Villányi László főszerkesztő bevezetője előtt a Nemes Nagy Ágnes Gimnázium diákjai táncoltak. Az öregurak, mint az később kiderült a beszélgetések során, meg különben is látszott rajtuk, nagyon örültek neki. Mi nem. Üres és semmilyen volt, vagy én vagyok üres és semmilyen; nem tetszett, nem volt tetszetős. „Mert végül semmisem marad, / csak az angyalok s a lovak."

A Műhely korábban megjelent számai mind szerethetőek, izgalmasak. Esszék, tanulmányok, novellák, néha egy-egy jobb vers is akadt bennük, soha nem tettem le elégedetlenül, hiányolván valamit. Például a Műhely egyik lapszámbemutatóján láttam és hallottam életemben először Kántor Pétert. A mostani bemutatón volt azért egy kis hiányosság. Rögtön az, hogy Ágh István, Vasadi Péter sajnos nem jött el. Kalász Márton felolvasása remek volt, de a lányáé, Kalász Orsolyáé csak elfogadható. Utána az a szerető, szeretetteli hang, amikor röviden a lányáról beszélt: megható és szép. Kalász Orsolya a versírás mellett németből fordít, pont olyan szerző versét olvasta fel a sajátja mellett, aki a magyar irodalom elkötelezett híve és fordítója.

Prágai Tamás, a finnugor tekintetű, jó költő, ezúttal egy nekem kevésbé humoros írást olvasott fel, humorosan az angyalokról, az angyalok típusairól, előfordulásukról, szokásaikról, tevékenységi köreikről. Kemsei István tanár úr a maga sajátos, egyedi, gyönyörű színészhangján a szájából elhangzó nagyszerű verset élvezetessé és érdekessé tette, hála neki, mert ezzel nagyon sokat emelt az esemény színvonalán. Az utánuk felolvasók közül keveset ismertem, Baán Tibor, Réti Attila neve maradt meg, utóbbi azért, mert előszavában jelezte, hogy korábban egy sikeresen működő élelmiszeripari-vállalkozás igazgatója volt. Emellett azt mondta: Maupassant is negyvenhét évesen kezdte el az írást, akkor miért ne kezdhetne bele ő is ennyi idősen. Kosztolányiról írta Márai Sándor a halála után: „A halott költő szorgalmasan dolgozik, majdnem azt írtam: alkotó ereje teljében van." Hogy ez Maupassant-ra is áll, semmi kétség, én nem kételkedem benne. Majd felolvasott egy tízsoros verset, aminek megírását az egyik Íróiskola (főzőiskola, miniszterelnökiskola, adócsalóiskola) tanárjai adták ki, mint házi feladatot. Egy-egy írás nem volt a kedvencem, a falon lógó, Döbrentei Kornél 1984-ben megjelent Naplövő című kötetéből származó versidézetekkel ellátott illusztrációkat néztem helyette, többször elolvasva ugyanazt az idézetet, hozzá a szemközti falon olvasható Pilinszky sorokat. A  táncra várakozó, fehérbe bújtatott angyalok, inkább rubensi angyalkák néhány költő szóképén, szóösszetételén mosolyogtak, elnevették magukat.

Az estet egy szimpatikus, öreg bácsi zárta, ostobaságom miatt sajnos nem sikerült megjegyeznem a nevét. Annyi biztos, egy érdekes és humoros, lebilincselő végszót, végszöveget, végelőadást hallhattunk tőle. Az angyali jelképekről beszélt, egyetemi katedrán megszólaló tanárok szintjén.

Kifelé ugyanaz szomorított el, mint befelé, hogy az étterem ajtaján az volt olvasható: bizonytalan ideig zárva tart. Bizonytalan ideig, mint a, vagy akár a, nem folytatom.

Villányi László bevezetőjéből még annyit, hogy megtudhattuk, Győrben már nagyon nehéz, szinte lehetetlen hozzájutni az új Műhelyhez, ahová újságárusokhoz, könyvesboltokhoz vitték, ott hamar elfogyott. Utánnyomásra sajnos nincs pénz, tette hozzá. Budapesten az Írók Boltjában a szerencsések még megvásárolhatják, szerintem érdemes, az általában vastag Műhelyben mindenki megtalálhatja a neki tetszőt, ördögöktől, angyaloktól függetlenül. 

A győri Műhely aktuális lapszámának tartalma itt elérhető.