film
2012. 04. 21.
A falakon belüli világ – A fal a Titanicon
Julian Roman Pölsler: A fal, 19. Titanic NemzetköziFilmfesztivál
Az idei fődíj egyik nagy várományosa az osztrák írónő, Marlen Haushofer sikerregényének adaptációja az elsőfilmes Julian Roman Pölsler rendezésében. A fal szemkápráztatóan szép, mégis a maga természetességében egyszerű képekkel örvendeztet meg, miközben a felső-ausztriai hegyvidéki tájban bolyongó hősnő magányos monológján keresztül egy finom vonásokkal kidolgozott spirituális utazásban van részünk az emberi lélek mélyére.
A rendezőnek a regény iránt érzett mély elkötelezettsége miatt a filmadaptáció szüzséje alig változtatott az eredeti anyagon: híven követi az anticselekmény lassú hömpölygését, a képeket kísérő narráció pedig a könyv pontos szöveghelyeit eleveníti meg. A történet főszereplője, valamint napló- és memoárszerű feljegyzésein keresztül a film narrátora a névtelen asszony (Martina Gedeck csodálatosan eszköztelen alakításában), aki két barátjával egy magasan fekvő alpesi házba érkezik pihenni. Társai rábízzák a kutyájukat, majd a tervek szerint rövid időre lemennek a legközelebbi faluba. Vissza azonban már nem térnek. Az asszony másnap reggel a keresésükre indul, ám az úton nem jut messzire: láthatatlan, anyagtalan, de áthatolhatatlan falba ütközik, mely elzárja őt a világtól. Segítséget keresvén rátalál egy közeli erdei házra, amelyet azonban nem tud megközelíteni: ezúttal is fal választja el a kimerevített életképtől, melyben egy idős házaspárt mozdulataikban megdermedve talál, az élet minden rezdülése nélkül.
Az asszony egy újabb, eredménytelen kísérlet után, hogy áthatoljon az őt körülvevő falon, visszatér a házacskába, és felkészül arra, ami rá vár. Az életben maradásra, ép elméjének megőrzésére. Ehhez szegődik társául a vele maradt kutya, egy macska és a természet ajándékaként egy tehén is. Az alpesi hegyek között csapdába eső asszony különös, női Robinsonként minden fellelhető papírt összegyűjt, hogy nap mint nap feljegyzéseket írjon, számon tartsa a napokat, heteket, majd lassan az éveket. Egy ideig még elszántan hisz abban, hogy előbb-utóbb valamiképpen leomlik a fal, s érte jönnek, hogy megmentsék, később azonban egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy örökre magára maradt, s egy egészen új, kemény és dolgos életre kell berendezkednie.
Az asszony egy újabb, eredménytelen kísérlet után, hogy áthatoljon az őt körülvevő falon, visszatér a házacskába, és felkészül arra, ami rá vár. Az életben maradásra, ép elméjének megőrzésére. Ehhez szegődik társául a vele maradt kutya, egy macska és a természet ajándékaként egy tehén is. Az alpesi hegyek között csapdába eső asszony különös, női Robinsonként minden fellelhető papírt összegyűjt, hogy nap mint nap feljegyzéseket írjon, számon tartsa a napokat, heteket, majd lassan az éveket. Egy ideig még elszántan hisz abban, hogy előbb-utóbb valamiképpen leomlik a fal, s érte jönnek, hogy megmentsék, később azonban egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy örökre magára maradt, s egy egészen új, kemény és dolgos életre kell berendezkednie.
Amint ez a felismerés a nézőben is megtörténik, onnantól az évszakok váltakozásában sem érezhető többé az idő múlása. Egy különös, örök jelenidő uralkodik el az érzékelésünkön; ahogyan az asszony, úgy lassanként mi magunk sem tartjuk már számon az emberi léptékekben felfogott, előrehaladó időt. A természet körforgásának örökkévalósága zárja magába a filmet, köszönhetően nem utolsó sorban a valódi tájban, minimális mesterséges beavatkozással felvett, ihletett képeknek. Gondos és gyönyörű kompozíciók vezetnek át a film egyik pillanatából észrevétlenül a másikba, a kameramozgás nem nyomakodik agresszívan előtérbe, ennek köszönhetően a felvételek nem válnak stilizálttá, vagy elemeltté, minden nagyon is az marad, ami: fák, hegyormok, állatok, tűz, hó, kemény munka. Az objektív líra poétikáját idézik a képek – minden elsősorban önmagát jelenti, s ezen az önazonosságon keresztül nyernek a külvilág elemei egy más, univerzális és transzcendens szférában is jelentést.
A rendező a vetítés után elmondta, hogy számos remek filmes szerette volna korábban vászonra vinni ezt az adaptálhatatlannak tartott regényt. Pölslernek magának is huszonöt évébe telt, mire elkészült vele, de pazar módon oldotta meg a lehetetlen feladatot. Az asszony hol tárgyszerűen leíró, hol ön- és világértelmező gondolatai, Bach sallangmentesen emelkedett hegedűszólói és a hegyvidéki erdő hangjai mind éppoly hitelesen tolmácsolják a film gondolatiságát, mint a néma csend számolatlan percei.
A fal (Die Wand)
Színes, osztrák-német filmdráma, 108 perc, 2012.
Rendező: Julian Pölsler
Író: Marlen Haushofer
Forgatókönyvíró: Julian Pölsler
Operatőr: Markus Fraunholz, Martin Gschlacht, Bernhard Keller, Helmut Pirnat, Hans Selikovsky, Richard Wagner
Producer: Rainer Kölmel, Antonin Svoboda
Vágó: Thomas Kohler, Bettina Mazakarini
Szereplők: Martina Gedeck (Frau), Wolfgang M. Bauer (Mann), Ulrike Beimpold (Luise)
A fal (Die Wand)
Színes, osztrák-német filmdráma, 108 perc, 2012.
Rendező: Julian Pölsler
Író: Marlen Haushofer
Forgatókönyvíró: Julian Pölsler
Operatőr: Markus Fraunholz, Martin Gschlacht, Bernhard Keller, Helmut Pirnat, Hans Selikovsky, Richard Wagner
Producer: Rainer Kölmel, Antonin Svoboda
Vágó: Thomas Kohler, Bettina Mazakarini
Szereplők: Martina Gedeck (Frau), Wolfgang M. Bauer (Mann), Ulrike Beimpold (Luise)
Szerzők
-- Dombai Dóra --
Dombai Dóra az ELTE BTK magyar nyelv és irodalom, valamint filmtudomány és esztétika szakán végzett. Rendszeresen publikál filmkritikákat, elemzéseket és társadalmi témájú esszéket. Érdeklődési területe a kortárs magyar filmművészet, a feminista kritika és a környezetesztétika.
