Többféle párhuzam állítható a programban részt vevő szerzők, illetve alkotásaik között, többféle csoportba sorolhatók a jelenlévők, s erre mindként szekció moderátora reflektál.

Kezdjük a számunkra legizgalmasabbal: két fiatal hölgy is magyar témájú regénnyel érkezett a könyvfesztiválra. Emylia Hall, az angol résztvevő egy napjainkban játszódó történettel. A szerző édesanyja magyar, és a Magyarországon töltött nyaralások emlékei épülnek be a regénybe. A skót Jessica Gregson regénye a nagyrévi arzénes gyilkosságokat dolgozza fel, ami egyszerűen csak egy érdekes alapanyag volt a számára, nincs az országhoz, sem a történethez személyes kötődése.

Aztán ott van a színház, mint kapocs. Daniel Mezger (Svájc) drámaíró, de színészkedett is, a holland Rebekka Bremmer is írt egy sikeres darabot, Kafka háreme címmel, amit három nyelvre is lefordítottak.  A rétoromán nyelven író Arno Camenishnek is van kapcsolata a színházzal. Camenish az elsőkönyvesek fesztiváljának speciális vendége, ő három évvel ezelőtt képviselte Svájcot, viszont magyarul most jelent meg Az utolsó cseppig című regénytrilógiája.

Érdekes, hogy foglalkozásukat, érdeklődési területüket tekintve, mennyire hasonló közegben mozognak az idei elsőkönyvesek, többeket érdekel a szociálpolitika. Ilyen irányú végzettsége van az újságíróként dolgozó finn Aki Ollikainennek, vagy ott van Louiza Papaloizou, aki az európai szociális politikával, kisebbségi politikával, munkaügggyel kapcsolatos kérdéseket kutatja. Jessica Gregson, aki járt Azerbajdzsánban, Szudánban is, menekültügyi kérdésekkel foglalkozik. A norvég Laila Sognnæs Østhagen pedig pszichológiát, zeneterápiát tanult és szociális munkásként dolgozik.

A társadalmi problémák a fesztiválra hozott írások tematikájában is megmutatkoznak, nem egy regény szól a munkanélküliségről, a francia Arnaud Dudek, az osztrák Anna Weidenholzer  és a szlovén Stanka Rastelj könyvében fontos motívum, valamint a bolgár Radostina Angelova is a munkahelyváltással kapcsolatos történetről ír.

Vannak nagyvárosról és zárt vidéki közösségről szóló regények is. Utóbbi esetében természetesen elsősorban a magyar résztvevőt, Bencsik Orsolyát és Akció van! című kötetét érdemes említeni, a holland résztvevő halászokról szóló regényét, illetve a portugál João Ricardo Pedro családregényét is.

Van egy nagyon érdekes összekötőkapocs az idei európai elsőkönyvesek között, ez pedig az angol nyelv. Több szerző is kipróbálta, milyen angolul írni, e körbe tartozik a szlovák Mária Modrovich, a ciprusi Louiza Papaloizou  vagy a bolgár Radostia Angelova is. A ciprusi vendég csak tanulta a kreatív írást ezen a nyelven, de számára a kiadásra szánt írások a saját anyanyelvével való újraegyesítést jelentették. Ezzel szemben Modrovich amerikai tartózkodása alatt jelentetett meg angol nyelvű novellát is, Angelova pedig díjat is nyert angolul írt verseivel. Ebbe a csoportba tartozik még az izraeli Shani Boianjiu, aki a Bátraké a mennyország című regényét angolul írta. Mint elmondta, számára nagy segítség volt, hogy nem az anyanyelvén írt.

Az általános bemutatkozáson (honnan jött, mit csinál, miről szól a regénye) túl Gács Anna beszélgetőtársaitól többek között aziránt érdeklődött, hogy az adott országokban mik az irodalmi életbe való berobbanás lehetőségei és módjai. Van-e valamiféle kötelezően bejárandó út esetleg. Az olasz Tommaso Giagni, aki egy ügynökség alapító tagja is, elmondta, hogy szerinte csak onnantól nevezheti magát írónak valaki, ha már megjelent a könyve. Laila Sognnæs Østhagen pedig arról beszélt, hogy Norvágiában egy fiatal íróra a kiadó idősebb szerzői is odafigyelnek, egyfajta baráti körbe kerül így a fiatal, ez történt vele is.

Szó esik még a családról, vajon kinek fontosabb az apa, kinek az anya, s hogy mennyire a saját családban tapasztalat jelenetek tükröződnek vissza egy-egy párbeszédben. Maria Mondrovich szerint természetesen ez a legerősebb hatás az ember életében, így ez elkerülhetetlen.

Forgách Andrást inkább a család viszonyulása az írói hivatáshoz, a sikerhez érdekli. A dán írónő, Anne-Cathrine Riebnitzsky elmondja, édesapja, míg élt, nem szerette, hogy ő ír, inkább biztos állásban, például egy bankban szerette volna őt látni, édesanyja pedig szívesebben vette volna, ha a lánya inkább újságíró, most azonban már büszke rá. Zośka Papużanka  egy igazi híres író kisebbik fia szemében, hiszen szerepelt már az újságban is, míg Arnaud Dudek meglepődve fedezte fel, családtagjai, bár úgy tudta róluk, nem különösen érdeklődnek az irodalom iránt, gyűjtik a vele kapcsolatos cikkeket.

Forgách András leginkább az írói módszereikről kérdezgette beszélgetőtársait, Jaroslav Žváčeknek egyetlen módszere van, mivel munkának tekinti az írást (forgatókönyveket is ír, tévétársaságoknak dolgozik), napi nyolc óra a számítógép előtt. A lengyel szereplő ellenben nem szereti a számítógépet (szerinte a gép sem őt), és csak ha kész, gépeli be a szöveget. Arnaud Dudek pedig viszi mindenhová kis füzetét, és akár tömegközlekedési eszközön is jegyzetel. 

Forgách nem az irodalmi köztudatba, hanem a piacra való berobbanás lehetőségeit firtatja. Szeretnének-e a szerzők bestseller szerzők lenni? Különös véletlen is lehet, de épp a cseh és a lengyel szerző mondja azt, hogy tudnának ugyan bestsellert írni, de nem akarnak, az angol, a skót és a dán viszont szeretne bestseller szerző lenni, de nem tudják, hogyan lehetne azt elérni. 

Az idei elsőkönyvesek közül Emylia Hall (Nyarak könyve) és Shani Boianjiu (Bátraké a mennyország) könyve már megjelent magyarul, s hamarosan olvasható lesz Jessica Gregson magyar tematikájú történelmi regénye (Angyalcsinálók) is.