Orwell 1936-ban a forradalmi Barcelonába utazik tudósítóként, de ott igen hamar a marxista POUM zászlaja alatt fegyvert ragad és a kommunizmus híveként az aragóniai fronton részt is vesz a polgárháborúban. Az  események azonban nagymértékben megváltoztatják politikai nézeteit: a szovjet titkosrendőrség által irányított hajsza során ráébred a sztálinizmus fenyegető veszélyére. Hazaérve tehát már nemcsak antifasiszta, hanem antisztálinista is. Felismeri, hogy a sztálinizmus nem kisebb ellenfele a demokratikus szocializmusnak, mint a fasizmus. A polgárháborúban szerzett tapasztalatai és megvilágosodásai késztetik Orwellt a Hódolat Katalóniának gyors megírására: még javában folyik a polgárháború, amikor a könyv 1938-ban megjelenik. Az író célja, hogy rekonstruálja az igazságot, rést ütve azon a hazugságfalon, amit a sztálinizmus von a spanyolországi események köré.

A beszélgetőpartnerek egyetértenek abban, hogy ez a mű mindenképpen fordulópontot jelent az író pályáján. Virág Bognár Ágota Takács Ferencet idézi, aki a Hódolat előszavában azt állítja, hogy ez az írás “egy ember és egy író végső megszületésének krónikája, önmegalkotásának foglalata." Ebben a műben érik be Orwell stílusa, alakul ki a totalitárius rendszerekkel szembeni határozott véleménye. Az angol író egyik utolsó esszéjében így látja ezt: “Az 1936 után írt komolyabb munkáim minden sora közvetve vagy közvetlenül a totalitarianizmus ellen és a demokratikus szocializmusért - ahogy én e fogalmat értem - íródott." A beszélgetés ezen a ponton kissé elkanyarodik a történelmi események értelmezése felé, ami jelen esetben kikerülhetetlennek bizonyul.

A kontextus vázolása azt is egyértelművé teszi számunkra, hogy Orwell Hódolata miért kerül a Kádár-korszakban a tiltott kategóriába. Egyértelműen szovjetellenes írásról van szó, ami veszélyt jelent a rendszerre, így kiadásáról szó sem lehet. Tóth Lászlónak még 1975-ben sem sikerül egy angol nyelvű példányt átcsempésznie a határon, de Betlen is csak a 70-es évek végén olvassa először a művet. Később persze Tóth is hozzájut a műhöz és különös izgalommal kezdi el olvasni, hiszen akkoriban az anarchizmussal foglalkozik, ezért számára a spanyol történet megkerülhetetlen. Sőt, mivel első feleségének édesapja nemzetközi brigádokban harcol akkoriban, ezért az ügy személyesen is érinti. Nem véletlen tehát, amikor Demszky Gáborhoz fordul, hogy szeretné elkészíteni a mű fordítását. Szerinte a politikus “lelkiismeretlenül vagány" akkoriban, így azonnal beleegyezik a szamizdat fordítás elkészítésébe. Tóth úgy emlékszik vissza, hogy a 80-as évek elejére megalkotja a nyersfordítást, amit Betlen alakít át irodalmi szöveggé. Demszky pedig személyesen viszi a kéziratot a nyomdába, így 1986-ban az AB Független Kiadó gondozásában megjelenik a szöveg első magyar fordítása. Ekkor még csak igen kevesek olvashatják a művet, hiszen a szamizdat kiadások esetében általában 200-500 példánnyal lehetett számolni, viszont Betlen azt mondja, hogy akkoriban, aki el akarta olvasni ezt a művet, az bizonyos embereken keresztül hozzájuthatott. A hivatalos kiadás 1989-től lesz elérhető.

A beszélgetés végén a szamizdat nyomtatási folyamatokról és a Kádár-rendszer végnapjairól esik szó. Betlen elmeséli, hogy 1975 előtt állandó félelemben éltek, hogy vajon mikor melyikőjüket viszik be vallatásra, viszont a Helsinki egyezmény emberi jogokról szóló passzusa meghozza a fordulatot. Betlen azt mondja, hogy ezután is sok embert hurcolnak meg, viszont az értelmiségi réteget engedékenyebben kezdik el kezelni. A szamizdatok kiadása is könnyebbé válik ugyan, de még mindig nagy kockázatot jelent nyomdába vinni a kéziratokat, így a stencilezés továbbra is népszerű marad - például a Beszélő.