Az aktuális lapszámot Vass Róbert képregényei foglalják keretbe, s bár hiába nem találunk sok újat bennük, profi előadásmódra vall, ahogy ezeket mégis nagy élvezettel tudjuk végigolvasni. Különös, idegen nyelven című képregényével eddig a Panel különszámokban, majd az NBC 8-ban és a PM 4-ben találkozhattunk. Ágoston, a nukleáris baromfi pedig a megboldogult Kretén magazinban, a Képregény info ingyenes fesztiválújságban és az NBC 5-ben szerepelt, 2010-ben pedig saját füzetet is kapott. Régi ismerősként köszönt vissza Felvidéki Miklós is, a Némajáték szerzője, aki a valóság és képzelet közti átjárón már olyannyira rutinosan lépked ki-be, hogy ezeknek a számát már meghatározni sem tudjuk.  Mostani képregénye különdíjat nyert a Q-ageing pályázaton, csak oda a színes verzió utazott.

 

Visszatér a híres képregényes-trió, akik annak idején azzal a szándékkal születtek meg, hogy legalább egyikük emblematikus magyar képregény figurává váljon. Pepita Ofélia, Hősmagyar és Nero Blanco még azóta is keresik magukat. A karcsú énekesnő Jesse Custernek, az itthon is megjelent Prédikátor címszereplőjéhez intéz egy-két szerelmes bókot, míg Hősmagyar egy szimpla pózolással képviselteti magát Pásztor Tamás tolmácsolásában. Utóbbi eddig a fontosabb fórumok közül csak az NBC 2-ben tette tiszteletét (Pepita szerepléseit egy hangyányit nehezebb már összeszedni), ideje lenne már egy folytatásnak. A legfrappánsabb megjelenés végül a 3 kockával dolgozó Nero Blancoé, Bayer Antaltól és Fritz Zolitól. Nero ugyancsak nagy utazó, az FF Képregényantológia, az Eduárd Fapados és az NBC oldalain is feltűnt már. Nemsokára valószínűleg a dokumentálás és a rendszerezés szellemében külön cikket szánunk a 100 felé szakadt hasonló figurák összeszedésére.

Ugyancsak comic strip-ben utazik Németh András a Rocksztár leszek, Mamával, amiben kicsit zavaró a cselekmény hiánya, a passzivitásra épülő gegek pár oldal után már inkább fárasztóak. Az már lehet, hogy csak engem zavar, de sokkal élettelibb lenne, ha nem sablonrajzokból állnának a karakterek és a háttér. A Bluggyoknak van néhány remek ötlete a képregényes forma kijátszására, de talán szerencsésebb volna, ha ezeket nem ilyen minimalista szereplőkre (tic-tac szemek) használná el. Egyébként mindkét képregény a webes felületről költözött a papírlapokra, megtalálhatóak itt és ott. Dudás Győző két képregénnyel támad (vagy inkább feléled, ezek a képregények még a 90-es években készültek), a exportbirkáról szóló képsorai nem csak egyszer használatos poénokra futnak ki, néhol kifejezetten szellemesek is, de erről már a 4. Papírmoziban is megbizonyosodhattunk. Több rajzolónál érzem azt, hogy az absztrakt figurák csak tudásbeli hiányosságot igyekszenek kompenzálni. A Vámpír románca egy dalszöveget illusztrál, a képkockák egybemosódása már-már animációs hatást kelt, tökéletesen beleillene egy rövid Bolondos Dallamok epizódba.

 

Vannak kevésbé jól sikerült képregények is a lapban, ilyen, a Földgömb és az Űrszörfösök. Jámbor Lajos és Bayer Antal 3 oldalas képregényének hátterei zavaróan vázlatosak, figurái merevek, és az utolsó panelre kifuttatott történelmi gyorstalpaló, ebben a formában, nem igényel 3 oldalt. Ennyi ugyanis nem elég ahhoz, hogy karaktereket dolgozzunk ki, de túl sok ahhoz, hogy frappánsak legyünk – ez a probléma mondjuk előjön szinte az összes hazai képregénynél, ami hasonló terjedelemben kénytelen gondolkodni. Akik pedig kiküszöbölik a csorbát, azok máris a legjobbak (lásd Vass Róbertet, vagy Felvidéki Miklóst). A 48-asokra keresztelt sorozatról érdemes még tudni, hogy ez már a 2. rész, az 1. az NBC 8-ban foglal helyet. Süli Andrea sci-fije is a fent vázolt problémával küszködik, de az ő sztorija még képregényként sem állja meg a helyét, paneljei zavaró káoszként lebegnek ide-oda, figurái pedig elnagyoltak – tehát egyszerre jelenik meg benne a rajzolókkal és az írókkal szemben felvetett problémám is. Ez főleg annak tükrében furcsa, hogy Andrea egyébként sokkal szebben rajzol. Ez az NBC-kből, vagy ebből a 24 órás képregény rajzoló versenyen firkantott munkájából is kiderül.

Buborékhámozó – írások képregényekről

Varró Attila tudományos alapossággal ugrik neki választott témájának, film és képregény kapcsolatának a noir formavilágán keresztül. Terjengős, szakszavakkal zsúfolt körmondataira az 5Panels alkotógárdája is felfigyelt, így a friss Papírmoziban helyet kapott egy paródia is. Az utolsó panelben elnézést kér Varrótol, de nem vagyok benne biztos, hogy szükség van erre egy karikatúránál. Mindenesetre biztos, ami biztos. Kránicz Bence (volt Buborékhámozós szerző, és már jó ideje Mozinetes kritikus) Paco Roca és a spanyol képregény történetébe nyújt betekintést, ami kétségkívül a legfontosabb tanulmány a Papírmozi lapjain. Mi más is lehet ennek a fokmérője, minthogy a cikk elolvasása után rögtön venni akarunk néhány spanyol képregényt? Bence cikke is kiegészül egy képregénnyel, Paco Roca volt olyan kedves, és felajánlott egy szellemes egyoldalast, így a legérdekesebb cikk és a legérdekesebb képregény kéz a kézben járul elénk.

 

Oravecz Gergelynek a személye köt össze egy képregény kritikát és egy képregényt. Előbbi az itthon tavaly megjelent Berlin alapos elemzése, tárgyához intézett burkolt rajongás, míg utóbbi Arany János Hídavatásából kiinduló, Alan Moore panelkezelését megidéző, egy oldalas eszmefuttatás az öngyilkosságról. Ki ne gondolna rá? Hazudik, aki tagadja. Ezt eredetileg a Valyo csoport megkeresésére a Dunatanösvény keretén belül készítette el, de Oravecz más képregényeivel is feltűnt már korábban, 2010-ben Alfabéta-díjat is nyert Blossza című comic strip-jével. Képregényekkel kapcsolatos írásairól nem is szólva, a Buborékhámozó mellett az Ekultúrán is rendszeresen publikál.

A többi cikkhez már nem kapcsolódik a Papírmoziban is szereplő képregény. Rusznyák Csaba, a Geekz.hu és a Képregény.net termékeny kritikusa a DC Comics tavaly szeptemberben végrehajtott vérfrissítéséről ír, minek során a DC óriási hírverés közepette nullázta le saját univerzumát, Batman-estül, Superman-estül, s a megjelenéssel egyidőben tette elérhetővé azokat digitális formában is. Rusznyák maga is leírja, hogy az eredményt értékelni csak az első történetek lefutása után lehet, talán ő maga is érzi, hogy ez a cikk még kicsit korai, úgyhogy mi magunk is csak várjuk a folytatást.

 

Kálovics Dalma tanulmánya az átalakuló képregény-forgalmazásról, az okostelefonok és a táblagépek megjelenésével változóban levő terjesztésről szól. Bár a cikk egyszerre foglalkozik az európai, amerikai és ázsiai piacokkal, mindezt a manga (és a vele rokon, többi ázsiai képregény) szemszögéből teszi. Ezért van egy kis hiányérzetem, de az is igaz, hogy a manga nem papíralapú változatairól eddig nem sokat tudtam, úgyhogy sokat köszönhetek a cikknek. Az utolsó elemzés Nagy Krisztiánnak jutott, az ő neve – Dalmához hasonlóan – ugyancsak a Buborékhámozókból lehet ismerős. Ugyanaz a helyzet vele is, mint Kránicz Bence tanulmányával. Még jobban meg akarom ismerni Jodorowsky és Moebius Incal-univerzumát.

Fekete-Fehér Képregényatológia – külföldi alkotók munkái

A végére hagytuk a vendégeket, a külföldi képregényeket. Egy oldal elejéig ismét beköszönt Alexander Zograf, akinek itthon már több önálló kötete is megjelent, pár oldalas visszaemlékezéseit pedig már nem is tudjuk fejben tartani, olyan sok helyen találkoztunk velük. A többiek itthon már sokkal kevésbé ismertek. Amatai Sandy egyoldalasából vastagon kihallatszik a kritika, de nagyon idegesítő, hogy nem tudjuk ki ő, a képregénynek a Papírmoziban nincs kontextusa. A Papírmozi blogjáról tudjuk csak meg, hogy miként is került bele az antológiába. Patrick Chaboud és Olivier Grenson – utóbbi a Papírmozi előző számában még egy másik képregénnyel szerepelt – kibontakozóban levő története is a semmiből ugrik elénk, az utolsó oldalon a félbehagyottság érzése fog el, ez így önmagában nem sokat árult el számomra az alkotópárosról. Talán elkellene ide néhány rövid ismertető a szerzőkről, úgy, mint régen. Veronica Solomon – aki Alexandru Ciubotariut követi a román alkotók sorában – Nagymama 13 című háromoldalasa szemrevaló, szépen megrajzolt képregényében a panelkezelés is ötletes, de nem áll össze. Már a címét sem értem, miért "13"? A közlekedési dugóból háztetőkön ugráló nyugdíjasokig jutunk, akiknek legnagyobb problémája a bevásárlás? Érdekes felvetés, de a kifejtés elmarad.

Akinek egyébként homályosak lennének a rövidítések és a fejezetek címadásai, az kattintson ide a részletes magyarázatért, ahol sorra vesszük, hogy miből lett a Papírmozi. Az antológia a 4. számtól kezdve csak limitált példányszámban jelenik meg, és csak az interneten keresztül, vagy a képregény-boltokban és a képregényes rendezvényeken tudjuk beszerezni. Úgyhogy akinek megjött a hozzá a kedve, az siessen. Akinek pedig nem, attól elnézést kérek, csak én tehetek róla. Mert a Papírmozi tényleg tartalmas olvasmány.

Papírmozi #5 (2011)