bezár
 

színház

2012. 07. 10.
Készülőben a budapesti Mary Poppins
A Madách Színház próbáján jártunk
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Gőzerővel próbálnak a Madách Színház színészei, ugyanis hatalmas bemutatóra készülnek szeptember végére: Magyaroszágon először mutatják be a Mary Poppins musicalt, melynek eredetijét a híres Cameron Mackintosh álmodta meg színpadra. A mindenki kedvenc dadusáról szóló történetet most Szirtes Tamás rendezésében láthatjuk.

Szkéné színház

A pénteki próbán a rendező elmondta, hogy igen nagy feladat elé néznek, hiszen a musical komoly erőfeszítéseket igényel a színészek részéről, ráadásul a technikai megvalósítás is igazi kihívás az alkotóknak. Jelenleg hat-hét próbán vannak túl a művészek, a dalokat gyakorolják és a Tihanyi Ákos által megálmodott koreográfiákat sajátítják el. Szirtes Tamás azt mondta, hogy a nyári szünet előtt mindenképpen le akarja zárni a musical énekes és táncos részét, azt szeretné, ha addigra a színészek az összes dalt és mozgást tökéletesen megtanulnák. A rövid pihenő után következik majd a musical felépítése, mely során a jelmezek megvarrására, a díszlet felépítésére és a szcenikai megoldások véghezvitelére kerül sor – tehát még sok elemnek kell összeállnia a bemutatóig. Szirtes azt is megjegyezte, hogy egy kicsit mindig fél az ilyen szünetektől, mivel bizonyos kiesést jelent a művészek számára, így sokszor éri meglepetés, mikor a művészek visszatérnek a vakációjukról.

Most viszont még semmiféle kiesésről nem beszélhetünk, hiszen a színészek állandóan a musicallel vannak elfoglalva: van úgy, hogy délelőtt, délután és még este is próbálnak, hogy szeptemberben a közönség egy igazán kitűnő darabot láthasson. A pénteki próbán három dalt énekeltek el, a musical három nagy slágere került fel a nagyszínpadra. Felcsendült az Egy kis mézzel című sláger, amit Mahó Andrea Mary Poppinsa énekelt el. Ezt követően a Szóvirágbolt elevenedett meg előttünk, amit Oroszlán Szonja és Szente Vajk varázsolt a színpadra. A harmadik szám Csonka András Bertijéé volt és Polyák Lilla Mary Poppinsáé. Az egymás után felhangzó dalok sebessége egyre csak fokozódott: az első szám alatt még könnyed, játékos dallamokat énekeltek a szereplők és a mozgás is egyszerűnek látszott. A harmadik szám azonban egy komoly steptáncból épült fel. Valószínűleg ezért is volt az, hogy a másodjára felcsendülő dal még félig play-back-ről, az utolsó szám pedig teljesen magnóról szólalt meg. Szirtes szerint rengeteg gyakorlásra van még szükség ahhoz, hogy a színészek ne fulladjanak meg e mozgások során. Az utolsó dal alatt már a díszlet néhány elemét is megcsodálhattuk: kémények és tetőrészletek tűntek fel a színen. A díszletterveket néhány héttel ezelőtt már megtekinthettük, így tudjuk, hogy Rózsa István igazán játékos és varázslatos elemekkel készült.

A próba után Szirtes Tamás elmondta, hogy nagyon elégedett az eddigi munkákkal, a színészek nagyon fegyelmezetten készülnek a darabra és igazán várják már a bemutatót. A művészek kifejezetten felüdülésnek érzik, hogy a melegből bejöhetnek a hűvös Madách Színház falai közé, tehát ebben az időben még jobb hangulatban telnek a próbák.

Szente Vajk is azt nyilatkozta, hogy ő éppen 30 fok felett tud teljesen kibontakozni, tehát ezzel a kánikulával éppen az ő ideje jött el. Jól érzi magát a próbákon, és főleg a mainak örül különösen, mert úgy látja, hogy akkor tudnak teljes intenzitással játszani, ha már van egy kis közönségük. Szerinte tehát nagyon hasznos, hogy a próbákat is megmutatják egy kisebb rétegnek, mert így van valaki, akinek bizonyíthat és ilyen alkalmakkor már bizonyos visszajelzéseket is kap, melyek nagyon hasznosak a számára. Arra a kérdésünkre, hogy mi lesz vele az egy hónapos szünet után, azt felelte, hogy nem fél attól, hogy kiesne a darab és a próbák lendületéből, mivel a Madách Színházban már többször vett részt olyan darabban, melynek bemutatója szeptemberben volt, így hozzá van szokva ezekhez a szünetekhez. Azt viszont megsúgta, hogy a próbák előtti hetekben Csonka Andrással majd közösen összeülnek, hogy együtt újra ráhangolódhassanak az egyes dalokra.

A musicalnek lesz néhány gyerekszereplője is. Fegyelmezetten és profin követik a rendező utasításait, és élvezik a szereplést. Szirtes Tamás szerint ők már megfertőződtek a színházzal, és e musical után már sohasem lehet majd elválasztani tőlük a színjátszást. A próba során a Madách Színház tánckara is megmutatta magát e néhány szám erejéig. Lenyűgöző volt látni, hogy a nagyjeleneteknél mennyire egyszerre mozognak a karok és a lábak, hogy milyen lendülettel és intenzitással ábrázolják az egyes dallamokat. Tihanyi Ákos tehetsége is jól tükröződött e mozdulatsorokon.

Olyan előaádsra invitálják a közönséget szeptemberben, melyben könnyed természetességgel fonódnak egymásba a hétköznapok szürke pillanatai és a mesék csodavilága. Szeptember 21-én, 22-én, 23-án, a musical bemutatóján tehát a gyerekekre és a felnőttekre egyaránt számítanak.

Cameron Mackintosh: Mary Poppins
musical

Mary Poppins: Mahó Andrea, Oroszlán Szonja, Polyák Lilla
Berti: Csonka András, Szente Vajk, Sándor Dávid
George Banks: Dunai Tamás, Szerednyei Béla, Szervét Tibor
Winifred Banks: Gallusz Niki, Ladinek Judit, Koós Réka
Michael Banks: Bauer Gergő, Berecz Kristóf Uwe, Pál Dániel Máté
Jane Banks: Patai Anna, Bakosfalvi Antónia, Hajdú Virág, Koller Virág
Andrew kisasszony: Pándy Piroska, Sáfár Mónika
Madaras Asszony: Baranyai Annamária, Détár Enikő, Váradi Viktória
Mrs. Brill: Bajza Viktória, Dobos Judit
Corry néni: Bencze Ilona, Hűvösvölgyi Ildikó
Robertson: Sánta László, Németh Gábor
Néleusz / Valentin: Kiss Ernő Zsolt
Rendőr / Northbrook: Barabás Kiss Zoltán, Laklóth Aladár
Bumm tengernagy / Bankigazgató: Lőte Attila, Koltai János
Parkőr / Von Hussler: Barát Attila, Galbenisz Tomasz
Katie dada / Baba : Wégner Judit

Díszlet: Rózsa István
Jelmez: Rományi Nóra
Koregoráfia: Tihanyi Ákos


Rendező: Szirtes Tamás

Bemutató: 2012. szeptember 21., 22., 23,
Madách Színház


nyomtat

Szerzők

-- Kocsis Katica --


További írások a rovatból

Istentelen ifjúság a Radnóti Színházban
Üvegcipő a Vígszínházban

Más művészeti ágakról

A 14. Frankofón Filmnapokról
Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Nils Frahm: Day


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés