A magyar történelemben feketebetűs gyászév az 1958-as: a forradalom miniszterelnöke, Nagy Imre és vádlott-társai kivégzésének esztendeje. A véres megtorlás immár harmadik éve tart: az ’56 decembere óta kivégzett 91 forradalmár után ez évben újabb 97 mártír halálos ítéletét hajtják végre a börtönökben. A Nagy Imre-per a februári halasztás után az év nyarán folytatódik – a közéletbe természetesen nem jutnak ki napi hírek a szigorúan zárt tárgyalóteremben zajló drámáról. Ahogy a még évekig, egészen pontosan 1961. augusztus 28-ig tartó kivégzésekről sincs fogalma az utca emberének – az utca embere szép lassan hátradől és ráhagyja magát a konszolidáció első lágy hullámaira, az év slágerének szép dallamára. Ezzel a dallal kerül Sárosi Kati a leggyakrabban foglalkoztatott sztárok disszidálástól egyre ritkuló soraiba. Timár Csinibabája teszi a helyére ezt a nótát is: megújított változata a filmben két szerelmes ávós duettjeként csendül fel. Mielőtt Sárosi Katit meghallgatjuk, hallgatózzunk bele egy akkori húszéves (Köves József későbbi könyvkiadó és újságíró) beszámolójába egy különös éjszakáról:

 

"Két évvel 56 után. Nyomasztó történelmi időszak. S furcsa, izgalmas hétköznapok: végre rendesen sugároz a Magyar Televízió. A zenés szórakozóhelyek zsúfolásig megtelnek. Új sztár Keméndi András és Németh Lehel. (Később Keméndi eltűnik, akárcsak 56 után Hajdú Péter és egész dzseszegyüttese, disszidálnak, és nem tudni róluk semmit azóta sem). Van (félig) betiltott sláger is: Ahogy lesz, úgy lesz. A párt véleménye: egzisztencialista... Aztán Tabányi Mihály és együttese. Akkori énekesük Sárosi Kati volt, Zsoldos Imre trombitaművész későbbi felesége. Imádta őket a közönség... És már hallottunk (otthon) Presleyt, Bill Haleyt – hazacsempészett kislemezekről. Nekünk nem volt (már) oly szörnyű a kor: húszévesek voltunk. Minden szombaton bulizás... Nagy ritkán a 'Budapest'-ben, a Nagymező utcában [a korábbi és mai Moulin Rouge]. Itt csak ritkán voltunk – mert ez tényleg luxushely volt, akkor is, az ötvenes évek végén. Ha elszántuk magunkat, hát már előre gyűjtöttük a pénzt – és négyen-öten rendeltünk egyetlen üveg bort. A – teljes nevén – Budapest Táncpalotában akkor Balogh Éva és Balogh Edina voltak a sztárok a színpadon. A férfitáncos pedig Bogár Richárd. És ott énekelt a még kevéssé ismert Sárosi Katalin. 

 

De egyszer, egyetlenegyszer ittam ott pezsgőt is. Szovjetszkoje Igrisztoje... Édes lötty a málnaízű szörpből alig kinőtt felnőtteknek. A pezsgős bulit L. Gyurinak köszönhettem, aki valami nagyon nehéz munkára tízezer forint célprémiumot kapott. Tízezer forintot! A havi fizetésem akkor éppen 640 forint volt. Gyuri a barátomat és engem meghívott a 'Budapest'-be... Csak filmeken láttam addig ilyet. Félhomály, hangulatvilágítás. A parkett körül kis asztalok, székekkel. Oldalt szeparék – páholyok, főként az előkelő (azaz külföldi) vendégeknek. Ült ott persze néhány módosabb magyar is, és – gondolom – belügyi megfigyelők is. Miért pont ott ne ültek volna? Leültünk egy kis kerek asztalhoz a színpad közelében. Bort rendeltünk, és néztük a műsort. Sárosi Katalin énekelt. És táncosnők, alig-bikinikben.

– Az utolsó pohárral nálunk isszuk meg – mondta Gyuri ellentmondást nem tűrő hangon. – A szép lányok egészségére. 

Már Újpesten, az Árpád út közepén tántorogtunk. A barátom leintett egy taxit. Gyuri odanyújtott ötszáz forintot a sofőrnek.

– Menjen körbe-körbe a Víztorony körül – mondta már akadozó hangon –, amíg ez el nem fogy… 

A sofőr rápillantott:

– Hülyéskedünk? – de elindult, és ahogy az utas parancsolta, gurult körbe-körbe.

– Igen – felelte Gyuri –, de komolyan hülyéskedünk. Mert holnapután már megint nem Csekonics gróf leszek, hanem a villanyszerelő brigád vezetője.

– A fiam is az volt.

– Volt? 

– Igen. Volt. Át akart szökni a határon a balhé után.
Így mondta: balhé. Sokan mondták így.

– Nem sikerült?

A taxis engedelmesen gurult körbe-körbe a víztorony mellett.

– Agyonlőtték.

Dermedt csend lett, Gyuri rekedten azt mondta:

– Álljunk meg! – a taxi fékezett. A számláló még kétszáz forintot sem mutatott. A sofőr vissza akart adni. Gyuri egy mozdulattal elhárította: – Tartsa meg! – kiszálltunk, Gyuri még visszaszólt: – És ne haragudjon a jó kedvünkért.

Hűvös volt kint a hajnal, és felhős az ég. Estére elfelejtettük a kalandot. A Corvin étterembe mentünk, az áruház oldalába. Bulizni."

 

 
Sárosi Kati, a konszolidált sztár megtestesítője

 

 

Különös éjszaka volt,

csak miénk volt a sziget,

a sétányon senki sem járt.

Valahol lágy zene szólt,

mi csak néztük a vizet.

és mindkettőnk egy szóra várt.

 

Aztán se szó, se beszéd,

jöttél mind közelébb,

míg az ajkad a számhoz ért.

Azóta úgy érzem én,

most már bár mi is ér,

nékem érdemes volt élni ezért!

 

Micsoda éjszaka volt,

fények úsztak a Dunán,

mint játékos papírhajók.

Nem látta más, csak a Hold,

és egy pár csillag talán,

hogy így történt az első csók...

 

E szenvedélyesen sírósra vett nagy hangot hömpölyögtető dal az amerikai és a brit slágerlistára egyszerre betörő Paul Anka szerzeménye, aki ettől kezdve folyamatosan látja el a könnyűzenei piacot első osztályú áruival. A nyugati slágeripar e jeles terméke a korban a keleti fiatalok szűnni nem akaró népszerűségű szerelemhimnuszává lett.

 

Paul Anka '58-ban - még kölyök volt, amikor a csúcsra tört
 

 

You are my destiny,

you share my reverie,

you are my happiness,

that's what you are!

 

You have my sweet caress,

you share my loneliness,

you are my dream come true,

that's what you are!

 

Heaven and heaven alone

can take your love from me,

'cause I'd be a fool

to ever leave you dear,

and a fool I'd never be...

 

You are my destiny,

you share my reverie,

you're more than life to me,

that's what you are!