film
2012. 10. 25.
Egyszer kopp, sokszor hopp
Xabi Molia: Hétszer lenn, nyolcszor fenn
Hajléktalanfilmet már kaptunk a franciáktól, ám Xabi Molia szociálisan érzékeny darabjában olyan munkát tisztelhetünk, ami reálisabb dimenziókba vezet, és csak nagyon halványan őrzi azokat a szimbolikus jegyeket, amit A Pont-Neuf szerelmesei vagy a Versailles. A Hétszer lenn, nyolcszor fenn hátterében a buddhizmus húzódik meg csöndesen, kérdés, hogy ez illik-e a történethez.
François-Xavier Molia, avagy egzotikus hangzású művésznevén Xabi Molia kisimult arcú, nyílt tekintetű újonc a francia film területén. Ránézésre amolyan művészlélek, aki elgondolkodtat témaválasztásával, ám nem lep meg a feldolgozás naiv egyszerűségével. Első munkája, a Hétszer lenn, nyolcszor fenn egy japán közmondásnak ("Ilyen az élet: hétszer lenn, nyolcszor fenn!") köszönheti beszédes címét, ami a keljfeljancsi-szerű Daruma-babához kapcsolódik. A szerencsetárgyként használatos, himbálózó baba – ami akárhányszor dől el, mindig "talpra" áll – egyszerre ad játékos és filozofikus hátteret a filmnek, valamint elgondolkodtató keretet egy fiatal rendező debütáló produkciójának. Ám mivel ez nincs túlbeszélve, hiszen a közmondás mintegy mellékesen hangzik el az egyik dialógusban, Molia nem vádolható a túlfilozofálással, ami mellesleg életidegennek is bizonyulna a dísztelen történetben.
Kényelmetlen és bonyolult procedúra hajléktalanná válni, ezt mutatja Elsa krónikája, mert először nem lehet teljesen elmenekülni a társadalomból, hiszen vannak rokonok, barátok, akik bár nem fogadják be az embert, de azért mégis valahogy megpróbálnak időnként jót tenni, visszarángatni, felrázni; vagy ott vannak például a szórványosan felbukkanó lehetőségek, amik szintén a normális életbe való visszatérés ígéretével áltatnak. Ijesztő szembesülni azzal, hogy a hajléktalanságnak is vannak fokozatai, és talán nem is a megszokott koszos, büdös csöves nyújtja a legriasztóbb képet, hanem az olyan félúton lévő emberi lények, mint Elsa, hiszen ő még majdnem olyan, mint bármelyikünk, ha szépen felöltözik, látványra nincs is különbség. És Molia szerint nincs is, mert mindent megtesz annak érdekében, hogy főszereplőjét visszavezesse korábbi életébe.
Hétszer lenn, nyolcszor fenn / 8 fois debout
Színes, feliratos, francia filmdráma, 103 perc, 2009
Korhatár: 12 év
Rendező, forgatókönyvíró: Xabi Molia
Szereplők: Julie Gayet, Denis Podalydes, Mathieu Busson, Constance Dollé, Kevyn Frachon
Forgalmazó: Anjou Lafayette
A rendező inkább megpróbálja finoman, néhol szinte észrevétlenül feloldani a mondanivaló feszültségét, ez már a buddhista idézet enyhe optimizmusában is érzékelhető, ám óvatos humor csillan itt-ott, hogy elvegye élét a hajléktalanná váló Elsa (Julie Gayet) egzisztenciális nyomorának. Szemfülesebbeknek nyilván feltűnt, hogy a film plakátja csupa rózsaszín, tele van bárányfelhőkkel, menta színű lombokkal és pink házakkal, fölöttük pedig két rakás szerencsétlenség látható, főhőseink formájában. Ha kicsit közelebbről megvizsgáljuk e két hős szakmai múltját, további megmosolyogtató összetevőit érhetjük tetten a savanykás történetnek: Elsa a túrázás és a kabuki színház szakértője, szomszédja, a hasonszőrű Mathieu (Denis Podalydes) pedig az íjászathoz ért, "feleslegességük" tehát szembetűnő a munkaerőpiacon. Elsa rendszerint képtelen megszólalni az állásinterjúkon, Mathieu viszont filozofálgat CV-je értelmezése közben, így nem meglepő, hogy az utcán kötnek ki, hiszen munka híján egyiküknek sem futja a lakbérre.
Elsa életének egy része homályba borul, jelenlegi állapotából viszont kikövetkeztethető, hogy sorsa negatívba fordulásának komoly fejlődéstörténete lehet. Az öt tételre bontott film akkor éri Elsát tetten, amikor a kétfajta lét közötti állapotból menthetetlenül elindul lefelé: felborul, mint a Daruma-baba, és meg sem áll egészen a közeli erdőig (újdonsült hajlékáig), ahol csatlakozik hozzá korábbi szomszédja, az ugyancsak perifériára kényszerült Mathieu is. Nem alakul ki állandó és végleges egymásra utaltság, kapcsolatukban csak a véletlen által megsegített kereszteződési pontokat láttatja Molia, ám így nem is foszt meg a romantikus értelmezés lehetőségétől, mert az előreláthatatlan találkozásokban és a spontán, futtában elejtett csókokban a jövő sápatag ígérete tűnik föl, ha bízunk abban, hogy a legmélyebb helyről is vezet út fölfelé.
Kényelmetlen és bonyolult procedúra hajléktalanná válni, ezt mutatja Elsa krónikája, mert először nem lehet teljesen elmenekülni a társadalomból, hiszen vannak rokonok, barátok, akik bár nem fogadják be az embert, de azért mégis valahogy megpróbálnak időnként jót tenni, visszarángatni, felrázni; vagy ott vannak például a szórványosan felbukkanó lehetőségek, amik szintén a normális életbe való visszatérés ígéretével áltatnak. Ijesztő szembesülni azzal, hogy a hajléktalanságnak is vannak fokozatai, és talán nem is a megszokott koszos, büdös csöves nyújtja a legriasztóbb képet, hanem az olyan félúton lévő emberi lények, mint Elsa, hiszen ő még majdnem olyan, mint bármelyikünk, ha szépen felöltözik, látványra nincs is különbség. És Molia szerint nincs is, mert mindent megtesz annak érdekében, hogy főszereplőjét visszavezesse korábbi életébe.
Bár a film nem filozofál, és nem mond ki nagy igazságokat nyíltan – lévén elemi jellemzője a puritán, csöndes feldolgozás –, mégis érezhető, hogy a történet kulcsa a főszereplők hozzáállása. Üres lenne kijelenteni, hogy gondolkozz pozitívan, és akkor majd jóra fordul a sorsod, de amint Elsa kicsit összeszedi magát, máris elkezdődnek megoldódni a némileg maga által is generált problémák. Példának okáért kezd rendbe jönni kapcsolata kisfiával, akit bizonytalan egzisztenciája miatt volt férje nevel. Ez sem utolsó szempont, mert a legfontosabb dolog kezd stabilizálódni életében, és ezután már a film is pozitív kicsengéssel zárulhat, még akkor is, ha voltaképp nyitva marad a vége.
Nekünk, magyaroknak is van egy, a címhez hasonló közmondásunk: "Egyszer hopp, másszor kopp". Lényegében ugyanazt fejezi ki, ám népünk legendás hozzáállása sajnos az ellentettjére fordítja a buddhista bölcsességet, az "Egyszer kopp, sokszor hopp" tehát jobban kifejezné mind a film tartalmát, mind annak általánosítását. Már ha magyar fejjel is meg kívánjuk érteni a távol-keleti háttérfrázist, ami ráadásul szám szerint is több felemelkedési alternatívát kínál, mint ahány süllyedést. Az eredeti francia cím ráadásul nem is bajlódik a mondás negatív oldalával, mert a 8 fois debout csak a felemelkedés fázisait emeli ki.
Bár a filmben nem javul látványosan a főhősnő sorsa, hiszen még benne van a vergődés iránti determináltság, de valahol mélyen érezhető, hogy már közel van az a bizonyos "hopp", avagy a "nyolcadik fenn", csak nem megy egyik napról a másikra.
Bár a filmben nem javul látványosan a főhősnő sorsa, hiszen még benne van a vergődés iránti determináltság, de valahol mélyen érezhető, hogy már közel van az a bizonyos "hopp", avagy a "nyolcadik fenn", csak nem megy egyik napról a másikra.
Hétszer lenn, nyolcszor fenn / 8 fois debout
Színes, feliratos, francia filmdráma, 103 perc, 2009
Korhatár: 12 év
Rendező, forgatókönyvíró: Xabi Molia
Szereplők: Julie Gayet, Denis Podalydes, Mathieu Busson, Constance Dollé, Kevyn Frachon
Forgalmazó: Anjou Lafayette
További írások a rovatból
Beszélgetés Hevér Dániel rendezővel és Kertész Zsanett forgatókönyvíróval a Valami madarak című filmjükről
Interjú Dér Asiával a Nem halok meg című filmje kapcsán
Más művészeti ágakról
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban