A rendező inkább megpróbálja finoman, néhol szinte észrevétlenül feloldani a mondanivaló feszültségét, ez már a buddhista idézet enyhe optimizmusában is érzékelhető, ám óvatos humor csillan itt-ott, hogy elvegye élét a hajléktalanná váló Elsa (Julie Gayet) egzisztenciális nyomorának. Szemfülesebbeknek nyilván feltűnt, hogy a film plakátja csupa rózsaszín, tele van bárányfelhőkkel, menta színű lombokkal és pink házakkal, fölöttük pedig két rakás szerencsétlenség látható, főhőseink formájában. Ha kicsit közelebbről megvizsgáljuk e két hős szakmai múltját, további megmosolyogtató összetevőit érhetjük tetten a savanykás történetnek: Elsa a túrázás és a kabuki színház szakértője, szomszédja, a hasonszőrű Mathieu (Denis Podalydes) pedig az íjászathoz ért, "feleslegességük" tehát szembetűnő a munkaerőpiacon. Elsa rendszerint képtelen megszólalni az állásinterjúkon, Mathieu viszont filozofálgat CV-je értelmezése közben, így nem meglepő, hogy az utcán kötnek ki, hiszen munka híján egyiküknek sem futja a lakbérre.

Elsa életének egy része homályba borul, jelenlegi állapotából viszont kikövetkeztethető, hogy sorsa negatívba fordulásának komoly fejlődéstörténete lehet. Az öt tételre bontott film akkor éri Elsát tetten, amikor a kétfajta lét közötti állapotból menthetetlenül elindul lefelé: felborul, mint a Daruma-baba, és meg sem áll egészen a közeli erdőig (újdonsült hajlékáig), ahol csatlakozik hozzá korábbi szomszédja, az ugyancsak perifériára kényszerült Mathieu is. Nem alakul ki állandó és végleges egymásra utaltság, kapcsolatukban csak a véletlen által megsegített kereszteződési pontokat láttatja Molia, ám így nem is foszt meg a romantikus értelmezés lehetőségétől, mert az előreláthatatlan találkozásokban és a spontán, futtában elejtett csókokban a jövő sápatag ígérete tűnik föl, ha bízunk abban, hogy a legmélyebb helyről is vezet út fölfelé.

Kényelmetlen és bonyolult procedúra hajléktalanná válni, ezt mutatja Elsa krónikája, mert először nem lehet teljesen elmenekülni a társadalomból, hiszen vannak rokonok, barátok, akik bár nem fogadják be az embert, de azért mégis valahogy megpróbálnak időnként jót tenni, visszarángatni, felrázni; vagy ott vannak például a szórványosan felbukkanó lehetőségek, amik szintén a normális életbe való visszatérés ígéretével áltatnak. Ijesztő szembesülni azzal, hogy a hajléktalanságnak is vannak fokozatai, és talán nem is a megszokott koszos, büdös csöves nyújtja a legriasztóbb képet, hanem az olyan félúton lévő emberi lények, mint Elsa, hiszen ő még majdnem olyan, mint bármelyikünk, ha szépen felöltözik, látványra nincs is különbség. És Molia szerint nincs is, mert mindent megtesz annak érdekében, hogy főszereplőjét visszavezesse korábbi életébe.






Hétszer lenn, nyolcszor fenn / 8 fois debout

Színes, feliratos, francia filmdráma, 103 perc, 2009
Korhatár: 12 év
Rendező, forgatókönyvíró: Xabi Molia
Szereplők: Julie Gayet, Denis Podalydes, Mathieu Busson, Constance Dollé, Kevyn Frachon

Forgalmazó: Anjou Lafayette