Nagypénteken, a Bazilikával szemben, Hazai Attila halálának másnapján. Utóbbi tény megkerülhetetlenül lóg a levegőben, hogy ezzel a képzavarral éljek, annyira ott van, hogy több embernek eszébe jut az is, vajon lesz-e egyáltalán bemutató. Fel is hívom emiatt délután Ádámot, aki úgy véli, legyen est, legyen szó benne Hazairól, nem csak azért, mert személyesen is fontos volt neki, azért is mert a prózája közügy, szereted vagy sem, megkerülhetetlen, akárcsak az a bizonyos tény.



A Paulaner sörözőben, az emeleten nincs dráma: két gyerek kergetőzik, szőkék, tejfölösek, a pulpituson Kukorelly, Mészáros Sándor és a szerző foglal helyet. Ádám később azt mondja, azért esett a választása erre a helyre, mert nem akarta, hogy a szokásos klausztrofóbiás könyvbemutatók légköre jöjjön elő. Én ehhez képest gyakorlatilag az aurájukban ülök, moccani sem lehet, de az igaz, hogy a sorok megtelnek, a hangulat jó és családias.

Tehát megtudjuk, Kukorelly vagy 20 éve ismeri Berta Ádámot, viszont tanítványaként csak pár éve jár hozzá az íróiskolába, ahová Tallér Edina és Brenzovics Marianna is jártak. Kukorelly elhatározta, hogy segítséget nyújt a tanítványai első kötetének megjelentetésében a Kalligram Kiadónál   - ebben a sorozatban az  Egon nem fáradt a harmadik kötet. Ádámot arról kérdezi, hogyan születnek a komoly és vicces határán egyensúlyozó szövegek, amelyek - akár a kötet elején pirosló távirányítógomb – teljesen váratlanul érnek véget, megszakadnak, kikapcsolnak.

Történeteket szeretnék írni, amelyeknek van eleje, közepe és vége, mert szeretem az ilyen szövegeket - mondja Berta, ám Kukorelly szerint ez szándékosan elkent válasz, álnaiv, mint maga a próza: néz nagy bociszemekkel a világba, mintha igaz lenne, közben meg ennél sokkal rafináltabb a szöveg. Mint egy játékos kiskutya, belekap a nadrágodba, nem ereszti, talán játszik, de morog is hozzá, most akkor szájzárat kapott vagy csak magát szórakoztatja? Mészáros Sándor is csatlakozik: Berta alkotói módszere nagyon is tudatos, úgy kezeli a történeteket, hogy felrúgva a klasszikus novella-szerkezetet, a befejezést elbillenti, elbizonytalanítja – megszakítja vagy épp "lezáratlanul" hagyja nyitva a szöveget. Némiképp szenvtelenül kezeli a témát, hol gyermekien "együgyű", hol távolságtartó – sokban épp Hazaira emlékeztet. Talán minimalista, de mindenképp felismerhető, saját hanggal bíró szerző. Hazait Berta is felidézi, neki ajánlva a felolvasott novellát, majd Kukorelly is kapcsolódik: nem lehet véletlen ez az egész, hogy épp így alakult a mai nap, Hazait nem is akarja kikerülni, kihagyni a beszélgetésből.



Mészáros Sándor egyszerre kiadóként és kritikusként is kommentálja a szöveget. Elmeséli, hogy hogyan alakult a kötet borítójának kinézete, ami kapcsán felidézi a szerző ötletét a könyv népszerűsítésre: a város különböző, váratlan pontjain elhelyezett matricák, melyek a köteten található ismert, de a karakterkészletből hiányzó szimbólumot ábrázolnák. Mészáros szerint ez egy képtelen ötlet: ugyan ki kapcsol a távirányító bekikapcs jeléről a borítóra (amit egyébként eredetileg "címként" működtetett volna a szerző)? Állítólag senki – nem tudom, nekem mindenesetre szimpatikus a rejtőzködő-játékos hozzáállás, bár érthető, ha a kiadó nem szívesen kockáztat. Szép lassan beesteledik, nincs több felolvasás, valahol abbamarad a beszéd. Vagy talán csak most kezdődik.

(Az Impulzus következő estjén, április 19-én Berta Ádám Egon nem fáradt című kötete lesz a téma a Rohamban este 6 órától.)