Há mi felínk leg fejjeb a lígy-ölő galócca a vad, de eccer hallottam valami istentelenyű afektát lármát a rádióba, oszt akkó monták, hogy, Vad Fruktóz, há az óta, ha ijesmit hallok, énkáb át tekerek a monoszkóppra!

Ínnye, na há láttya, Koma Úr, má mostan mennyit tanúttam, mer há ha ín tudom, hogy ez az Í-míl, ez, hugy digitáliss, há ki es vágtam vóna a trómffot a Jóskának a múltkoriba, mikor kártyáztunk', hogy há ín míg digitályissan es tudnák írnyi!! Na meg há errű a Rózsikás dologrú se tuttam, na most má meg ígírjem úri böcsület szavamra adva, hogy, be szerezzem eszt a kazettát, há ijen csudaságot má csak hallani kű!!!

Há pedig az mind úgy igaz, amit le írok, mint hogy most es itt álok a kertbe, mer mígse gyütt le a szamárrú a leokoplassz, meg a számító gíp, amit mobíl internyet gyanánt cíjjábú reá rögzitettem, úhhogy itt internyerezzek a leg vastagab írha bundámba! Na de há ín tínyleg mindég csak az igazat írom meg, azzal az eggy kivítelle', mikor elű fordúll, hogy, nem!

Há ín eszt így kőttőileg írtettem ot, há hugy elíggí, oszt há így es van, má akkó fűleg, ha ijen töpszlibbek mellí álok (+kecske!)!!

Ja há meg a Hejdeggel szamaram, az új. Há most, hogy így teccik mondani, tínyleg fő tünik, de há nem is víletlen ez, ín rencerint a kedvenc íróimrú nevezzek el aki álatot csak tudok, há oszt a leg utóbi ívekbe ezektű az uraktú kaptam könyveket, má nem abba az írtelembe, hogy szemíjesen átall, de há űk írták! De most majd lekközeleb bé szerzek má valami franciákat es, mer há a szarvas marhának es joga van hogy ki jár níki a sikkes nív!!

Há ez igen váttozó, attú függ, hogy miket lehet íp kapnyi a heji Kösz Könyvtárba. Az íjeli szekrínyen nem annyira tarcsak könyvet, mint énkáb alatta, mer elíggí billeg. Leg utób a Kispocsolyság tírsíg mezű gazdássági adattyai az e'mútt há úgy jó száz ívbe című könyvet óvasstam, elígi teccet, s vót benne jó pár fórdulat, s csattanó es!!

Na há emmán igazán jó kírdís! Má az ín nagyapám (Kurva Öreg Petrence Sándor) es úgy tutta, hogy az ő szíp apja, Kurva Öreg Petrence Sándor Igen Szíp Apja Petrence Sándor (rövidíttve: Tata), hugy má ő es úgy tutta, hogy má a hun foglaláskó eleve ide gyüttünk bé mi Petrencík, csak há akkó míg úgy hítták a családot, hugy Árpádelűd, arrú magyarositottak erre, de há emmán énkáb csak ojan mende-monda', mer há ín szeréntem röktön Petrencínek híttak minket, mióta csak a jó Isten meg teremtette a tudás, meg a ílet, meg a mi családunk fáját!!!

Há tuggyák azok, leg utób mikor az anyóssom, drága teremtís, meg tutta, há majd nem meg hót, oszt kis híján el es marta mellűlem drága Rózsikámat, de sajnálatossan nem járt sikerre!! Na de há csak trífákozzak itten. Avviszont má nem trífa dolog, hogy há ín eszt a versellíst sose tanúttam, há mekkora boloncság ez, há valami vagy vers vagy nem az, mit kű ezen tanúnni?!?! Há most má, így szentimentás indúlatomba eszembe gyutot, meg keresnyi, amit míg a Kispocsolsági Kalendáriomba magamrú írttak rólam megírtam, mikor köllöt, há ebbe minden benne van, amit arrú köll tudnyi, hogy há pájám kezdettye, meg ijenek! Így szó, hogy
 

"Petrence Sándor én tizeneggy íves korába’ kezdett belíje rája

rímfaragni, mikoron eccer leesett a lórú’ oszt’ úgy fájt a lába

mint az istennyila, mondotta is ekkoron hogy: "Jaj de úgy fáj az

ín lábam, mint az istennyila…", s ebbűl az így szíp lassan

kikerekedű versezetbű lett osztán kísűbb a szerzú essű, Jaj de

úgy fáj a lábam, mint az istennyila… című küttemínyem."

Na há így türtínt.

Há de jó es, hogy, teccik kírdeznyi, mer bizony DE!

Na há az a baj, hogy múttkor es eszembe gyutot valami szíp sor, es há menni köllöt írni, így nem tuttam leraknyi a jószágnak a szíp sor színát, há meg forditva es vót ám, arrú nem es beszívve, mikor a kecske meg ette egy kis regínyemet, s ijesmi dógok, há lassan meg űrülník ettű a kettűs ílettű, de most elígí el fogyot a tinta (errű írtam eddig a mostanyáig bé zárólag utóssó versem, úhhogy most eggy darabig nem irok, csak a tisztessíges, emberhö való munka lessz!

Há ez nálam egen fúrmányossan van ki talávva, mer nap közbe gondókkodok cifrán' csavarinytott, elmís (s szíp!) verseimen, oszt mikor van kis idű szünetet tartanyi, vagy há ebíd, gyórsan, ahogy tudom, le jegyzzem, oszt há így sikerű leg töbször!

Há hiányt aszt ugyan azír nem, bár a tubák mindég el fogy, mer a hátam megett titkon Rózsikám es rá jár, de há egíssígíre vájjík, mit sajnájjam tűle! Na szóval há mindég hallom, mijen kevís píz jut a kuttúrára, pedig ammán fontos dolog, oszt há ín így fejezem ki a ezek felí a szerkesztűssígek felí, hogy, a szolidaritáss 2014-omat! Mer há amúgy, ha szabad komojra fordittani a szót, há ez botrány, hugy ezek az igen derík irodalmass lapok, mint a Balaton víz-álománya, mindég a meg szünís szílín vannak, hát kírdem ín alássan, ha meg szűnne a Hólmi, meg Jelen Kúr, Hít Ezer, s meg Alfűdd, meg ezek, há akkor hol fognák ín meg jelennyi, s honnít írttesűnne a níp arrú, hogy, verseimrű! Há azír mígis csak skandallum, hugy ennyire nincs píz, úhhogy aszt nem kírek, de há szalonnya, pájinka meg tubák minden íp eszü irodalmass hivatallba kel legyen, mer há a literatúrás egen komoj dolog, oszt ahhó azír kell, hogy szüksíges ními nemü fel kíszűccsíg, má így az eszközök terín ríszírű is!!

Há inkáb ezekbe maratt míg tán meg írnyi való, de eggy darabig most énkáb magamrú írnák, meg arrú írtam mostanába, hogy ha e'ffogy a tinta, s nem írkezik új, nem lesz mive', írni, oszt asztá má hiába bánkódik mindenki! Há úgy es lett, de sebaj! Azí biztos fogok míg verseket írni, mer hát múttkor es türtínt valami igen csuda dolog itt faluhejt', de há aszt most nem mondomel, hogy, mi, mer akkó más senkit se írdekelnye majd versbe! Meg szívesen írník prózai formáju regínyt, íletemrű, meg családomrú, őseimrű, szülő falumrú, meg arrú, hogy a Nagypocsolyságiak, hogy el nyomnak minket minden tekintetbe, nemcsak, hogy önkormányzás, meg satöbbik! Na há ezek a továbi irodalmass terveim, ha a jó Úr Isten, s szenyior vitamin-kapszulák, hogy, meg segít odáig, hogy el jussak felí!

Ínnye, há annyi ijen van, meg há a salyát gyerekek es, a sok fíle zeníjükke, meg bonájukka, hogy má meg se tudom külömbösztetnyi! Há mondok, minek ide az a konyhai mírleg a kít fűl dugóva, az a dísz men, há íneklek ín níkik szíp magyar virtussa' árullkodó dalokat, mej, hogy a níp szárnyán költ, s terjett, mint a Csecses Cili herpesze, szájrú szájra, meg mást most itt má nem es mondanák, de há rám se halgatnak, megy mindíg hogy Ólban Kálmán Szájj, meg hugy Parti rák izindő (annem tudom, hogy mit-e jelencsen) Ház-tuláj', de há ojan sűrün váttogassák ebbe a zenís mírlegbe, hogy, mijen lemezt raknak bé, hogy mire meg fejtením a tartallmukat, má megin más szó a gramofónbú! De há most írttam eggy új níp dalt magam es, mejet majd a Kispocsolysági Nípi Zenei Karra, s Régionáliss Parcellázó Bizoccságga' (a kettűt idín spórolássi okokbú össze-vonták!, fogunk maj rögzítteni valahogy a magnetofonba, há így majd a könyv reklámjának jó lessz, há nagyon remílem, hogy aszt majd szeretnyi fogja az ifjúság es!

Ínnye, há bizony nem lessz könnyü, mer hozzám fagyot a kecske, eggyütt, meg, nagy kírdíss, hogy bé-e fírjünk az ajtón! Ín köszönöm, hogy az intergyút! Meg felett, Drága Komámm?!

Ínnye, köszönöm, az biza hasznos es lenne, mer Ke'dní láttam pár mellí ütíst a kírdíssekbe', csak há nem akartam ezze' meg akassztanyi a beszígettíst…