A Rubin-regény középpontjában egy 1953-54-es sorozatgyilkosság áll, melyet Törökszentmiklóson követtek el és egy húszas éveiben járó lányt, Jancsó Piroskát vádolnak meg az elkövetésükkel, akit halálra is ítélnek. Rubin az 1960-as évek elején találkozik a lány fényképével, amelybe azonnal beleszeret, így nem meglepő, hogy 1963-tól el is kezd kutatni a sorozatgyilkosság után. Beszél a halálra ítélt lány anyjával, valamint több hivatalos személlyel is, miközben a kézirat egyre terjedelmesebb lesz. Az Aprószentek azonban mégis csak egy regény árnyéka: Rubin sohasem fejezi be a könyvet. Nem is tudta volna befejezni: a korszak politikai háttere és a hivatalos anyagok titkosítása is megakadályozta ebben. Keresztesi József gyúrta végül össze a töredékeket, így neki köszönhetően ma már egybefüggő szöveget olvashatunk.



Gács Anna irodalomkritikus szerint megoldatlan könyvről van szó, melynek megoldatlansága még Rubin számára is hatalmas csalódást jelent, hiszen nem jut végére ennek az írásnak, és magának a rejtélynek sem. Ennek talán az is az oka, hogy Rubin nem is igazán dönti el, pontosan mit akar megírni, így nem áll össze a szöveg, nincs előre meghatározott koncepciója. Keresztesi József viszont állítja, hogy Rubin erőssége ebben a műben is megjelenik az írás töredékessége ellenére: az író rendkívüli szenvedéllyel képes saját figuráját beleírni az alaptörténetbe, tehát a műben világosan látszik az a szerző, aki fáradhatatlanul kutat és ír, majd folyton szembesül a történet megoldhatatlanságával. Ez a kettős hangolás jelenik meg Keresztesi József pályaképében is, hiszen e műben Keresztesi nem egyszerűen tényeket közöl, hanem sokkal inkább rávilágít a Rubinnal való személyes kapcsolatára, egy pillanatra sem titkolva saját érintettségét - Gács Anna szerint Keresztesi írása egyébként éppen ettől lesz olyan erőteljes.

E pályarajz célja, hogy új szögből világítson rá az életműre, hogy Rubinnak egy olyan arcát mutassa meg, amelyet eddig még nem láttunk. Keresztesi régóta foglalkozik Rubin művészetével, több esszét is publikált róla, de sohasem gondolta, hogy meg kellene írnia Rubin Szilárd monogárfiáját. Sőt a szerzővel készült beszélgetése után úgy vélte, hogy nem is kíván többet foglalkozni ezzel az íróval. A Magvető kiadó azonban éppen akkor kérte fel az írásra, mikor már rálátott a hatalmas Rubin-hagyatékra. Ezenfelül egy olyan hanganyaghoz is hozzájutott, amelyen Rubin Pilinszkyhez fűződő barátságáról beszél. Keresztesi innentől kezdve egészen máshogyan tekint Rubinra. Kezdetben ellenszenves szerzőként találkozik vele, aki egészen szélsőséges nézeteket vall, írásai által azonban rendkívüli módon sikerül megkedvelni és elfogadnia őt. Keresztesi József maximálisan meg akarja érteni Rubint és meg akarja fejteni, hogy az író antiszemita nézetei hogyan egyeztethetőek össze remekműveivel. Ezenfelül pedig célja az is, hogy Rubint monográfiája segítségével kanonizálja, hiszen attól függetlenül, hogy előítélettel vagy anélkül közelítünk Rubin írásai felé, mégiscsak egy elfeledett életműről van szó.



Keresztesi szerint Rubinnak az Aprószenteken kívül még két jelentékeny írása létezik: a Római Egyes és a Csirkejáték a kisebb szövegei mellett, így az életmű valójában igen szerves, ugyanakkor mégsem kanonizálódott. Esterházy Péter ugyan igyekszik népszerűsíteni Rubint, sőt Pilinszky kedvenc prózaírói között emlegeti, de azért nagy a suttogás körülötte, hogy ki is ő valójában. Időről időre felfedezik, de mégsem kezdenek el róla beszélni és mégsem kezdik el műveit olvasni. Mi is lehet ennek pontosan az oka?

Keresztesi szerint egyrészt azért nem írnak róla, mert Rubin meglehetősen sértődékeny személy volt, aki könnyen hátat fordított bárkinek és bárminek. Ráadásul viszonylag keveset publikált, ezért nem is tudott annyira a köztudatban bennmaradni. Gács Anna szerint mivel nem áll rendelkezésre nagy életmű, nem születnek olyan írások, tanulmányok sem, melyek összevetnék Rubin egyes műveit. Rubin Szilárd az idő előrehaladtával egyre kevesebb szöveget jelentet meg, egyre kevesebbet ír, hiszen 1963-ban befejezi a Csirkejátékot, azonban 1965-ben már a sorozatgyilkosság ügyében nyomoz és ez a kutatás idejének nagy részét elveszi és haláláig végigkíséri.

Természetesen azért kisebb írásai meg-megjelennek. Sokat ír például filmekről, Quentin Tarantinot különösen kedveli, de az ilyenfajta publikációi sem rendszeresek, mivel az egyes lapoknál csak rövid ideig közöl, utána egy-egy sértődésnek köszönhetően kénytelen továbbállni. Költőként is próbálkozik, de ez is hamar abbamarad és lírikusi tehetségét inkább a prózában kamatoztatja.

Rubin műveinek legnagyobb erőssége, ahogy saját figuráját is képes beleírni a történeteibe: az Aprószentekben is egyszer kint, másszor bent van a sztoriban. Mégis nagyon nehéz erről a műről beszélni, hiszen nem tudjuk pontosan, hogy ő maga hogyan is fejezte volna be ezt az írást. Egyes részek igen erőteljesen hatnak ránk - a törökszentmiklósi leírások, a plasztikus képsorok, saját szenvedélyének boncolgatása -, melyek igazi remekművé teszik ezt a töredékekben fennmaradt szöveget.


Az Aprószentek kaleidoszkópszerű írás, rengeteg előre- és hátrautalással, ám ezek miatt sokszor nehezen követhető gondolatsorokkal. A képekkel is üzen, így rettenetesen figyelnünk kell, hogy ne vesszünk el a sorok között. A regényt egy Ottlik-mottó vezeti be, ami azért is érdekes, mert tudható, hogy Rubin hihetetlenül féltékeny volt a nála népszerűbb és többet is író Ottlikra. De nemcsak a mottó izgalmas a regényben, hanem a történetben megjelenő számos zsidó motívum értelmezése is, valamint az az intertextuális háttér, melyben megbújik Dosztojevszkij, Pilinszky és Nemes-Nagy Ágnes is.

A pályaképben Keresztesi József Pilinszky felől olvassa Rubint, sőt az írás végén még azt is igyekszik feltárni, hogy Pilinszky hathatott-e Rubin prózájára, és ha igen, akkor hogyan és milyen mértékben. Rendkívül érdekessé válik így az a mód, ahogyan Keresztesi Rubint megérteni és értelmezni kívánja. A pályakép olvasása során pedig valóban más író tárul elénk és jobban érthetővé válik az Aprószentek regény is.