bezár
 

film

2012. 10. 15.
Már megint elraboltak
Olivier Megaton: Elrabolva 2.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az Elrabolva a 2008-as év meglepetéssikere volt, ami egy csapásra akciósztárt faragott az akkor 56 éves Liam Neesonból, bár Hollywood producerei már korábban is számtalan alkalommal támaszkodtak rá egy-egy apafigura eljátszásakor. Az Elrabolva sikerén felbuzdulva azonban Neeson kilépett a mentor szerepet betöltő mellékfigurák köréből, és azóta már egyedüli főszereplőként írtja az ellent.
Egy sor akciófilmben tűnt fel tökös akcióhősként, hol árnyaltabb (Fehér pokol), hol kevésbé árnyalt (A szupercsapat, Ismeretlen férfi) szerepben, miközben továbbra is rendszeresen magára ölti a jóságos apaszerepeket is (Zeusz A titánok harcában és haragjában, Aslan hangja a Narniában, Shane admirális a Csatahajóban). Az Elrabolva-fanatikusoknak azonban mostanáig kellett várniuk a folytatásra.

Az előző részben a Neesonnak az albán maffiával gyűlt meg a baja, akik Párizsban rabolták el a vérprofi ex-CIA ügynök egy szem lányát. Neeson bepipult, megkereste a szerencsétlen maffiózókat, és válogatott eszközökkel küldte őket a túlvilágra, majd könnyes örömmámorban vitte haza a sokkot kapott lányt elvált feleségéhez. Az Elrabolva első részében tehát egyszerre teljesült be az amerikai álomkép két megingathatatlan illúziója: a meghátrálást nem ismerő önmegvalósító ember fellépése (ennek legnyilvánvalóbb interpretációja az akcióhős, akin nem fog a golyó), és a társadalom alapját képző szerető család minden áron való összetartása (még akkor is, ha a szülők történetesen már elváltak).
A háztetőn ugrálás az utóbbi évek kihagyhatatlan akciófilmes eleme
A folytatás sem változtat a bevált recepten, ugyanolyan nyers, sablonos és buta film, mint elődje, de ettől még lehet érte rajongani, hisz a ráncos homlokú ex-CIA ügynök semmit sem puhult az eltelt időben. Az albánok pedig semmit nem tanultak az előző részből, és ismét emberrablásra adják a fejüket, ezúttal magát Neesont akarják elrabolni, és egy ideig sikeresnek is látszik az akciójuk. Mi azonban már a legelején tudjuk, hogy nem sokáig.

Középkorú akcióhősök reneszánszát éljük, hisz az elmúlt évtizedekben szőrtelenített nyámnyila akciófigurák kihívták maguk ellen a ’80-90-es évek akció szörnyetegeit, akik ismét megmutatják a dalolászó kiscserkész tini hősöknek, hogy nem a szép szavak és a belőtt séró teszik a férfit, hanem a tesztoszteron! Ez a nyers erő pedig akkor sem száll el az amerikai mozisztárok lelkéből, amikor esetleg már túl vannak a 60-on.
Minden filmbe kell egy jó csaj
Az Elrabolva-filmeket ettől függetlenül még mindig lehet utálni azért a töménytelen giccsért, amit az alkotók kötelező elemként tuszkolnak beléjük. Ezek a filmek nem azoknak készülnek, akik délutánonként a brazil szappanoperákkal mulatják az időt, így aztán a könnytől túlcsorduló összeölelkezések zavaróan kilógnak. Lehet utálni az Elrabolvát körülvevő kultuszt is, hisz Schwarzenegger Kommandója például százszor jobban csinálta ugyanezt, csak hát a mai generáció sem nőhet fel 20-30 éves filmeken. Lehet utálni a trendire fazonírozott vágástechnika miatt, ami annyit takar, hogy semmit sem lehet látni egy ökölharcból, és lehet még utálni a humor miatt is, ami néhol már inkább kínos, semmint vicces, továbbá ott vannak azok az idegesítő bújtatott reklámok is... 

De ami a legfontosabb, hogy nagyon lehet szeretni, Liam Neeson miatt.

Elrabolva 2. (Taken2), 2012
Rendezte: Olivier Megaton
Forgatókönyv: Luc Besson & Robert Mark Kamen
Szereplők: Liam Neeson, Maggie Grace, Famke Janssen
Forgalmazza a Pro Video Film
16
nyomtat

Szerzők

-- Dani Áron --


További írások a rovatból

Interjú Vermes Dorkával az Árni című első nagyjátékfilmjéről
Mehran Tamadon: Ahol nincs isten & Legrosszabb ellenségem
Prikler Mátyás: Hatalom

Más művészeti ágakról

irodalom

A Jelenkor Kiadó új költészeti kiadványainak bemutatója
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Nils Frahm: Day


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés