bezár
 

színház

2007. 01. 29.
Ütő, ütős, ütők
Fortedanse Társulat: A testek felszínének esetleges állapotairól
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ütő, ütős, ütők Klasszikus dobfelszerelés, konga, különböző méretű lábosok, farönkök, olajos hordó, dél-amerikai esőcsináló bot, harmónium. Hat táncos, egy zenész. Vetítővászon és műanyagfóliák. Majd’ kétórás játékidő. Nagyszabású vállalkozás Horváth Csaba új társulatának második bemutatója.
Az előadás címe talán kissé hosszú és nehézkes, de kellőképpen többértelmű. Azonban mégis „megküldi" azt a nehezen fogalmiasítható tartalmat, amit a darab körüljár. Hisz nincsen kauzális történet, nincsenek igazán emberi léptékben mérhető kapcsolatok, nincs hagyományos narrativitás. Van a zene, és vannak a táncosok. A zenét Pusztai Gábor szolgáltatja, aki játszik mindenen, ami a keze ügyébe kerül. Ez így kellőképpen hangzatos megfogalmazás, a helyzet nyilván nem ennyire esetleges. A darab nagyon is komponált. Legalább is az első kétharmadában annak tűnik.

Szkéné színház

Ki kellene keveredni ebből a sejtelmességből, úgyhogy próbálok pontos lenni. Az előadás nyitó képében az egyik táncosnő (Lőrinc Katalin), miután a zenész „körbedobolta”, egy hatalmas olajoshordó tetején felveszi egy archaikus szobor pózát, s azt igen hosszan, rezzenéstelenül megtartja. Majd a különböző felületeken létrehozott ritmusképletekre kezdenek bele a táncosok csoportos-, duett- és szólótáncaikba, nagyon gazdag és izgalmas koreográfiai anyaggal. Mozgásuk valóban mintha a ritmusra, zajra, zörejre adott reakció lenne, ám nem improvizatív, hanem nagyon is pontosan, rögzített módon. Táncuk által láthatóvá válik a hangzás, az ütem, a ritmus. Mintha értelmeznék az előadás hangzórétegét, ám ezt nem annak rovására teszik. Eltáncolják, és nem letáncolják a zenét.

A nagyon technikás, óraműszerű pontossággal végrehajtott koreográfia izgalmasan harmonikus a hangzással és az élményt még fokozza, amikor bekapcsolódik a háttér egy fontos vizuális eleme, az a hátsó vászon, amelyre vetülve a táncosok akciói szinte filmszerű látványt teremtenek. Az egyik legszebb mozzanata ennek, amikor a szoborságából kilépő táncosnőt hordóstul átcipelik a tér másik oldalára. Az ezt követő jelenetben az ő némileg ironikus, bodybuilder mozdulatai mintha azt az erőt testesítenék meg, amely eddig minden mozgást generált. Felerősíti ezt az értelmezést a többiek „totemisztikus” tánca. S itt lehetne vége az előadásnak. Egyszer. De az megy tovább, mígnem a táncosok visszakerülnek a színpad jobb szélére, nyugalmi helyzetbe, kiinduló pozíciójukba, s beinduló esőgépek pergetik a vizet a lefóliázott hangszerekre. Ám az előadás folytatódik.

A második vég után egy újabb játék indul. A vizespohár „megszólaltatásával” s a pohárból ivó, majd táncolni kezdő táncosnő (Ladányi Andrea) mozgásaival egyértelmű lesz a hangzás látvánnyá tételének szándéka. Azonban itt sincs vége. A „totem” lekerül olajoshordó-posztamenséről, szólója után kooperálva a zenésszel megszólaltat egy harmóniumot, s a táncosok újra belendülnek. S még ebben az utolsó fázisban is mintha a koreográfus nem tudott volna határt szabni, még legalább egy potenciális végpontot túllép, mire valóban befejeződik az előadás.

Ettől az aránytalan s tulajdonképpen indokolatlan hosszúságtól a darab az utolsó harmadában már nagyon nehezen figyelhető és élvezhető. Több előadásnyi ötlet és lépésanyag sűrűsödött ebben az amúgy technikailag és gondolatilag egyaránt igényes és professzionális produkcióba.

Koreográfia és színpadkép: Horváth Csaba
Fény: Payer Ferenc
Hang: Kondás Zoltán
Jelmez: Benedek Mari
Táncolják: Ladányi Andrea, Lőrinc Katalin, Kozmér Alexandra Koháry István, Kerényi Miklós Dávid
Zenész: Pusztai Gábor


nyomtat

Szerzők

-- vinczellér katalin --


További írások a rovatból

színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
Istentelen ifjúság a Radnóti Színházban
Üvöltő szelek musical az Eötvös 10-ben
színház

Zemlényi Attila és kabai lóránt darabja Miskolcon

Más művészeti ágakról

Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024
Határátkelés címen rendezték meg a Kis Présházban öt kortárs költő közös estjét
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés