Meglepődtem. De titokban mindenki vágyik az ilyesmire, szóval lehet, hogy ilyenkor nem is lepődünk meg igazából, csak nem tudjuk elkülöníteni magunkban a meglepetést az örömtől. A közelmúltban elhatároztam, hogy díjakat fogok kapni, mert nincs jobb út, ha az ember a könyvei eladásából nem tud megélni. Nem is a díjakkal járó pénz segít – az is jó –, de inkább az, hogy a külföldi megjelenés esélye javul. Kis nyelv vagyunk, és sok jó írónk van, a hazai olvasók nem tudják eltartani őket.

Frankfurtban bejelentették, hogy ki a 12 díjazott, az átadás november 22-én lesz Brüsszelben. Gondolom, ez a többlépcsős rendszer is a díj intézményének a startégiájához tartozik: több esemény, így könnyebb elérni, hogy díjazottakra figyeljenek a kiadók, a sajtó és az olvasók. Igen, volt egy beszélgetés a vásár magyar standján, Dunajcsik Mátyás vezette, jókat kérdezett. Körülbelül húsz fős közönség gyűlt össze, magyarok és külföldiek, szóval ez korántsem volt valami nagy horderejű esemény, mindenesetre segít feldolgozni a történetet. Frankfurt és a Vásár közege volt a komolyabb élmény.

Leginkább neki köszönhető. Több mint húsz éve pengeélen egyensúlyoz a kiadójával, közben ő fedezte fel és indította útnak a legtöbb kortárs magyar írót, ezek az írók azóta nemzetközi szinten elismertek és olvasottak. Nádas Péter most felkerült a Nobel-díj top 10-es listájára, ez egy olyan kör, ahol a döntnökök már nem tudnak a színvonal alapján szelektálni, mert ez a kortárs világirodalom csúcsa, hanem egyéb jóhiszemű motívumok játszanak, tehát a minőség alapján Nádas éppúgy megkaphatta volna, mint a győztes – csak gondolom, mert nem olvastam Mo Jen könyvét. Szóval Csordás maga is művész, és ez látszik a Jelenkoron – amilyen nehezen mozog a piac világában, olyan megbízható a minőségérzéke. Tudom, hogy mit köszönhetek neki.

PRAE.HU: A sokműfajúság abszolút jellemző rád, de újra és újra előkerül a történelem is. A Török tükörben éppúgy, mint legújabb könyvedben, A kis reccsben. Mi ennek az oka?

Ezt mostanában többen is kérdezték, szóval fennáll a veszély, hogy amit beszélek, felkarcolódik a merevlemezemre, és elkezdem elhinni akkor is, ha nem úgy van. Aztán ettől a végén tényleg úgy lesz. Tehát azt hiszem, hogy úgy van, hogy menekülni akarok a jelen életemből, félek szembenézni vele, szóval valami jellemhiba van az egész mögött. Kellemes dolog kreálni egy másik univerzumot, egy dzsungelt, amit magunk telepítünk, miközben utat törünk benne, és ahogy utat törünk benne, azzal telepítjük, és kínlódni a bozótban a tüskéktől, a rovaroktól, rettegni a kígyóktól meg a mindenféle más szörnyetegektől, próbálni épségben átkelni a folyókon és nem lezuhanni a sziklákról, szóval teremteni egy világot, és azt drogként használni ahhoz, hogy addig se kelljen a csekkjeink befizetésével, az adózással meg a város utcáin való tülekedéssel foglalkozni. Tök mindegy, hogy a régmúltat használjuk vagy a távoli jövőt, ugyanúgy működik, éppúgy nem voltunk ott a testünkkel, a két dolog ugyanaz, csak mások a kosztümök. És minél precízebben gyűjtjük az adatokat, kutatjuk a kort, annál tökéletesebben működik a narkózis, annál jobb a játék. Azért ahogy belegondolok, nem is csak játék, és akárhogy menekülünk, mindenképpen beszűrődik a szövegbe a ma. Biztosan az utópia műfaját is azért választottam, hogy beszűrődhessen.



PRAE.HU: A kis reccs az idei Könyvhétre jelent meg. Milyen a fogadtatása? Mit vársz a könyvtől, mit vársz a kritikusoktól?

A Könyvhétre jelent meg, és a fogadtatás túlnyomórészt jó. Napilapban olvastam kritikát, ami túlságosan is jóindulatú, nyilván a műfaj iránti lelkesedés is dolgozott a szerzőben, aki egyébként szemlátomást nagyon tájékozott a műfaji tradíciókban; és olvastam irodalmi havilapba szánt recenziót, ami kritikusabban és összetettebben kezel mindent, látja a gyenge pontokat is. Az előbbi fajtát kellemesebb olvasni, az utóbbit hasznosabb, mindkettő jól jön. A könyvtől azt várom, hogy közel olyan jól olvasható legyen, mint a korábbiak.

PRAE.HU: A Török tükörből készült rádiójáték, kíváncsi lennék, vajon van-e szó arról, hogy esetleg filmet is rendezzenek belőle?

Hát arra én is kíváncsi lennék. Te is horribilis költségvetésű filmre gondolsz olajos testű, meztelenül tekergő keleti táncosnőkkel, arany lószerszámokkal díszített, ágaskodó, koromfekete méneket táncoltató selyemturbános vitézekkel és ezüstbrokát kárpittal bélelt reneszánsz enteriőrökben vonuló bíbor ruhás pápai udvartartásokkal? Még nem hallottam, hogy készül, de örülni fogok. Szerepet is vállalnék. Valami ravasz intrikusét vagy a rezignált nevelőét. A rádiójátékra egyébként a Diótörő is alkalmas lenne. 

PRAE.HU: Min dolgozol épp? Mi a következő lépcső?

Van egy félig vagy inkább harmadáig kész regényem a közép-európai és magyar 15. századról Janus Pannoniusszal és Mátyással, szóval királyok, hercegek, grófok, naplopók és burzsoák, ahogy eddig is. Bátortalan vagyok, és rettegek tőle, elvesztettem a fonalat azok miatt, amiket közben meg kellett csinálnom, és most újra rengeteget kellene olvasnom hozzá. Hamarabb készen lesz a versírást tanító tankönyvem – nem is tankönyv, hanem valamiféle átmenet a kiáltvány és a módszertani segédlet között. Azt szeretném, ha visszakerülne az irodalom oktatásába a rendszerszerű írástanítás. Ahogy régen is volt, és ahogy a többi művészet oktatásában ma is van.