Hatalmas reklámmal indított a darab, beengedték a sajtót a próbákra, és a médiából is az folyt, hogy végre Magyarországon bemutatják Cameron Mackintosh nagyszerű musicaljét. Nem meglepő tehát, hogy még én is nagy várakozással tekintettem a darabra, annak ellenére, hogy nem igazán rajongok a musicalért. Igaz, gyerekként imádtam az alapul szolgáló Travers-regényt, Szirtes Tamást pedig nagyszerű rendezőnek tartom.

A darab tehát igen jó alapanyagból indult ki, és nagyszerű, profi csapat dolgozott a megvalósításon, a musical azonban mégsem sikerült olyan jól, mint vártuk. Az már az elejétől fogva világos volt, hogy egy ártatlan gyermeki világot kívánnak ábrázolni, amit még nem sértettek meg a felnőttek problémákkal teli és szürke hétköznapjai, viszont néhány szám után ez a világ túldíszítetté és ízléstelenné vált. Az első néhány alatt a rengeteg szín még bájosnak hatott, és úgy éreztem magam, mintha egy Disney-rajzfilmbe csöppentem volna. Viszont fél óra után már fájt a szememnek ez a cukormázas csodavilág.

Persze könnyen túl is léphetnék ezen a problémán, tekintve, hogy gyerekdarabról van szó. Sőt igazából gyorsan túl is lépnék rajta, ha a színészek feledtetnék velem a díszlet édességét. Sajnos ez nem történik meg. A legtöbb szereplő tökéletesen belesimul ebbe a világba, és egy pillanatra sem próbál kitörni onnan, hogy megmutassa magát. Mahó Andrea Mary Poppinsként nagyszerűen énekel ugyan, de semmilyen színészi játékot nem kapunk tőle, míg az apát játszó Szerednyei Béla figurája zseniális és a részletekig kidolgozott, de a művész énekhangja a magasabb hangoknál bizony félrecsúszik. Sajnálatos módon Mrs. Banksként Ladinek Judittól sem jól elénekelt dalokat, sem jól megjátszott jeleneteket nem kapunk: ő legtöbbször csak úgy ott van a színpadon, és hagyja, hogy sodorják a történések.

A kisebb karakterek inkább érdemes figyelni. Sánta László Robertsona igazi csetlőbotló figura, jól szórakozom ügyetlenkedésén, és neki még a hangja is zseniális. Dobos Judit Brill néni figurája is igazán nagyszerű és rendkívül szellemes. Kettejük közös jeleneteiben van a legtöbb ötlet, ezekben a pillanatokban a darab elveszti görcsösségét, és kicsit felszabadul a giccs fogsága alól.

Szente Vajk méltatásáról sem feledkezhetünk meg, hiszen magasan kiemelkedik a többi színész közül. Nemcsak a hangi adottságai rendkívüliek, hanem egyszerűen fantasztikus, hogy milyen könnyedséggel és felszabadultan játszik. Vajk Bertije a legerősebb karaktere a darabnak, de ez nem lehetne így, ha nem látnánk mögötte azt a színészt, aki csillogó szemmel és teljes odaadással formázza meg a szerepét. Sőt bámulatos az is, amilyen sebességgel képes táncolni és énekelni is egyszerre.

Tihanyi Ákos koreográfiája ámulatba ejtő, és nagy előnye, hogy nem dolgozik olyan erős alakzatokkal és formákkal, amikkel általában a musicalek esetében szeretnek eljátszani. Az általa kialakított táncos jelenetek nem túlságosan didaktikusak, hanem sokkal inkább könnyedek és természetesek. Ennek ellenére a színésznek hatalmas fizikai megterhelést jelenthet ilyen tempóban és ilyen mozgások mellett tisztán és érthetően énekelni. Ezt  nagyszerűen megvalósítják, és valóban lenyűgöz, ahogyan sztepelve, fejjel lefelé, ugrálva és táncolva énekelnek a szereplők.

A műben rengeteg jó ötletet megvalósítanak. A szöveg szóviccekben, szarkasztikus beszólásokban és humoros kijelentésekben bővelkedik, a dalszövegek pedig gyorsan fülbe másznak, ami egy musicalnél elengedhetetlen. Rózsa István túl színes, de ötletesen kialakított díszletei kiválóan fordulnak át egymásba.

Szirtes Tamás kreativitását dicséri az ötletesen kidolgozott és részleteiben is átgondolt néhány jelenet, melyek nemcsak rendkívül szórakoztatóak, de emellett meg is maradnak a művészet határain belül. Az életre kelt szobrokkal lejátszódó jelenetet, de akár a megnőtt játékok epizódját is ki lehetne emelni, hiszen ezekben a gyermeki világ gördülékenyen jelenik meg és egy pillanatra sem válik erőltetetté. Azonban van jónéhány kevésbé sikerült jelenet is, melyek jórészt a mű végére torlódnak, ekkorra pedig már sokszor megfogalmazódik bennünk a kérdés, hogy vajon, mikor zárják már le a darabot. A musical végén felhalmozódik a giccs, és amit eddig nem ragadott magával, azt most itt megteszi. Mert itt már nem lesz elég, hogy minden szereplőn "csillagok" nőnek az ujjától kezdve az egész testén át, sőt még az sem, hogy minden szikrázni kezd, és a fénytechnikával még a közönség is bekerül a nagy tündöklő égboltba, hanem ezt még fokozandó a főhős felemelkedik és kirepül a nézőtérre a közönség felé. Én itt jutok el a tetőpontra, ennél többet már nem tudnának letolni a torkomon, de szerencsére vége lett a darabnak is. Természetesen vastapsot kapnak a művészek.
Fotó: Madách Színház

Cameron Mackintosh: Mary Poppins
musical

Mary Poppins: Mahó Andrea, Oroszlán Szonja, Polyák Lilla
Berti: Csonka András, Szente Vajk, Sándor Dávid
George Banks: Dunai Tamás, Szerednyei Béla, Szervét Tibor
Winifred Banks: Gallusz Niki, Ladinek Judit, Koós Réka
Michael Banks: Bauer Gergő, Berecz Kristóf Uwe, Pál Dániel Máté
Jane Banks: Patai Anna, Bakosfalvi Antónia, Hajdú Virág, Koller Virág
Andrew kisasszony: Pándy Piroska, Sáfár Mónika
Madaras Asszony: Baranyai Annamária, Détár Enikő, Váradi Viktória
Mrs. Brill: Bajza Viktória, Dobos Judit
Corry néni: Bencze Ilona, Hűvösvölgyi Ildikó
Robertson: Sánta László, Németh Gábor
Néleusz / Valentin: Kiss Ernő Zsolt
Rendőr / Northbrook: Barabás Kiss Zoltán, Laklóth Aladár
Bumm tengernagy / Bankigazgató: Lőte Attila, Koltai János
Parkőr / Von Hussler: Barát Attila, Galbenisz Tomasz
Katie dada / Baba : Wégner Judit

Díszlet: Rózsa István
Jelmez: Rományi Nóra
Koregoráfia: Tihanyi Ákos

Rendező: Szirtes Tamás

Bemutató: 2012. szeptember 21., 22., 23,
Madách Színház