Elsőként Deák Botond mesélt arról, mi az, ami "zajlik" a kötetben; valahogy túl kell élni mindazt, amiben benne vagyunk, ami érzelmileg, testileg történik velünk. Talán ez a megértésre való törekvés az, ami a két kötet összekapcsolását lehetővé teszi, hiszen Áfra János kötete is élettörténeteket mutat be, különböző nézőpontokból, különböző szerepekből, melyek által a könyv végére egy burkot, hályogot kapunk.

Majd az "apákról", a két költőre nagy hatást gyakorló szerzőkről érdeklődik Benedek Anna; Áfra János szerint Borbély hatása, jelenléte (már csak a könyv fülszövegéből adódóan is) vitathatatlan, ahogy Marno Jánostól is sokat tanult, ám nem hiszi, hogy szövegeinek megértéséhez Borbély a legjobb kulcs. Mint mondja, a testiség tematikus megidézése mellett az empátia gyakorlására való törekvés, a különböző nézőpontokból való írás, azokba való belehelyezés és belehelyezkedés is fontos lehet.

Deák Botond válasza azóta is gondolkodtat: úgy véli, az ember magánya, a nyomasztó egyedül maradás nem könnyen elfelejthető motívumok, s bár néha-néha átrohan egy-egy szerző a "szobán", ezek mind nagyon sokféle nyelven beszélnek, nagyon mást mondanak, s nagyon mást hallunk meg belőlük.
 

A magányosságot mint motívumot, az ember magára maradottság-érzését Benedek Anna is kiemeli, majd Áfra Jánost kérdezi az eltávolított jelenetekről, az azok mögötti szándékról. Áfra úgy véli, ez az eltávolítás teszi lehetővé a külső szemmel való megismerést, olyan rálátást ad, ami egy pozícióból nem lenne lehetséges. Sőt, a különböző nézőpontok kirajzolhatnak egy egészet, aztán persze, fűzi hozzá ez is elbizonytalanodik, de talán rámutat arra, a hályogok keresztmetszetében hogyan ismerjük folyton félre egymást és önmagunkat. Egyetért Benedek Annával abban, hogy a torzulás és a deformáció fontos motívumai a kötetnek, s úgy véli, ezek a személyiség alakulásával, fejlődésével függnek össze, amelyek önmagunk újraértésének lehetőségére is rávilágíthatnak.
 

Ezután Deák Botond a szocioköltészethez kapcsolódó kérdés kapcsán arról beszél, milyen más, ha az ember a nagyanyja bögréjébe tölt vizet, s azt issza, mintha a sajátjából inna. A szocioköltészet pedig ez; a másik megtapasztalása, egy busz elindulása, egy pillantás, egymás féltésének diadala.