egymás mellé dobált, még beazonosítható eredetű kaotikus pixeleket különösebb továbbgondolás nélkül egy önálló lábon megálló, szórakoztató, de az eredetiség látszatát részeiben és egészében is messze elkerülő egésszé képes összeilleszteni.

Csizmás, a kandúr (Puss in Boots)
Színes, amerikai animációs vígjáték, 90 perc, 2011.

Rendező: Chris Miller
Forgatókönyvíró: Charles Perrault, Brian Lynch, David H. Steinberg, Tom Wheeler, Jon Zack
Zeneszerző: Henry Jackman
Narrátor: Walt Dohrn
Producer: Joe M. Aguilar, Latifa Ouaou
Vágó: Eric Dapkewicz

Szereplők: Antonio Banderas (Csizmás Kandúr hangja), Billy Bob Thornton (Jack hangja), Salma Hayek (Kitty Softpaws hangja), Amy Sedaris (Jill hangja), Zeus Mendoza (Rancher hangja), Zach Galifianakis (Humpty Dumpty hangja), Constance Marie (Imelda)

Szinkronhangok: Crespo Rodrigo (Csizmás Kandúr magyar hangja), Kőszegi Ákos (Jack hangja magyar hangja), Németh Borbála (Kitty Softpaws magyar hangja), Kisfalvi Krisztina (Jill hangja magyar hangja)

Bemutató dátuma: 2011. december 1.
Forgalmazó: UIP-Duna Film
nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés