bezár
 

art&design

2012. 08. 23.
A stArt Plein Air Nemzetközi Művésztelep
Interjú Árnyas Koppány Ákos művésztelep-vezető képzőművésszel
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Csongrádi Művésztelepet 1974-ben friss diplomás fiatal képzőművészek hozták létre, köztük Aranyi Sándor. A megmozdulásnak helyt adó alkotóház adott otthont a 2010-ben 20. jubileumát ünneplő Csongrádi Plein Air Nemzetközi Művésztelepnek is, ezzel párhuzamosan pedig egy fiatal képzőművész, Árnyas Koppány Ákos megszervezte a stArt Plein Air Nemzetközi Művésztelepet is. Vele beszélgettünk a többnyire pályakezdő alkotókat összefogó kezdeményezésről.
PRAE.HU: Hogyan született meg a stArt Plein Air gondolata?

A Plein Air 20 éves történetében öt alkalommal rendezték meg a Mesterek és Tanítványok Találkozóját, ahová a mesterek egy-egy tanítványukat hívták meg a művésztelepre. Így találkoztunk először 2009-ben, és elhatároztuk, hogy követve mestereink hagyományát, létrehozzuk a saját művésztelepünket, a StArt Plein Air-t. Az első stArt Plein Air 2011-ben jött létre Csongrádon, a kőrös-toroki Ifjúsági Szállóban, a 2012-es évre pedig újabb alkotókkal és új helyszínekkel bővült művésztelepünk.
Árnyas Koppány Ákos interjú közben
PRAE.HU: StArt Plein Air. Mit jelent ez a név?

A stArt Plein Air fiatal, fiatalos alkotókat foglal magában. Pályakezdő képzőművészek, illetve olyan alkotók is csatlakoztak hozzánk, akik már több éve foglalkoznak aktívan képzőművészettel. Úgy gondolom, a start szó magában foglalja a fiatalok "kezdeti lendületét", illetve a megújulni képes alkotókat, a megújulás lehetőségét is.

PRAE.HU: Milyen célokat tűztetek ki magatoknak?

Legfontosabb a nemzetközi kulturális kapcsolatok fenntartása, az alkotók közötti kommunikáció elősegítése, a különböző szemléletmódok, alkotói folyamatok megismerése. Ezen kívül bemutatjuk a külföldi művészeknek hazánk kulturális és művészeti életét, és szeretnénk, ha megismernék a régió értékeit is. A művésztelep szempontjából fontosnak tartom, hogy megőrizzük a Plein Air névhez fűződő művészeti hagyományokat, a természet közeli alkotói helyszínt. Remélem sikerül megőriznünk az aktív dinamikus közösséget is, és bízom benne, hogy következő művésztelepeinken majd új tagokkal bővíthetjük a résztvevők névsorát.
Árnyas Koppány Ákos festménye
PRAE.HU: A plein air szabad levegőn való festést jelent, amikor a fények és árnyékok izgalmasan alakítják a színeket... Ti hogyan értelmezitek ezt? Mi is az a plein air?

A "plein air" szó nekünk is a szabadban való festést, a látvány hangulatának megörökítését jelenti. Francia szó, jelentése: "nyílt levegő". Művésztelepünk lényege, hogy olyan természet közeli alkotó tábort hozzunk létre, ahol a fiatal művészek nyugodt, békés környezetben tudják az alkotótevékenységüket végezni. Az otthoni, műtermi közegből kivonulva az alkotók felfrissülnek a természet közelsége és a jó levegő hatására. Az is nagyon inspiráló lehet, hogy egy nemzetközi közösségben dolgozhatnak, hiszen az alkotás alapvetően magányos tevékenység. Egymás alkotói módszereit megismerve, szakmailag is sok újdonságot adhat egy-egy művésztelep.

PRAE.HU: Biztosan vannak történeteitek. Mi jelenti a művésztelepen a meghatározó vizuális élményt? A táj inspirál, vagy az alkotók vetítik ki belső tájaikat?


A művésztelen nincs tematikai megkötöttség. Vannak, akik az "otthonról hozott" témákat, programokat folytatják és esetleg új színekkel, elemekkel töltik fel azt a környezetből merítve. De vannak olyan alkotóink is, akik a táj hangulatát vetítik ki lírai absztrakt festményeikre, vagy hagyományosabb ábrázolási módot követve tájképet, életképet jelenítenek meg. Az alkotói szemléletmódok és a művek stiláris sokszínűsége jellemzi a művésztelepünket. Így mind az alkotóinknak, mind pedig a kiállításainkat látogató közönségnek lehetősége van megismerni egymástól eltérő alkotói világokat.
Costin Brateanu munkája
PRAE.HU: Idén második alkalommal két helyszínetek is volt.

Az egyik táborunk a Széchényi Alapítvány Kuratóriumának köszönhetően a Gyermelyi művésztelepen zajlott. A másik helyszín, ahogyan tavaly is, Bodor Tamás támogatásának köszönhetően, a csongrádi Ifjúsági Szállóban. Csongrádi művésztelepünk különlegessége, hogy párhuzamosan voltak lent a stArt Plein Air alkotói a XXII. Csongrádi Plein Air Nemzetközi Művésztelep alkotóival. A "Nagy Plein Air" -nek köszönhetően, s annak hagyományaira építve, született meg a stArt Plein Air is. Mestereink hagyományait tiszteletben tartva próbáljuk saját hagyományainkat megteremteni.

PRAE.HU: Hogyan értékeled az idei tábort?

Nagy örömmel tölt el, hogy a "Nagy plein Air" és a start Plein air művésztelepek közötti jó viszony hatására lehetőség nyílt arra is, hogy a művészeink megismerhessék egymást, például a közös, zenés estjeinken, amelyeket egyrészt a Tisza-parti Ifjúsági Szállóban, vagy pedig a Csongrádi Művésztelepen rendeztünk. Az idei évben a "Nagy Plein Air" névsorában több olyan művész is szerepelt, akik korábban a stArt Plein Air táborát is színesítették. Bár idén a közös tárlat elmaradt, mégis 10 napon át 30-nál is több művész fordult meg Csongrádon, különböző országokat képviselve.  Ami a mi művésztelepünket illeti, a stArt Plein Air gyermelyi és csongrádi művésztelepeit eredményesen zártuk. A két tábor egymás után következett, összesen 18 napig tartott. Művésztelepeink sikerességét alátámasztja két kiállításunk, a budapesti Galéria IX-ben, illetve a Budapesti Román Kulturális Intézet Szegedi Fiókintézetében.
Kasza Karola Franciska képe
PRAE.HU: Milyen tematika, koncepció szerint válogattad a kiállítás anyagát?

Mindkét kiállításunkon (Budapest, Szeged) szerepel minden egyes alkotó, aki részt vett a 2012-es telepeinken. A galériák adottságait figyelembe véve igyekeztünk minél gazdagabban bemutatni a művésztelep anyagát. Amit fontosnak tartok kiemelni, hogy a kiállított anyag nagy része a művésztelepeken született. Úgy gondolom, hogy a kiállításokon dominálnak a lírai absztrakt művek, de a konstruktív képalkotás is megjelenik, mindezt harmonikusan kiegyensúlyozzák a figuratív alkotások.

PRAE.HU: Kik alkottak idén a stArt Plein Air-ben?

A stArt Plein Air 2012-es névsora ábécé sorrendben a következő: Árnyas Koppány Ákos (H), Balla Attila (H), Costin Brateanu (RO), Kasza Karola Franciska (RO), Márton Enikő (H), Bojan Novakovic (SRB), Milan Rogulja ( SRB), Jelena Tolimir (SRB), Tar Béla (RO), Tóth-Kovács József (H), Simonics János (H), Gaffer Muhi (NL). A művésztelepeink lebonyolításában számos támogatónknak tartozunk köszönettel. Bízunk benne, hogy a jövőben is sikerül olyan támogatókat találnunk, akik segítik művésztelepünk célkitűzéseit, hagyományait megerősíteni.
nyomtat

Szerzők

-- Szepesi Dóra --


További írások a rovatból

art&design

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában
art&design

Múzeum készül Mexikóvárosban
art&design

Interjú Hegyi Lóránddal

Más művészeti ágakról

gyerek

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában
irodalom

Fehér Enikő Az analóg ember című könyvének bemutatója
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés