PRAE.HU: Miért "csak" 1992-ben jöhetett létre az intézmény?

Klaniczay Júlia: Volt egy kísérletünk kortárs művészeti egyesület létrehozására 1984 körül, de Tóth Dezső közölte, hogy ne akarjunk állami feladatokból magunknak funkciót kreálni. Amint lehetett, létrehoztuk az alapítványt, és megoldást kerestünk, hogy tudnánk nyilvános intézményként működni. Úgy gondoltuk, ez igazából nem a mi feladatunk lenne, de egyértelmű volt, hogy nálunk gyorsabban senki sem tud lépni. Reméltük, hogy egy-két éven belül létrejön Magyarországon egy kortárs múzeum, melynek lesz olyan kiterjedt archívuma, mint amilyen minden kortárs múzeumnak van. Azt  hittük, csak az kell, hogy megmutassa valaki, hogy lehet ezt csinálni, aztán majd folytatják, akiknek ez a dolguk. Amikor a lapot készítettük, akkor is ilyen optimisták voltunk. De nem jelentkeztek átvenni tőlük ezt a feladatot. Ezért mindig alakultunk, igazodtunk az új helyzetekhez, és azon túl, hogy működtettünk egy ilyen nyilvános és kutatható helyet, igyekeztük további tartalommal kitölteni.

Galántai György: A rendszerváltás után a folyamatos pályázással nagyjából biztosítva volt a működésünk. Azt gondoltam, akkor vehetjük komolyan magunkat, ha programot készítünk, évente meghatározzuk, mi az adott évnek a tartalma. Volt a fluxus, a performansz, az internet, installáció, kontextus satöbbi. Egyetlen személy került ebbe a fogalomsorozatba, Erdély Miklós, mint fogalom. 2002 ("a kétség éve") után áttértünk a számok meghatározottságába. Engem gyerekkorom óta nagyon izgatott, hogy milyen lesz a 21. század. Bár többször is majdnem "meghaltam", szerintem végül azért nem, mert nekem meg kellett érnem a 21. századot.

Vilém Flusser tanítóm szerint a történelem után vagyunk már, de ez nem ijesztgetés. A honlapunkon olvasható, hogy mit ért pontosan ezen. Látható az elmúlt húsz év alatti tanulási folyamatom is. Flusser telematikus világképe mellett ott van Ken Wilber integrál szemlélete, Arthur Koestler holonikus rendszere, a római iskola, a Neumann-féle játékelmélet, a kognitív pszichológia és sok más. Az volt a fontos számomra, hogy feltérképezzem azt a gondolkodási szférát, hogy mik azok az információcsomagok, amelyekből a 21. század összerakható normálisan. Tehát nem szállunk el tőle, hanem megértjük, hogy mit jelent számunkra. Én a magam kíváncsisága miatt csináltam az egészet. Mint magyar ember, mint magyar kultúrarészecske próbáltam megérteni, hogy a művészet eszközeivel hogyan lehet kilábalni a válságból. Mert most nagy káosz van a világban, és a káoszban a rend felé kell gondolkozni. Hiszen a káoszelmélet alapképlete szerint a káosz azért jó, mert a rend irányába működik, a rend – a diktatúra – pedig az összeomlás irányába. Nem gondolom, hogy megoldom a válságot, de minden nagy megoldáshoz úgy vezet út, hogy a legkisebbel kezded, vagyis magaddal először. Sokan nem értik, miért foglalkozom ezzel. Valaki azt mondja, hogy a Galántai ilyen webműveket csinál újabban, de ez nem webművészet, csak szerkesztés, vagy mondhatjuk, hogy intermédia.



PRAE.HU: A kortárs kultúra teljes gazdagságában megtalálható itt, a szamizdatoktól a művészbélyegen át az egyedi Vágtázó Halottkémek-relikviákig. Performanszok videófelvételei, street art dokumentációk, fanzinek, újhullámos zenekarok koncertfelvételei, underground ritkaságok, NDK punk. Mindent gyűjtenek, ami progresszív, avantgárd?

K. J.: Alapvetően a hatvanas évektől kezdődő új médiumok és a progresszív műfajok tartoznak a gyűjtőkörbe, de ha szükséges, akkor visszalépünk az avantgárdig, Tamkó Siratóig, egészen Kassákig, figyelve a kapcsolódási pontokra is. Utólag majd lehet rendezni, szűrni, de a jelen kort gyűjtő archívumnak sokkal nyitottabbnak kell lennie.

G. GY.: Tizenhat különböző gyűjteményünk kutatási területek sokaságát jelenti. Én nem tárgyakat, hanem információt gyűjtök, mert a jó tárgy információ. A művészetkutatás szférájába az a művészet tartozik, amely feltaláló, és nem eladható. Azt a művészetet, mely eladható, én kultúrának nevezném. Elállt a lélegzetem attól, hogy a Lady Gaga nevezetű csaj egyik videóját 500 millióan nézték meg a Youtube-on. Egyetlen számot félmilliárdszor! Hogy épülnek-e tőle, vagy sem, az mindegy, de a kultúra része.

K. J.: Az évek során hatalmas kapcsolati tőkére tettünk szert, mellyel a fiatal kutatókat is segítjük. Az Artpool presztízse, ismertsége a világban elég ahhoz, hogy ha írok egy szép levelet egy külföldi múzeum igazgatójának, akkor a következő héten egy húszkilós könyvcsomagot kapunk ajándékba, cserébe pár vékonyka füzetért, amit én tudok postázni. Sajnos szinte a nap 24 órájában pénzt próbálok szerezni, hatalmas excel-táblákba írogatom a költségvetést, így a legfontosabbra, a szakmai kapcsolattartásra már alig marad időm.

PRAE.HU: A 2010-es év fontos kiadványa volt Tamkó Sirató Károly Dimenzionista manifesztuma, 2008-ban a Fluxus-kötet, vagy korábban a Popzene, művészet és szubkulturális nyilvánosság Magyarországon alcímű izgalmas tanulmánykötet. Várható hasonlóan nagy dobás 2012-ben az Artpooltól?

K. J.: Az Artpool harminc évét összefoglaló dokumentumköteten dolgozunk már egy ideje. Nagy valószínűséggel először angolul lát majd napvilágot, mert ennek nyomdaköltségeire sikerült a bécsi Erste alapítványtól támogatást kapnunk. Remélem, ezt idén megvalósítjuk. Most próbálok pénzt szerezni a magyar változatra, mely természetesen nem lesz pontosan ugyanaz, mint az angol, hiszen annak nem is lenne értelme. Talán jövőre lesz belőle valami, vagy ki tudja. A kiemelt eseményeinkről szóló kötet is kitesz vagy hatszáz oldalt, és az csak közvetlenül a projektjeinkkel kapcsolatban keletkezett írásokat jelenti, nagyobb sajtómerítésre nincs mód.



PRAE.HU: Milyen forrásokra számíthatnak a működéshez? Az adó 1%-a felajánlható az Artpoolnak?

K. J.: Azt pontosan tudom, ki az az öt ember, aki rendszeresen nekünk ajánlja fel az 1%-ot, és abból az egyik én vagyok. De köszönettel fogadjuk bárkitől. Adószámunk: 19023748-1-41. Magyarországon sajnos nem jött létre a nonprofit szféra olyan finanszírozása, ami lehetővé tenné egy nonprofit intézmény nonprofit forrásokra támaszkodó működését, és valószínűleg nem is fog a belátható pár évtizeden belül megvalósulni ez. Először 2005-ben szembesültünk azzal, hogy a fővárossal és a minisztériummal kötött közhasznú szerződések csak papírok, és a bennük foglaltak semmilyen módon nem jelentenek számunkra garanciát. A közhasznú szerződésben vállalt feladatainkhoz nulla forint támogatást kaptunk, pedig már majdnem megszoktuk, hogy minden évben pályázunk, elszámolunk, mindig többet teljesítünk, mindig egy kicsit kevesebb pénzért, de néha sikerül más pályázatokon még plusz pénzt szerezni. Szóval éppen hogy fenntartható volt. Azt hittük, emellett ki tudunk nevelni olyan fiatalokat, akiknek idővel át lehet adni ezt a munkát. De hamar kiderült, hogy nem tudjuk megfizetni őket. Így mindenki csak addig maradt, amíg a maximális tapasztalatot begyűjtötte, és nem talált egy jobb állást az Artpoolos ajánlólevéllel.



Mikor úgy tűnt, az archívum és az intézmény működőképes fennmaradásának egyetlen módja az, ha valamely létező állami intézményhez kapcsolódunk filiáléként, igyekeztünk partnereket találni. Nem sok jelentkező volt. Megpróbálhattuk volna külföldre eladni a gyűjteményt. A hozzánk látogató külföldi intézményvezetők mondták, New York, Németország, Varsó kapva kapna rajta, ha Magyarországnak nem kell, de számunkra ez teljesen komolytalan volt. Tessék abba belegondolni, hogy ha a magyar nem hivatalos művészet legvirágzóbb időszakát – amikor zseniális művek születtek, ráadásul fantasztikusan sok dokumentumot őrzünk róla – például csak Bécsben lehetne kutatni! Tavaly a főváros teljesen kivonult a finanszírozásunkból, amit én borzasztó szomorú dolognak tartok, mert az Artpoolra büszke lenne minden más külföldi nagyváros, hiszen világhírű a maga területén. Voltak és vannak, akik azért utaznak Budapestre, hogy az Artpoolba eljöjjenek kutatni.

A tavalyi évet csak nagyon nagy nehézségekkel tudtuk túlélni, de nem adtuk fel, mert a kulturális kormányzat és az állami múzeumi vezetés részéről mindenki eljött az Artpoolba, és mindenki arról biztosított bennünket, hogy örülne, ha sikerülne állami gyűjteményhez kapcsolni az Artpoolt. Ezért megpróbálunk kitartani. A mi feltételünk egyedül az, hogy az Artpool működése és szellemisége fennmaradjon, továbbra is hozzáférhető, kutatható legyen az anyag.


PRAE.HU: Mi lett a sorsa a P60 Galériának, sikerült megtartani?

G. GY.: Talán sikerül(t) megállapodnunk az önkormányzattal, és nem vész el a galéria, bár a bérleti díja az eddiginek a négyszerese lesz. Egy műhelyjellegű integrál tanodát gondoltam oda. Ahol lehet kiállítás, koncert, előadás, bármi. Egy szellemi épülésre szolgáló műhelyként képzelem el. Elég nagy környezet, meg kell jelenjen benne az élet! Mi még sivatagból indultunk, nem volt semmi. Szerencsére vannak emberek, akiknek igényük van erre a fajta gondolkodásra, kultúrára. És ők egymásra találhatnak nálunk vagy a folyamatosan fejlesztett weboldalunkon. Az Artpool húsz éve olyan, mintha egy evolúciós spirálon menne fel. Itt vagyunk egy szinten, innen kell továbbmenni. Hiszen nem lehet megállni, és nem ismételhetjük magunkat. A gondolkodás mindig n+1 irányba mehet csak.