bezár
 

zene

2013. 04. 26.
Fedélzetre hívott a Pluto
A Pluto és Bérczesi Róbert koncertje, Gödör Klub, 2013. ápr. 13.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Fedélzetre hívott a Pluto Ötödik nagylemezét mutatta be a Pluto zenekar a Gödör Klubban. Az új, Király utcai Gödörben, ezt hozzá kell tenni, mert Budapest éjszakai életében a Gödör névről a többségnek még az Erzsébet tér ugrik be. A Gödör hazai pálya volt és új helyén is az maradt a Pluto számára, a zenekar vendégeként és szólóban is fellépő Bérczesi Róbertnek szintén.
Jómagam rutinos látogatója vagyok a Pluto koncertjeinek, de egy lemezbemutató mindenképpen esemény, még ha az utóbbi években meg is szokhattuk, hogy az új dalok már hetekkel korábban meghallgathatók és letölthetők az internetről. Viszont a lemezt kézbe venni és emlékként hazavinni mégiscsak ad valami pluszt. A koncert amúgy hiába lemezbemutató, egy régi számmal, a Liza című dallal kezdődik, ez mégiscsak egyfajta hagyomány, aztán jönnek az újabbak is, felváltva adagolva a régiekkel.
Pluto
A Fedélzetre! című új album első és utolsó száma, az Elszabadulás tér és a Boldogság várótermében tulajdonképpen nem is annyira újak, korábban mindkettőhöz készült klip, most csak egy kicsit áthangszerelték őket. A bónuszdal egy Kispál-feldolgozás, a Szőkített nő, ami szintén elhangzik a koncerten. (Tisztelgés a nagy elődnek, mert a Kispál és a Borz nagyjából minden alternatív zenekar számára megkerülhetetlen, még ha a Pluto világa teljesen más is.)

A feldolgozás és az újragondolt dalok közé szerencsére sok újdonság befért, a legtöbbjük meglehetősen fülbemászó. A Veled nincsen baj kimondottan slágeres, a Özönvíz előtt a kilencvenes évek Red Hot Chili Peppersét idézi, a Vihetik a tetőt minimalista dalszövegével, a Tábornok úr háborúellenes mondanivalójával hívja fel magára a figyelmet, a Mese a csillagokról vagy az Itt lenn pedig mondhatni klasszikus Pluto-számok, akármelyik régi albumon elfértek volna. Az új album már az ötödik a sorban, és az első nagylemezek fiatalos lendületének, humorának megtartása mellett az utóbbi évek slágergyártási törekvéseit is folytatja.
Pluto
A Pluto ereje az egyszerű, pörgős alternatív rock and roll zenén, Nemes András énekes-dalszerző közvetlen hangvételű szövegein és a többi zenekartag, a pesti underground életből jól ismert arcok (Dudás Zsombor dobos, Horváth Gábor basszusgitáros és Martinkó Tamás szólógitáros) tudása mellett talán a lelkes közönségben rejlik. Évek óta minden koncerten van egy mag, akik kívülről fújják a dalokat az első lemeztől (amelyről most sem maradhatnak el az olyan nagy kedvencek, mint a Gól, a Léghajó, a Come on, a Bonnie és Clyde) a legújabb albumig.

Néhány dalban közreműködnek vendégművészek, szájharmonikán az albumon is hallható Szert Zsigmond, illetve Nemes Andrással duettet énekelve Bérczesi Róbert.

A kétezres évek elején a Hiperkarma frontembereként villámgyorsan népszerűvé vált, majd ismert drogfüggősége miatt a színpadról hosszú évekre eltűnő Bérczesit megrázó élmény a korábbinál is rosszabb passzban látni a színpadon. Pedig örömteli volt a pár évvel korábbi visszatérés a Biorobot zenekarral, majd az Én meg az Ének nevű produkcióval, és még örömtelibb volt a Hiperkarma újraalakulása, de már egy ideje úgy tűnik, mindezek közül csak az Én meg az Ének maradt.
Bérczesi Róbert
Régi dalok feldolgozása az elmúlt évtizedek ikonjaitól, meg persze néhány saját dal, Hiperkarma-sláger egyszálgitárral. Az Én meg az Ének most tulajdonképpen a Pluto-koncert levezetése, földön ülő Bérczesi-rajongókkal: egy érdekes utazás a múlt század táncdalaitól a hetvenes-nyolcvanas évek underground hősein át a kilencvenes évek alternatív zenéjéig.

Nem először hallom már ezt a műsort, és az elejétől fogva jó ötletnek tartottam az elfeledett vagy kevésbé ismert magyar előadók dalainak feldolgozását, a Bonanza Banzai-féle Vidám dal például nagyobbat is üt ebben az akusztikus, de gyorsabb verzióban.

Viszont ezúttal ez az akusztikus kalandozás egy nagy adag rossz érzéssel is telítődik, kétségekkel, hogy lesz-e még valaha Bérczesi Robi újra a régi, és hogy harmadszor is újjáalakul-e Hiperkarma, mert igazából a többség ezt várná tőle, és ahogy a Pluto, úgy a Hiperkarma is legalább öt albumnál tarthatna már.

De a rossz érzések szerencsére nem kerülnek túlsúlyba, a Pluto kiváló lemezbemutató koncertjének és Bérczesi Robi tervezettnél hosszabb játékának köszönhetően egy remek hangulatú szombat este kerekedik.
nyomtat

Szerzők

-- Szarka Károly --


További írások a rovatból

A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről
„Határtalan Design”/ Design Without Borders a FUGÁban
zene

Az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat keretében
Recenzió Ábrahám Márta: Chaconne-kézikönyvéről

Más művészeti ágakról

Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz
Határátkelés címen rendezték meg a Kis Présházban öt kortárs költő közös estjét
A Corvina Kiadó Plautus: Hét komédia című kötetéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés