Ez az év minden bizonnyal szegény anyámnak volt a legrosszabb. Apám halálhíre a gyerekágyban érte. Szoptatni nem lehetett, mert nyugtatókat kapott, és elképzelni sem tudom, mivel teltek a napjai a kórházban. Fogalmam sincs, hogyan élte túl ezt az egészet. Csak hinni merem, hogy segítettem neki ebben: egy éhes újszülöttet nem lehet magára hagyni, sem testileg, sem érzelmileg.

 

A nővérem három és fél éves volt 1957-ben. Aznap apámmal volt, elvitte magával, amikor az apánkat lelőtték, épp a nagyszüleinknél aludt, pár száz méterrel a gyilkosság helyszínétől. Fekete lap a sors könyvében. Sok évvel később elmondta, hogy ő emlékszik apára. Egy aktatáska, egy arc, egy kalap, egy kabát, egy mosoly, egy hang – és egy élmény: egyik este sündisznócskát hozott haza az aktatáskáján. A nővérem gyerekkorát éppen úgy meghatározta az apánk mártíromságának a ténye, mint az enyémet. Egyszer úgynevezett riadóláncot tartottak az iskolában, neki is meg kellett volna jelennie az iskolaudvaron, de a nagyapám elzavarta a hírt hozó gyereket, és azt üzente az igazgatónak, ne vicceljen! Azután ettől is csak bűntudata lett, mint mindentől, amit akkoriban tett vagy mondott: úgy érezte, ezzel ártott az unokájának. 

 

Egy iskolába jártunk, a nővérem meg én, sokszor lejött hozzám a földszintre, csak úgy, hogy megnézzen, kaptam egy puszit, és már ment is vissza az emeletre. Aztán ez elmaradt, de az iskolán kívül sokat voltunk együtt. Vele voltam először moziban is. Nem szoktam hazudni! Ez volt a film címe, amit láttunk, a legendás Alfa filmszínházban, Bodrogi Gyula és Voit Ági játszott benne. Aztán kamasz koromban a haverjaimmal gyakran jártunk oda, az Alfába. Itt találkoztam először Belmondóval is, a Riói kalandban. Fantasztikus volt! 

 

Apámat valamikor január végén temették el a győri köztemetőben, nagy nyilvánosság előtt. Igen sokan voltak, mindenki szerette őt, és senki nem értette, miért kellett ennek így történnie. Az újságok gyalázatos hazugságokat írtak, hogy lám az italozás és a könnyelmű fegyverhasználat hová vezet! Ez a cowboyosra vett cinikus zsurnaliszta hang olyan életidegen volt, mint abban a korban annyi más – mint az az egész kor. Március 15-én aztán a bíróság befejezte a bizonyítási eljárást, és június 14-én meghozta az ítéletet. Egy rendbeli szándékos emberölés a vád, és nyolc év börtön a büntetés. "Vádlott köteles az ügyben felmerült 188,80 Ft. bűnügyi költséget az államnak megtéríteni." Nehéz ügy volt. A vádlott a nyomozás során folyamatosan hazudott, a nyomozók éjszaka többször felébresztették otthon, hogy újra és újra kikérdezzék – aztán egyszer csak megtört, és beismert mindent. A hamis tanút is elővették, úgy hírlett, az csak felfüggesztett büntetést kapott.

A tárgyaláson a családunkból csak a nagynéném, az apám nővére jelent meg, senki más nem vállalta azt a gyötrelmet, amit egy ilyen helyzetben át lehet élni. Konok arccal állt ott a fekete ruhájában, szótlanul hallgatta a jogi bikkfanyelvezetet – és a tengernyi hazugságot. Elkeseredett, amikor kiderült, hogy a gyilkost két ügyvéd védi, mindkettő a kommunista párt által felkért védő. Nyugtatókat szedett, és a hallottakból nem mondott el mindent az apjának, mert kímélni akarta őt. A hatvanas években anyám majdnem minden évben elvitt minket a nővéremmel Győrbe nyaralni, és én sokszor láttam idegesnek szegény nagynénémet. Ha engem látott, még többször sírt, mert az öccsére emlékeztettem. Mi, gyerekek nem értettünk ebből semmit, de azt a vastag, áthatolhatatlan szomorúságot teljes súlyával éreztük mi is. A nagynénénk sokat beszélt nekünk arról, hogy apátok ügyéről mit, hogyan szabad mondani. Amikor a kétezres évek végén ismét mi ketten meglátogattuk őt, búcsúzáskor félrevonta a nővéremet és azt mondta neki: Vigyázz az öcsédre!

 

A nagyapám akkor már nem volt jó állapotban, magába szippantotta a kétségbeesés. Elhatározta, hogy megöli a gyanúsítottat, de később letett erről, úgy döntött, inkább elköltözik még a városból is: egy távoli hőerőmű energetikusa lett, és csak a hétvégeken járt haza. Nyugdíjas létére vállalta ezt a munkát és az ingázást, nem akart, nem bírt többé azon a helyen élni, ahol megölték a fiát. Ez a különélés sok konfliktust okozott. Nagyanyám egyedül maradt. Hétvégeken pedig, amikor az ura végre otthon volt, éjjel-nappal szólt a Szabad Európa Rádió, jó hangosan, és ő folyton csak félt, hogy egyszer még megütik emiatt a bokájukat, ez a bolond vénember állandóan politizál, nem bír megnyugodni, keresi a bajt. Emlékszem én is a régi Philips rádió zölden világító macskaszemére, és a SZ.E.R. bemondóinak recsegő-mormogó orrhangjára – tényleg a tragikus titkoknak kijáró hang volt, ami mintha nagyon-nagyon távolról jönne. A nagyapa egy-két óra után elaludt az asztalra borulva, és a rádió hangja furcsán hullámozta tovább a bugyborgást a jelzavarások csipogásaival és sercenéseivel. Nem értettem, ilyenkor nagyanyám miért zárja be a kaput kulccsal kétszer. A hatvanas években még bőven büntették, ha valaki a Szabad Európa Rádiót hallgatta. 

  

Nagyapa soha nem heverte ki a sokkot, ami apánk meggyilkolásakor érte. Ahogy múlt az idő, egyre furcsább dolgokat kezdett tenni. Például azt, hogy leveleket írt Kádár Jánosnak. Egyik ilyen Kádárnak címzett levele mellékleteként az összetépett személyi igazolványát is elküldte a főembernek  – ennek az lett a következménye, hogy gyámság alá helyezték.

 

Az önök uralma alatt nincsen sajtó, szólás és vélemény szabadság, nincsen független bíróság, s így történhetett meg az, hogy győri pártbizottságuk egyoldalu beállítás alapján, sajtójuk vezércikkében személyem ellen rágalomhadjáratot indított. Az ügyből eredő okok miatt fiamat meggyilkolták. Az elégtételadás helyett csinált vádak alapján elmebetegek közé zártak, majd a rettegésben élő idegileg kikészített feleségemmel gondnokság alá helyeztettek. Ezt követően csökkentett járandósággal nyugdíjaztak. Mint volt vöröskatona, akit a Prónay pribékei a József Nádor laktanyában, majd folytatásként a Gróf Jankovics század legényei a Margit kőrutiban rugdostak, továbbmenően Székesfehérváron kommunista bűncselekményekkel terhelten 1943-ban hat hónapra leültettek (német győzelem esetén likvidáltak volna) durva önkényüket tovább nem tűröm, s miután méltatják az ENSZ-ben deklarált "Emberi Jogok határozataiban" foglaltakat felszólítom, hogy meggyilkolt fiam özvegye, és két árvájával eggyütt az Ausztriába történő visszatelepülésünket most már soron kívül intéztesse. Meggyilkolt fiam árvái nem fogják azt a rendszert szolgálni ahol apjukat, nagyapjukat [dédapjukat] Horti üldözött családjukat tönkre lehetett tenni. Késedelmes ügyintézés esetén a Szocialista Internacionáléhoz, a Szoc-dem emigrációhoz, az Arbeitung Zeitung-hoz, az Emberi Jogok ligájához fogok fordulni. Állampolgárságomról lemondtam, tárgyalnivalóm nincsen.